Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - I. Diktatúrából demokrácia: a rendszerváltoztatás évei (1988-1994) (S. K.)
I. Diktatúrából demokrácia: a rendszerváltoztatás évei (1988-1994) „Rendszerváltoztató újratemetés” - Nagy Imre és vértanú társainak végtisztessége (1989. június 16.) Az ellenzéki pártok és civil szervezetek március 15-e sikeres megünneplését követően a Történelmi Igazságtétel Bizottság kezdeményezésére elhatározták, hogy kivégzésük 31. évfordulóján ünnepélyesen újratemetik Nagy Imrét és mártírtársait. Az állampárttal való hosszas egyeztetést követően megállapodás született a részletekről is, például arról, hogy a vértanúkat a Hősök terén ravatalozzák fel, hogy minél többen róhassák le kegyeletüket. A temetői szertartásra és az elhantolásra már szűkebb körben került sor, a rákoskeresztúri Új köztemető rendbe hozott 301-es parcellájában. Június 16-án, pénteken a kora reggeli óráktól érkeztek az emberek a térre, hogy tisztelegjenek a Műcsarnok lépcsőjén felravatalozott Nagy Imre, Losonczy Géza, Maiéter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József és a Névtelen Forradalmár koporsója előtt. Az építész ifj. Rajk László, az SZDSZ akkori politikusa által tervezett - monumentalitásában is egyszerű - ravatalnál díszőrségek váltották egymást, végezetül a kormány tagjai. Kilenc órától már az érkezők virágai borították a koporsók előtti teret. A várakozás perceiben két ’56-os elítélt, ismert színművész, Darvas Iván és Mensáros László sorolták a megtorlás áldozatainak felettébb hosszú névsorát. A hivatalos koszorúzás tíz órakor kezdődött. Először Nagy Imre szülővárosa, Kaposvár képviselői róhatták le kegyeletüket, majd az Országgyűlés nevében Szűrös Mátyás elnök és Szentágothai János következett. A kormány nevében Németh Miklós miniszterelnök, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes és Pozsgay Imre államminiszter helyezte el a megemlékezés virágait. Azután sorra következtek az egyházak, a társadalmi szervezetek, pártok és a külföldi diplomáciai képviseletek. Délben megkondult a harang, és az ekkor már mintegy negyedmilliós tömeg elénekelte a Himnuszt. Eztán a hangszórókból Nagy Imre hangját lehetett hallani, 1956. október 30-i beszédének örökké időszerű részletét: „Magyar testvéreim, hazafiak, hazánk hű polgárai! Őrizzétek meg a forradalom vívmányait, minden erővel biztosítsátok a rendet, állítsátok helyre a nyugalmat! Ne folyjon testvérvér hazánkban.” Ezután következtek a gyászbeszédek. A rendszer agóniáját jól mutatta, hogy a hatalom képviselői nem kaptak szót. Vásárhelyi Miklós, hajdani vádlott-társként; Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökeként, Mécs Imre, egykori halálraítéltként, Zimányi Tibor a recski 73
