Simon János (szerk.): Puccs vagy összeomlás? 8 interjú a Kádár-korszakról volt MSZMP PB-tagokkal - RETÖRKI könyvek 1. (Lakitelek, 2014)

Havasi Ferenc: „Emögött egy generációnak a rövidzárlata van, amelyik nem tudott már váltani!”

Interjú Havasi Ferenccel az a kötelme, hogy melyik ország mit tegyen. Ők nem beszéltek forintról vagy rubelről, hanem azt mondták, hogy 12 MIG-21-es, ennyi harckocsi, s akkor zárhat a légtér, ha ez vagy az Bulgáriának, Magyarországnak megvan, a többi pedig az ország dolga. Ebből aztán következtek már a számok, tehát egyik az ilyen. A másik szerintem az, a kormánybizottságoknál azt el kell mondani, hogy tulajdonképpen az ő erejüket az is adta, hogy ők jó információkkal rendelkeztek, méghozzá nem csak úgy, hogy az jó, hanem az eredeti információ az övék volt. Nekik dolgozott egy csomó intézet, a távlati kutatással foglalkozók, a műszaki fejlesztéssel foglalkozók, a különböző szakárelemzések, tehát közgazdasági elemzések. Ezek mind azokban az intézetekben folytak, akikkel az OT dolgozott. Ha ő azt mondja, hogy a mi számításunk szerint, vagy a mi intézetünk számítása szerint ez így van, ez várható, azzal nem lehetett vitatkozni. Kérdés: Az Országos Tervhivatalnak körülbelül hány osztálya volt? Válasz: Neki tulajdonképpen mindenre volt osztálya, volt ipari, volt mezőgazdasági részlege, volt közgazdasági, volt pénzügyi. A gazdaságirányítást, a minisztériumi struktúrát az ő osztály struktúrája követte. Kérdés: Akkor itt kettős játék volt. Lehet azt mondani, hogy egy lobbi bevi­hetett az OT-be, egy érdeket, valamilyen érdeket, most mindegy hogy milyen érdeket, mondjuk egy energia lobbi vagy egy bármilyen más, vízügyi lobbi egy érdeket és akkor azt az OT a kormányon keresztülvitte, meghatározott koncepció után? Válasz: Hát hogyne. Kérdés: Szakmailag megkérdőjelezhetetlenül alátámasztva, mert hát azt meg lehetett játszani. Válasz: Na, ugye azt rendszerint azok az emberek, akik a minisztériumban és az OT osztályaiból egy területen dolgoztak, hát ezek hetenként együtt ültek, ezek együtt keltek, együtt feküdtek, hát ezeknek együtt kellett dolgozni. Tehát ott tulajdonképpen ezeknek a gondolkodása is, és ha vita volt, akkor ezek megpróbálták ott kiszűrni a vitákat, meg osztályvezetői, főosztályvezetői szinten, hogy mennél kevesebb probléma kerüljön fölfele, hogy ott kelljen dönteni, mert azt mondjuk, hogy mért nincs egyeztetve az anyag? Mért nincs koordinálva? Ez viszont, ez az OT-nak a helyzete, a szocialista országokban a tervgazdaságból fakad. Kérdés: Tehát ez nyilvánvaló, nyilván a legtöbb szocialista országban hasonló a mechanizmus. Válasz: Ugyanez van. Nem véletlen, hogy a KGST-ben is ugye van egy olyan úgynevezett terv, ahol a Tervbizottsági Elnököknek a grémiuma van együtt. Ott vannak a tervegyeztetések, és minden. 130

Next

/
Thumbnails
Contents