M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)

II. fejezet

Halmy Keve Kund tanulmánya

döntési helyzetben lévő szakembere volt, az elkövetkező év alapvető tulajdonjogi dilemmáit hozta felszínre, és előrevetítette a következő másfél év történelmi jelentőségű folyamatát, az állami vagyon magánosításának procedúráját. A menedzserek (az állami vállalatok vezetői) súlyának növelése, a piaci módszerek bevezetése, a társasági és az átalakulási törvény alapelvei és főbb kérdései ekkor már a nyilvánosság előtt is terítékre kerültek.

„A társasági törvény megalkotása - a Központi Bizottság 1987. július 2-i állásfoglalása alapján - beilleszkedik abba a folyamatba, amelyet az új vállalatirányítási formák bevezetésével, a bank- és az adórendszer reformjával a piaci viszonyok fejlesztésére az utóbbi években megkezdtünk. (...) A termelőerők fejlődése a marxizmus létrejötte óta nem igazolta az állami tulajdon kizárólagosságának szükségességét, más tulajdonformák nélkülözhe- tőségét. (...) Okkal állapíthatjuk meg, hogy a szocializmus hazai építésének kezdeti szakaszában olyan tevékenységeket, illetve olyan kisebb szervezeteket is államosítottunk, amelyek valóban hatékony működtetésére az állami tulajdonforma nem bizonyult alkalmasnak. ”3 Az Országgyűlés által október 10-én elfogadott 1988. évi VI. törvény (az ún. Társasági Törvény, mely 1989. január 1 -el lépett hatályba) talán a legfontosabb, az utóbbi huszonöt év - gazdasági szempontból - leginkább meghatározó törvénye. Megelőzte az 1989 nyarán, a Nemzeti Kerekasztal munkája során előkészített sarkalatos törvényeket, talán ebben is állt jelentősége, illetve súlyos visszássága: a szocialista párthoz kötődő elitvagyon ezáltal hatalomátmentési manőverének legfőbb legitimációs biztosítékaként szolgált.

A társasági törvény jogpolitikai alapelvei a következők: „Az első elv a törvény egységessége, amely jelzi, hogy hatálya kiterjed valamennyi társasági formára, és nincsenek benne szektorális, ill. ágazati megkötöttségek. Ezzel jügg össze a második alapelv, azaz: a társulás szabadsága. Ez azt jelenti, hogy mind a jogi személyek, mind a magánszemélyek, akár belföldiek és akár külföldiek egymás közt, vagy vegyesen is társaságokat hozhatnak létre a verseny- és szektorsemlegesség közgazdasági szempontjainak megfelelően. A társulás szabadságából következik, hogy meg kell szüntetni a továbbtársulási tilalmat, illetve ennek engedélyhez kötését. Ebből a törekvésünkből adódik az, hogy az új társasági törvény a normatív feltételek át3 Németh Miklós: Hatékonyabb tulajdonformák, Népszabadság, 1988. Május 14., 3. o.

133