Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)

Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - IV. A kétharmad és ellenzéke (2010-2013) (S. K.)

IV. A kétharmad és ellenzéke (2010-2013) többek között Lendvai Ildikó volt MSZP-e\nök, Mécs Imre egykori ’56-os halálraítélt, Jávor Benedek, az Együtt-PM társelnöke, Horváth Csaba, az MSZP alelnöke és Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja. A nagygyűlést Juhász Péter Milla-ve.zér nyitotta, majd a „hétköznapok hőseinek’’’ videó-vallomásait láthatták a résztvevők, melyekben a tanári óra­számemeléséről, a diákhitel nehézségeiről, az ápolónők csekély jövedelmé­ről, a gazdálkodók földhöz jutási gondjairól volt szó. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője beszédében az össze­fogás fontosságáról szólt; véleménye szerint Orbán Viktor jéghegynek kor­mányozza Magyarországot, tönkreteszi a gazdaságot és az oktatást, ezzel a jövőt is. Ezért a 2014-es választáson „Orbán-ország” és egy normális Ma­gyarország között kell választani. Beszéde végén, melyben szerepelt a bajai választás, a föld- és a trafikügy, továbbá Felcsút „a stadionnal, a kisvasúnál, a ti pénzeteken épülő magán-Disneylanddel”, kijelentette, hogy „Orbán-or­szág legyőzhető, Orbán Viktor megbuktatható. A kormányzása már megmé­rettetett és könnyűnek találtatott. Már csak le kell váltani!” Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt (SZEMA) elnöke Nagy Imrét méltatta beszédében, kiemelve, hogy kom­munistából vált demokratává és hazafivá. Ezzel szemben Orbán Viktor épp az ellenkező utat járta be, akinek példaképévé Vlagyimir Putyin vált. Bok­ros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke azt emelte, ki, hogy 1956-ban és most is az összefogásban vannak szociáldemokraták, konzer­vatívok és liberálisok, de összeköti őket a változás iránti igény. A közelgő választás valójában népszavazás lesz „Orbánról és rendszerérőlmondta az EP-képviselő. Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke is arról beszélt, hogy a választók többsége „el akarja zavarni” ezt a kormányt, de ezt csak az egyéni választókerületekben aratott sikerrel lehet, ezért minden demokrati­kus ellenzéki erőnek közösen kell megtalálni azokat a jelölteket, akiknek a legnagyobb esélyük van az egyéni győzelemre. Kuncze kijelentette, hogy ha „Orbán maffiakormánya marad’, akkor az nem a Fidesz sikere, hanem a de­mokratikus ellenzék szégyene. A mintegy tizenötezer fős tömegben a legnagyobb ováció Gyurcsány Ferencet fogadta. Beszéde elején kijelentette: az ellenzéknek nincs ideje to­vább taktikázni. Ha így folytatják, akkor a választásokon el fognak bukni, és ezzel elveszik a szabadság ügye. Kijelentette, hogy közös vezetőre van szükség, „nem kettőre, nem háromra, nem nyolcra, hanem egyre”. Emellett 299

Next

/
Thumbnails
Contents