Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Halmy Kund: „Miénk itt a tér.” Az MSZP sajtókommunikációja 1994 után
A politikai túlélés művészete érzékelhetővé váltak. Ez volt a végső lökés abba az irányba, hogy a magyarok nagy többsége apátiával, cinizmussal vagy egy egyszerű legyintéssel intézte el a politikát. Az azonban a fentiekből is kiderült, hogy a sokat sulykolt állításokkal ellenkezőleg nem a jobboldal szószólói kezdték az ellenségkép felépítését. 7. Az EU-csatlakozás indoklása (2003. április 12.: népszavazás, 2004. május 1.: csatlakozás) Az Európai Unióhoz történő csatlakozás - a NATO-hoz hasonló atlanti irányultság ellenére - nagyságrendekkel élénkebb vitát, sőt ellenségeskedést váltott ki a hazai közélet szereplőinek egy részéből. A 2003. április 12-én megtartott népszavazás azonban a csatlakozás mellett voksolók elsöprő győzelmét eredményezte. A mértékadó politikai erők mindegyike az EU-csatlakozás fontossága mellett érvelt, a tiltakozók közül a legjelentősebb erőt a Magyar Igazság és Élet Pártja mutatta, amelynek vezetője, Csurka István kifogásolta, hogy az EU-ellenes érvek nem kaphatnak elég teret a közmédiában, és általában a sajtóban. A leginkább ismertté vált momentum, egyben a csatlakozás-ellenesség maradandó emléke (illetve „szerény” jelképe) maradt az a plakát, mely hirdette, hogy a náci, illetve a szovjet hatalom (kényszerű) kézfogással történő elfogadását nem szükséges megismételnünk, mondván „lehet nemet is mondani”. Az EU-ellenes retorika erőtlenségét és főleg lefojtottságát jelzi, hogy ez a nyomtatvány a leglátványosabb mementója ennek a politikai irányvonalnak. (A készítőket egyébként önkényuralmi jelképek használata miatt megbüntették.) Az ország egészének azonban a jelenlegi megítélés szerint is szüksége volt az európai integrációra, mivel várható és előre jelezhető volt, hogy a volt szovjet szatellitállamok szinte mindegyike a nyugati típusú polgári demokráciákhoz, és az - akkoriban - mintaszerűen működő gazdaságuk felé gravitált, az európai ún. centrumországokat tekintik követendő példának. A nem hivatalos, de közszájon forgó EU-párti érvelés úgy hangzott: be kell lépni, mert nem lehet kimaradni, életképtelen lesz az ország az EU nélkül, és „felfalják” kelet felől. Tehát mind gazdasági, mind biztonságpolitikai szempontból szükség van rá. A sajtószemelvények idézése előtt szándékosan a két szélső - mondhatni demagóg - érvelést emeltem ki, melyek 266
