Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)

Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - III. A szociálliberális kormányzás időszaka (2002-2010) (S. K.)

Tüntetések könyve rehozni az új választások kiírása érdekében. Az MSZP és az SZDSZ „vásári komédiává” züllesztette a kormányfőjelölést, s ebben a megoldást számukra az a Bajnai Gordon jelentette, akit vállalkozói múltja miatt a CÖF alkal­matlannak tartott arra, hogy az ország miniszterelnöke legyen. Az emberek kétharmadának követelése, hogy előrehozott választások legyenek, aminek bizonyítására a Civil Összefogás Fórum a civil szervezetek legszélesebb ösz- szefogásával gigademonstrációt hirdetett a Hősök terére, április 5-ére, virág- vasárnapra. Emellett több szervezet is jelezte, hogy a budapesti rendezvénnyel egy időben a vidéki városokban tiltakozó demonstrációt szerveztek. A hirtelen óriásira duzzadt szerveződést jelezte, hogy a CÖF felhívásához interneten keresztül több mint 400 civil szervezet csatlakozott. A tömeg óriásira duz­zadt, ami még a szervezőket is meglepte. A nagygyűlés valóban „gigade­monstrációvá” vált, még Nagy Imre 1989-es ünnepélyes temetésén sem vol­tak ennyien, hiszen a BRFK is 200-250 ezer főre tette a megjelentek számát. A rendkívüli erejűvé vált civil aktivitást jogosan nevezték az elemzők a civil társadalom reneszánsza kezdetének. A rendezvény programját a szervezők nem hozták előzetesen nyilvánosságra, hiszen azt még a helyszínen is alakít­gatták. A CÖF kérésére a rendezvényt biztosító rendőrök a helyszíntől távo­labb, a Városligetben állomásoztak, hogy ne legyen semmilyen provokáció. A gyűlést magyar és CÖF-ös zászlók sokasága dominálta, de több helyen feltűnt az árpádsávos zászló és a Jobbik pártzászlaja is. A Magyar Gárda egy kb. 50 fős szervezett csoportja egyenruhában és alakzatban a tér egyik olda­lán sorakozott fel. A nagygyűlést 14 órakor Makovecz Imre nyitotta meg, majd további felszólalások hangzottak el, sorrendben a következők: Jókai Anna, Piukovics Gábor, Vértesaljai László, Szokolay Sándor, Bíró Ildikó, Mészáros Imre, Ré­pás József, Palkovics Imre, Szöőr Anna, Molnár Attila, Kelemen András, Né­meth Miklós Attila, Jakab István, Molnár Oszkár, Varga István, Rácz Sándor, Bencze Izabella, Simon János, Fricz Tamás. Az összefogás szellemében a felszólalók széles ideológiai skálát képviseltek, voltak közöttük jobboldaliak és baloldaliak, konzervatívok, szocialisták és liberálisok, vallásosak és nem vallásosak. A beszédek a korrupcióval, az átláthatatlan privatizációkkal, a törvénysértésekkel, a sajtószabadsággal, a hazugságokkal, a hiteles közszol­gálati tájékoztatással és a társadalmi igazságtalanságokkal foglalkoztak, és azzal zárultak, hogy vissza kell adni az emberek kezébe a választás, a döntés lehetőségét. Mindannyian a választások azonnali kiírását követelték. Menet 216

Next

/
Thumbnails
Contents