Riba András et al. (szerk.): Szó szerint. Szemelvények a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyveiből, 1986–1989. RETÖRKI Források 6. (Budapest, 2023)

Fogalomtár

Fogalomtár Jelölőgyűlés A képviselőjelöltek jelölését szervező gyűlés. 1970-től a Hazafias Népfront jelöltállítási monopóliumát elvették, ezt követően a jelöléshez a jelölőgyű­lésen jelenlevő tagok legalább egyharmadának támogatására volt szükség. A Népfront jelöltjeire a helyi MSZMP szervezetek tehettek javaslatot, így a pártfelügyelet áttételesen ugyan, de megmaradt. Jurta színház A Jurta színház 1987-ben nyitotta meg kapuit a Népligetben Romhányi László irányításával. Az intézmény teret engedett ellenzéki megmozdulá­soknak. A legismertebb ilyen találkozók az MDF által szervezett, 1988 első hónapjaiban történő összejövetelek voltak, a Kárpát-medencei magyarság, a sajtó és nyilvánosság, valamint a parlamentarizmus és az alkotmá­nyosság témakörében. Katonai Tanács A Varsói Szerződés egyik intézménye, 1969-ben alakult. Vezetője a főpa­rancsnok, helyettese a törzsfőnök és nemzeti helyettesei. A nemzeti helyet­teseket a tagországok jelölték ki, Magyarország esetében ez a honvédelmi államtitkár volt. A szervezet feladata volt a hadsereg vezetése. Káder Politikailag megbízható, a kommunista párthoz hű személy, aki hű a szer­vezet irányelveihez, ideológiájához és vezetéséhez. Egy káder, ezzel együtt, nem feltétlenül volt párttag. KFKI A Magyar Tudományos Akadémia 1950-ben alapított Központi Fizikai Kutatóintézete. A Minisztertanács azzal a céllal szervezte meg, hogy a fizikát felemelje a többi tudományhoz képesti elmaradottságából, illetve a harmadik világháborúra való készülés jegyében fejleszteni kívánták a radioaktív sugárzás mérésének lehetőségeit, valamint egy esetleges atom­támadás esetén fel akartak készülni annak hatásainak a kezelésére. 1956 után a nyugati embargó miatt technológiai fejlesztésekbe és gyártásba kezdtek. Saját számítógépeket fejlesztettek, de részt vettek az űrkuta­tásban is. 293

Next

/
Thumbnails
Contents