Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Halmy Kund: „Miénk itt a tér.” Az MSZP sajtókommunikációja 1994 után
A politikai túlélés művészete irányvonalát az 1982 óta felvett IMF-hitelekkel a háttérben (melyek főként 1988-tól folyamatosan, szakadatlanul emelkedtek, és a kilencvenes évekre szinte teljes IMF és világbanki függést eredményeztek) ilyen szókimondó kilépővel nyugtázza. Fel kell tenni a kérdést, hogy miként ragadt a radikális megszorításokat, fogyasztás-visszaszorítást, és a nemzetközi hitel- intézetek kritika nélküli, legteljesebb kiszolgálását végrehajtó gazdaságpolitikára a konzervatív jelző. Mit konzervált? Vagy pusztán azt jelentik ezek a szavak, hogy mindenféle invenció nélkül, kizárólag a - tulajdonképpen - védekezni képtelen lakossággal, az egyszerű adófizetővel fizettessük meg a különböző, egymást követő elitek pazarló, önbiztosító, gyáva és halogató politikájának árát? Később a posztkommunista újságírás egyre inkább a neoliberális jelzővel illette ezt az irányvonalat, utalva a 19. századi, kiforrott, klasszikus kapitalizmus piaci elveinek újsütetű és kérlelhetetlen képviseletére. Végeredményképpen megállapítható, hogy ezek a jelzők a fősodratú média és jó néhány hangadó szakértő, illetve politikus összehangolt kommunikációjának következményei. „Antiinflációs politikájának hangsúlyozására vállalkozott Medgyessy Péter két csütörtöki nyilvános közszereplése, valamint lapunknak adott tegnapi interjúja során is. Az Országgyűlés költségvetési bizottságában kifejtette: megítélése szerint is az egyensúlyi zavarok és a magas infláció a fő oka az államháztartás és a büdzsé hiányának: ezek mérsékléséért, a folyamatok kedvezővé alakításáért tavasz óta következes stabilizációs gazdaságpolitikát képvisel a kormány, megalapozva a tartós növekedés feltételeit. ”16 Ezek szerint tehát Medgyessy Péter felvállalta elődje, Bokros Lajos munkájának folytatását. Medgyessy az egyik legóvatosabb, visszafogottságával szimpátiát kiváltó, és leginkább taktikus szocialista politikusnak számított már ekkor (neve a nyolcvanas évek végén, az új adórendszerért felelős pénzügyminiszterként már előtérbe került). A szóhasználata eltér Bokrosétól. Szavai pozitív üzeneteket hordoznak, az átalakulás nehézségein való túllépést sugallják. Ez a hozzáállás rávilágíthat Horn Gyula kifinomult stratégiai érzékére, mellyel a választása Medgyessyre eshetett, illetve a kritikussá vált helyzetben lemondásra kényszerült Bokros helyére gyors döntéssel volt kénytelen alkalmas pénzügyminisztert találni. 76 76 Medgyessy hisz a reformok politikai támogatottságában. Gergely László tudósítása. Magyar Nemzet, 1996. március 1., 1. p. 250