Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)

III. 1994-2010 - Halmy Kund: „Miénk itt a tér.” Az MSZP sajtókommunikációja 1994 után

III. 1994—2010. Halmy Kund: „Miénk itt a tér.” szágnak több hónapig nem volt sem jegybankelnöke (az Antall-kormány idején kinevezett Bőd Péter Ákost 1994 őszén lemondásra kényszerítették), sem pénzügyminisztere (Békési László 1995. január 29-én lemondott, mi­után Horn Gyula csökkenteni akarta hatáskörét). Ezt követően nevezték ki Bokros Lajost pénzügyminiszternek 1995. március 1-jén. Ugyanekkor Su- rányi György lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke, akinek szintén lényeges szerepe volt a megszorítások megvalósításában. A tíz hónapig tartó neoliberális periódus valódi sokkhatásként érte az országot, sztrájkok, diáktüntetések sora kísérte. Ennek az időszaknak a kom­munikálása talán a legnehezebb feladat elé állította a szocialistákhoz közel álló köröket. Bokros Lajos ún. búcsúbeszéde kiválóan magyarázza az általa képzelt gazdasági irányvonal, vagy ahogy manapság nevezik, a „konzervatív iskola” pénzügyi megoldásait és célkitűzéseit. „A távozását firtató kérdésekre válaszolva a pénzügyminiszter elis­merte, sohasem állította magáról, hogy »kiváló politikai taktikus« lett volna, inkább stratégának vallja magát. - Alighanem az volt a baj velem, hogy túl sokat akartam egyszerre. Mentségem, hogy nincs sok időnk a sürgető fela­datok elvégzésére - mondta. Bokros úgy véli, 1996 kritikus kérdése: a kor­mány kitart-e a kemény, sokszor népszerűtlen, jelentős társadalmi áldozatot igénylő intézkedések mellett, amelyek az egyedüli lehetséges feltételét adják a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági növekedésnek. A legveszélye­sebb pont az infláció lehet. Bokros szerint csak a nominális bérek féken tar­tásával, illetve a költségvetési túlköltekezés visszafogásával tartható az elő­irányzat. Elfogadhatatlanok azok a vélemények, amelyek már most a bel­földi fogyasztás bővítésével kívánnák felfuttatni a termelést. A régi rendszer­ből örökölt stop-go politikával sajnos nem szakítottak, és mint korábban, most is fennáll a veszélye az egyensúlyvesztésnek, a külföldi adósság gyors növekedésének. (...) Megemlítette, hogy az elhíresült kormányülésen három javaslatot is tett arra, hogyan lehetne megoldást találni az IMF-nek tett kormányígéretben szereplő 17,8 milliárdos, illetve a tb-rendszernek ennél jóval nagyobb hiányára. A harmadik az lett volna, hogy a privatizációs többletbevételek kamatmegtérülését írják rá a tb-re. Ezt a mintegy 20 milli­árdos megoldást alighanem az IMF is elfogadta volna. ”15 A politikus bátor­ságára (vagy gátlástalanságára) vall, hogy az MSZMP gazdaságpolitikai 75 O. L. Gy.: Bokros Lajos búcsúbeszéde. Népszabadság, 1996. február 29., 5. p. 249

Next

/
Thumbnails
Contents