Szekér Nóra - Riba András László: A Nagy Imre-kód. Nagy Imre újratemetésének politikai dimenziói - RETÖRKI könyvek 5. (Lakitelek, 2014)
1. fejezet: Hányszor lehet egy embert eltemetni?
A Nagy Imre-kód nem az ezekben a mondatokban való hit, hanem ebbe a történelmi ítéletbe való beletörődés jelentette. A kádári konszolidáció jegyében ezt az értékelést már nem kellett feltétlenül elhinni, és nem kellett napról napra hitet tenni mellette. Aki viszont a Kádár-kori Magyarországon kívánt élni, az a nyilvánosság előtt a fenti tételmondatok tarthatatlanságát nem firtathatta. Még azzal sem, hogy az ellenforradalmi cselekményekért halálra ítélt szeretteinek síremléket állíthasson. A Rákosi-rendszer terrorja az egész magyar társadalmat félelemben tartotta, megalázta. ’56 erre a megaláztatásra adott válasz volt. Ahogy azt Hamvas Béla 1956 kapcsán megfogalmazta, a megaláztatásra adott válaszban „az ember valódi színvonala tűnik elő”.3 A Kádár-rendszer a forradalomról hozott ítéletében nem azt fogalmazta meg, amit igaznak vélt az eseményekkel kapcsolatban, hanem - a megalázásra épített uralmi forma hatalomtechnikai gyakorlatát folytatva - a magyar társadalmat „valódi színvonalának” elhallgatására kényszerítette. Ezzel a hazugságba kényszerített társadalomból az ’56-ban felszínre tört „színvonal” lehetőségét kívánta kiiktatni. A Kádár-rendszer felelőssége 1956 tekintetében nemcsak a forradalom brutális megtorlására terjed ki, hanem arra is, hogy a maga által megszabott szellemi mozgástér határait az elhazudott forradalom határozta meg. Ezáltal a rendszer szerkezeti elemévé tette a társadalom bűnbe kényszerítését, és egy erkölcsi válság permanens fenntartása jelentette a maga által összefabrikált legitimitást. Ezért a rendszerváltozás története során az olyannyira meghatározó újraértékelés nem a múlt értelmezéséről, hanem a rendszerváltozás jelenében működő rendszer fenntarthatóságáról és megreformálhatóságáról szólt elsősorban a hatalom berkein belül és kívül egyaránt. „Most dől el, összetörjük-e magunkat saját korlátáinkon, vagy mi törjük össze korlátáinkat” - mondta Pozsgay Imre azon az 1988. május 20-22-ei országos pártértekezleten, amely - elég, ha csak a személyi változásokra gondolunk - döntően befolyásolta a később történteket.4 Nagy Imre újratemetése, a rendszerváltozás történetének szimbolikus eseménye, ahol nemcsak a Nagy Imre-per halálraítéltjeit és szimbolikusan a 3 Hamvas Béla: Patmosz. Szombathely, Életünk, 1992. 264. 4 A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének jegyzőkönyve, 1988. május 20-22. Bp., Kossuth, 1988. 148. 16
