M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
I. fejezet
Rendszerváltás 1989 1) Történelmi, kulturális örökség felfogás a poszt-kommunista országokban igen elterjedt, amely a lakosság vallását és a demokratikus tradíciók meglétét vagy hiányát kutatja. A volt állam-szocialista országok három történelmi-kulturális régiót alkotnak, fejlettségi szintjük szerint. Ezek a régiók nagyban meghatározzák a demokrácia esélyeit: 1: Közép-Európa; 2: a Balkán; 3: Kelet-Európa. A közép-európai lakosok többnyire katolikusok vagy protestánsok, kiterjedt demokratikus tradíciókkal bírnak, a múltban saját parlamenttel rendelkeztek, politikai pártokkal, megválasztott helyi és országos képviselőkkel (a lengyel, magyar, litván példák). Nekik van a legnagyobb esélyük arra, hogy megérjék a demokrácia kifejlődését és stabilizációját. A Balkán államai ortodox vagy muzulmán vallásúak, kevés demokratikus hagyományuk van, és a képviseleti rendszerük az öröklésen és/vagy családi alapon nyugodott (Románia, Szerbia, Albánia). Ezekben az országokban a demokratikus erők folyamatosan háborúban álltak a tekintélyuralmi erőkkel. Kelet-Európa ortodox lakosságának jelentős része történelmi okok miatt nem ismeri a demokrácia intézményeit és azok működéseit, sem a parlamentet, sem az országos vagy helyi képviselet formáit. Alapvetően tekintélyuralmi hagyományokat örököltek. Kimaradt az életükből a humanizmus, a reneszánsz, a racionalizmus és a romantika, ezért nem az emberek és a humanizmus áll gondolkodásuk tengelyében, hanem sokkal inkább egy eszme és annak védelme (Ukrajna, Belorusszia, Oroszország). Meleg konfliktusok idején például nem ismerik el a semlegességet, csak a velem vagy ellenem, barátom vagy ellenségem dichotómiában tudnak gondolkodni. (Szerbia, Románia). Ha sikerülne is demokratikus intézményrendszert bevezetni, azt tekintélyuralmi tartalommal töltenék meg (Lawson-Römmele-Ka- rasimeonov, 1999; Huntington, 2008). 2) Politikai kultúra felfogás a hangsúlyt arra helyezi, hogy az új demokráciák sikeres konszolidációja nemcsak egy új alkotmány létrehozását és demokratikus döntéshozatali eljárások meghonosítását jelenti. A demokrácia életképessége inkább attól függ, hogy a civil kultúra elfogadja-e az új politikai hatalmat. Az új demokráciák túlélése súlyos veszélyben van akkor, ha hiányoznak azon (többségben lévő) aktív állampolgárok, akik szerint az ország számára legjobb kormányzási forma a demokrácia (Linz & Stepan, 1996). Ott ahol nem alakult ki demokratikus impulzusokkal rendelkező értelmiségi réteg, mint a kelet-európai és a kelet-közép-európai régióban (Szerbia, Románia, Moldávia), sokkal nehezebb, hosszabb ideig tart a demokratikus politikai kultúra pilléreit lerakni. A közép-európai országokban 28
