M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
I. fejezet
Simon János tanulmánya viszont a demokratikus irányoknak erős gyökere van. A politikai kultúra három típusa: 1. az erős demokratikus politikai kultúra (Magyarország, Lengyelország, Cseh Köztársaság, Szlovénia, Horvátország); 2. a gyenge demokratikus politikai kultúra (Románia, Bulgária, Szerbia, Moldávia, Albánia); 3. a demokratikus politikai kultúra hiánya (Oroszország, Fehéroroszország, Azerbajdzsán). A kulturális gyökerek között a tömegtájékoztatásnak (médiának) különleges fontossága van (Welch, 1993; Linz and Stepan, 1996, Bames and Simon, 1998). 3) A régi, tekintélyuralmi rezsim (ancient regime) felfogás ugyancsak nagyon fontos aspektust ad az átmenet folyamatának elemzéséhez. Meg kell említenünk, hogy Gabriel Almond különbséget tett az országok között a tekintélyuralmi rendszer eredete és beágyazódása alapján. Három kategóriát hozott létre: 1: ex-szovjet utódállamok, ahol a kommunizmus megszületett és mély tekintélyuralmi történelmi gyökerek vannak. 2: forradalmi országok, ahol a belső strukturális konfliktusok következményei a forradalmi változások (Kuba, Albánia). 3: a megszállt országok: ahol a megszálló erők a kommunista tekintélyelvű rendszert rákényszeríttették az országokra (Magyarország, Lengyelország és más közép-európai országok). A poszt-kommunista országok átalakulási sajátságosságai nagyban függtek attól, hogy milyen mértékben volt beágyazva a tekintélyelvű rendszer az adott országban. Minél szervezetlenebb volt a rendszer, annál egyszerűbb volt tőle megszabadulni, és fordítva (Almond and Powell, 1986., Varga, 2008). 4) Ä politikai szerkezet változási módja felfogás a változás módjával foglalkozik. Linz és Stepan osztályozási módjából indul ki, tehát azt vizsgálja, hogy milyen módon bomlott fel a régi rendszer. Ennek alapján két típust különböztet meg: 1: rendszer összeomlás (Csehszlovákia, Románia, NDK); 2: tárgyalásos átmenet (Magyarország, Lengyelország, Dél-Korea, Spanyolország). Később a szerzőpáros hozzáadott még egy 3. típust is, ahol a ’90-es években igazából lényegi átalakulás nem ment végbe, mint Szerbia vagy Albánia esetében (J. Linz and M. G. Reino et al. 1982.; Linz and Stepan 1996). 5) A résztvevők szerepe felfogásnak két típusa van. Az egyik az elit szerepének hangsúlyozásával, míg a másik az elit és a tömegek közötti kapcsolattal foglalkozik. Huntington külön hangsúlyozza a régi és az új elit szerepét a demokratizálódás folyamatában, és különbséget tesz a demokratizálódás két útja között. Az egyiket elitváltásnak (csehek, lengyelek), a többit elit átültetésnek (transzplantációnak) hívja (magyarok, bolgárok, oro29
