Riba András et al. (szerk.): Szó szerint. Szemelvények a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyveiből, 1986–1989. RETÖRKI Források 6. (Budapest, 2023)

Fogalomtár

Fogalomtár csak ideiglenesen, 1988-ban viszont ténylegesen lehetőség nyílt a párt újjászervezésére. Magyar Néphadsereg A Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek elnevezése 1951 és 1990 között. Célja és feladata az ország területének védelme, illetve a polgári védelem erősítése. Politikai felügyelet alatt állt, ezt a Magyar Szocialista Munkáspárt Néphadsereg! Bizottsága végezte. Magyarország 1955-től a Varsói Szerződés tagja, az ebben vállalt kötelezettségeket is a Magyar Néphadsereg látta el. Magyar Népköztársaság Magyarország hivatalos elnevezése 1949. augusztus 20-a és 1989. október 23-a között. Legfontosabb jellemzője az egypártrendszer, valamint a terv­gazdaságra épülő szocialista típusú hatalomgyakorlás. Szocialista termino­lógia szerint a népköztársaság a népi demokráciák államformája, melyben a hatalom a dolgozó népé. MDF 1987. szeptember 27-én az ún. népi-nemzeti ellenzékhez tartozók csoportja megszervezte a lakiteleki találkozót, ahol megalapították a Magyar Demokrata Fórum nevű mozgalmat. Egy évvel később az MDF szervezetté, majd 1989-ben párttá alakult. Az 1990-es választásokon relatív többséget szerezve lett a kormánykoalíció vezető pártja, később 1998-2002 között ismét kormányra kerültek egy jobbközép koalíció keretein belül. Az MDF első ügyvezető elnöke Bíró Zoltán volt. MDP Magyar Dolgozók Pártja, 1948. június 12-én jött létre a Szakasits Árpád vezette Magyar Szociáldemokrata Párt és a Rákosi Mátyás irányítása alatt álló Magyar Kommunista Párt egyesüléséből. A fúzió a sztálinista kommu­nisták dominanciájával valósult meg, így az SZDP gyakorlatilag megszűnt. A párt 1956. október 31 -éig működött, a forradalom napjaiban átalakult, és Magyar Szocialista Munkáspárt néven működött tovább. MHSZ Magyar Honvédelmi Szövetség. 1948-ban alakult sport és szabadidős 296 tevékenységeket koordináló félkatonai szervezet, működése 1990-ig Szó szerint

Next

/
Thumbnails
Contents