Szekér Nóra - Riba András László: A Nagy Imre-kód. Nagy Imre újratemetésének politikai dimenziói - RETÖRKI könyvek 5. (Lakitelek, 2014)
Előszó
A Nagy Imre-kód esett át, átlényegült. A kongresszus új párt létrehozásáról döntött, amelynek neve Magyar Szocialista Párt {MSZP) lett. Az MSZP - hangsúlyozottan értve ezen párttagságát és vezetését - nem vállalt semmiféle kommunista ideológiai örökséget. A nyugati szociáldemokrácia magyarországi képviselőjeként, politikai pártként szállt versenybe az első szabad választásokon, hogy megszerezze a hatalmat. Ehhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy az MSZP számára - amelynek az utolsó MSZMP kongresszus volt a bölcsője - létfontosságú kérdés volt, hogy a kommunizmus örökségéről kinyilvánított módon lemondhasson, mivel ez az örökség - már nem állampártról, hanem politikai pártról lévén szó - tehertétel volt. Egy ilyen örökségről azonban nem lehet „csak úgy” egyszerűen lemondani. 1989-ben még az MSZMP vezetésének az egyik legfontosabb feladata volt, hogy a már levegőben levő „pártszakadást” a különböző politikai machinációk közepette megakadályozza, pontosabban talán a megfelelő időpontig vagy szituációig késleltesse. Visszahelyezkedve 1989 jelenébe megkockáztatható, hogy valójában az egyetlen olyan nagyság- rendű és jelentőségű, a pártszakadás valós veszélyét magában rejtő helyzet a párt ’56-hoz való viszonyát megváltoztató Pozsgay-nyilatkozat jelentette. Népfelkelés... De mi volt a kérdés az interjúban, amire válaszolva az elhí- resült régi-új fogalom beleszövődött a válaszba? „Itt ugye csak egy kegyeleti aktus engedélyezéséről van szó, de ez nem Nagy Imre nézeteinek, tevékenységének rehabilitációja?” Könyvünk szempontjából rendhagyó módon a kérdés nagyobb szerepet töltött be, mint a rá adott válasz. Egy rendszer legitimitásáról van ugyanis szó a válaszban, vagy - ahogy Kádár fogalmazott utolsó beszédében - a „legalitásáról”. Méghozzá egy erősen megkérdőjelezhető legitimitásról. Ezt a hatalom birtokosai is tudták. A rendszer korrekciójának része volt a ’72-es alkotmány felülírása egy új alkotmánnyal. A ’72-es alkotmányban le volt fektetve, hogy a marxista-leninista párt a társadalom vezető ereje. Ez deklarálta a szocializmusban az egypártot és az egypártrendszert. ’89-ben már (újra) több párt volt, a marxista-leninista párt pedig határozott a többpártrendszer (újra) elfogadásáról. Éppen akkor, amikor a KB ülésén a Pozsgay-ügyből hivatalosan nem lett Pozsgay-ügy, illetve amikor az ’56-os események és Nagy Imre tevékenységének megítélése úgy maradt a tudomány dolga, hogy addig valójában soha nem lehetett az. Ez a még a napjainkban is nehezen érthető - a párt artikulált érdekeihez képest illogikus - krízishelyzet-kezelés a hatalom reálpolitikai stratégiájának kapaszkodóját jelentette. Tehát az ominózus kérdés Nagy Imrére vonatkozott. Nagy Imre személyének és tevékenységének kérdése pedig olyan kiterjedt és 8
