Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - I. Diktatúrából demokrácia: a rendszerváltoztatás évei (1988-1994) (S. K.)
Tüntetések könyve politikai foglyok képviseletében; Király Béla, a Nemzetőrség volt főparancsnoka, a szabadságharcosok nevében szólhatott. Utolsóként Orbán Viktor, fiatal demokrata politikus a magyar ifjúság képviseletében beszélhetett. Részletek Orbán Viktor 1989. június 16-án a Hősök terén tartott beszédéből „[...] Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket, és bizalmát beléjük helyezte. Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlen. [...] A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszenteltek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk mai fiataloktól jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz, vagy ki tudja, hány évünk ott fekszik. [...] Mi fiatalok ... értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy mint szerencsehozó talizmánként megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, hogy nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat. Nem jár senkinek köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink. [...] ” Fél kettő tájban a koporsókat a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájába kísérték. A menet útvonalán ezrek és ezrek búcsúztak 1956 vértanúitól. A temetőben az egyes egyházak és felekezetek papjai és lelkészei, illetve a családok barátai búcsúztatták a mártírokat. Nagy Imrétől Méray Tibor, Losonczy Gézától Gyenes Antal, Maiéter Páltól Kopácsi Sándor, Gimes Miklóstól Molnár Miklós és Szilágyi Józseftől Lőcsei Pál vett végső búcsút. A Névtelen Forradalmárt jelképező hatodik koporsónál a forradalom kivégzett vértanúitól Forgács Ferenc és Fónay Jenő búcsúzott. Az áldozatok neveit újra Darvas Iván és Mensáros László olvasta fel. Közben egy-egy fáklya lángjának kioltásával emlékeztek a kihunyt életekre. 74
