Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)

Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - III. A szociálliberális kormányzás időszaka (2002-2010) (S. K.)

III. A szociálliberális kormányzás időszaka (2002-2010) Civil összefogás a demokráciáért (2009) Amit a Civil Összefogás Fórumról (CÖF) tudni kell 45 2009. elejére a polgári ellenzéki értelmiség számára nyilvánossá vált, hogy nincs értelme új ellenzéki párt alapításába kezdeni, egyetlen út maradt az erők összefogá­sára, a civil társadalom megszervezése. Ennek szellemében alakították meg politi­záló civil szervezetek képviselői 2009. március 27-én a Civil Összefogás Fórumot (CÖF). Egy hónapi előkészítő vita után 12 fő hozta létre a szervezetet, mely néhány nap múlva már 24 civil szervezetet egyesített több ezer taggal. Legfőbb céljának a Gyurcsány-kormány lemondatását és új választások kiírását tartotta. Közben Gyur- csány bejelentette, hogy saját kormánya ellen bizalmatlansági indítványt nyújt be, s az új kormányt az MSZP-re támaszkodva választják meg. E megoldás ellen a CÖF a civil szervezetek legszélesebb összefogásával gigademonstrációt hirdetett április 5-ére a Hősök terére. A május 23-án rendezett I. Kongresszuson az összefogás koordinálásá­ra és a szervezeti struktúra stabilizálására az alapítók hét szóvivőt választottak, akik a továbbiakban a CÖF-öt képviselték a nyilvánosság előtt. (Bencze Izabella, Csiz­madia László, Fricz Tamás, Piukovics Gábor, Schulek Ágoston, Simon János, Var­ga István). Az új választások kiírásáért két további tüntetést szerveztek: az egyiket április 14-ére, a Bajnai-kormány kinevezése ellen az Alkotmány utcában, a másikat „Utolsó figyelmeztetés” címmel az ellenzék elsöprő győzelmét hozó Európai Uniós választások után, június 14-ére. A szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozásul szeptember elsején Szlovákia Budapesti Nagykövetsége előtt tartottak demonstrációt. Októberre megszervezték a Civil Társadalmi Kerekasztalt, s novemberben szakértőikkel „Társa­dalmi szerződés” címmel tanulmány-kötetet készítettek arról, miért kell új Alkotmány, s szerintük miről kellene szólnia. A könyvet a CÖF egy ünnepi rendezvény keretében átadta a Fidesz-KDNP képviselőjének, Semjén Zsoltnak. A továbbiakban a CÖF ve­zetésében személyi változások és szervezeti átalakulások történtek, s 2010-től már egy szűkebb, centralizáltabb vezetés vitte az ügyeket Csizmadia László és Fricz Tamás vezetésével. A Civil Összefogás Fórum vezetőinek legnagyobb érdeme, hogy hosz- szú évtizedek után végre létrehozták az első olyan nagyobb civil szervezeti hálózatot, melyet nem politikai pártok mozgattak, hanem független szervezetek. A későbbiekben a Békemenetek szervezésében a CÖF felhasználta a 2009-es évben szerzett tüntetési tapasztalatokat és nemzetközi kapcsolatokat. Bemutatkozó tüntetés virágvasárnapon: A CÖF tüntetése a választások ki­írásáért (2009. ápr. 5.) A Civil Összefogás Fórum (CÖF) vezetői a kialakult kormányzati vál­ságot úgy értékelték, hogy az országban egyszerre jött létre tartós gazdasági, politikai és erkölcsi válság, amit a szociálliberális kormány, társadalmi támo­gatottság nélkül képtelen megszüntetni. Ezért társadalmi összefogást kell lét­215

Next

/
Thumbnails
Contents