Riba András et al. (szerk.): Szó szerint. Szemelvények a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyveiből, 1986–1989. RETÖRKI Források 6. (Budapest, 2023)
Fogalomtár
Fogalomtár KISZ A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ), a Kádár-korszakban az állampárt (MSZMP) ifjúsági szervezete, 1957-1989 között működött. 1957-ben a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) utódjaként jött létre, a rendszerváltás során a szervezet felbomlott. Közös piac Az Európai Szén- és Acélközösségből 1957-ben, a római szerződés megkötésével létrejött Európai Gazdasági Közösség másik elnevezése. Hat alapító tagja: Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, NSZK és Olaszország. A közös piac célja a vámunió megvalósítása, ezáltal a tagállamok gazdasági integrációja. Egymás között megszüntették a vámokat, így biztosítva az áruk és szolgáltatások szabad áramlását. 1993-ban, a maastrichti szerződés megkötésével neve Európai Közösségre változott. Központi Bizottság (KB) A szovjet mintára felépített magyar kommunista párt egyik vezető testületé, a korai időkben Központi Vezetőségnek hívták. Két pártkongresszus között a párt legfontosabb döntéshozó szerve. Tagjait a kongresszus választotta meg, határozatai kötelező érvényűek. Létszáma növekedésével - amely egy idő után a 100 főt is meghaladta - az operatív ügyek irányítását a szűkebb körű Politikai Bizottság vezette. LEMP A Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) 1948-ban létrejött párt, amely a Lengyel Szocialista Párt és a Lengyel Munkáspárt összeolvadásával alakult meg. Első elnöke Boleslaw Bierut volt, a párt az 1989-es választásokig volt hatalmon, egy évvel később feloszlott. Kisgazapárt A magyar paraszti társadalmat képviselő, alapvetően jobboldali, keresztény-konzervatív értékeket közvetítő párt, célja a földosztás kérdésének rendezése, a paraszti közösségek helyzetének javítása volt. Az 1930-ban alakuló Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párta Horthy-korszak ellenzéki pártjaként működött, 1945-ben a választások győztese, vezető kormánypárt lett. A következő években a pártba épülő kommunisták szalámipolitikájának következtében a párt végül abbahagyta tevékenységét, vezetői vagy elmenekültek, vagy börtönbe kerültek. 1956-ban még 295