Lóránt Károly (szerk.): A rendszerváltáshoz vezető út. Gazdaságpolitikai visszaemlékezések - RETÖRKI könyvek 7. (Lakitelek, 2015)

A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út - Lóránt Károly: A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út

A rendszerváltáshoz vezető út ladást elérni a külgazdasági feltételekhez való alkalmazkodóképesség erő­sítésében (id. mű, 76), majd kifejti, hogy a hosszú távú gazdaságpolitikai stratégia kialakításával és a gazdaságirányítás perspektivikus fejlesztésével kapcsolatos munkák addigi eredményei sajátos ellentmondást mutatnak. „Az a gazdaságfejlesztési stratégia, amelyben a fejlesztés fő vonalát az exportblokkok gyors kiépítése képezi, a világgazdaságba való beillesz­kedéshez pontosan meghatározott mechanizmust: erősen központosí­tott, a fejlesztéspolitikát szigorúan központilag vezérlő, de már egyér­telműen (a távlati) gazdaságosságra orientált »államkapitalista stílusú« döntési rendszert tételez fel” (id. mű, 78). „Az irányítási rendszer (konkrétan az árrendszer) továbbfejlesztését megalapozó munkálatok karakterét meghatározó irányzat — ellentétben a gazdaságpolitikai irányvonalra vonatkozó általános elképzeléssel - ésszerűbb árrendszer kialakítására, perspektívában a vállalati önállóság növelésére és - igaz nem túlságosan nagy következetességgel s így nem is nagy meggyőző erővel - az irányítási rendszer működőképességének fokozására helyezi a hangsúlyt, lehetőleg csökkentve az irányítószer­vek és a vállalatok közötti alkudozás mozgásterét. Ennek a felfogásnak a gazdaságpolitikai megfelelője a mikroszerkezet változásában - a gaz­daság adaptációs készségében -, általában a vállalati szféra egészének nagyobb autonómiájában látja a kibontakozás lehetőségét.” „A gazdaságpolitikára és a gazdaságirányításra vonatkozó két eltérő el­gondolást csak papíron lehet »szintetizálni«” (id. mű, 79). Mint az idézetekből kitűnik, Antal teljesen világosan látta a két alter­natívát és az azok közötti különbséget, azt azonban eltúlozta, hogy a het­venes-nyolcvanas évek fordulóján az első alternatíva egy a „gazdaságpoli­tikai irányvonalra vonatkozó általános elképzelés” lett volna. Az első alternatíva potenciális védelmezői - az ágazati minisztériumok, majd később az Ipari Minisztérium és a nagyvállalati vezetők - ekkor már nem voltak olyan erős pozícióban, hogy egy központilag vezérelt szerkezet- átalakítást az ipar exportorientáltságának növelése érdekében lehessen vég­rehajtani. E célt végül is csak egy 45 milliárdos, az akkori vállalati beru­házásoknak is csak mintegy tíz százalékát kitevő hitelkeret szolgálta. A gaz­62

Next

/
Thumbnails
Contents