Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülése - Az ötödik ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. június 9

Az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülése megint nem lehet mindentől elvonatkoztatni. Hát egy szövetségen belül vagyunk, megvan, hogy ránk milyen arány az ország nagysága, teherbíró képessége stb. Mi ezen belül folytatjuk a vitát, a tárgyalást, egyebet. Hát arra törekszünk, hogy minél kisebb terhet jelentsen az országnak, máshol ezt sem szabad féloldalasán kezelni. Felelősen úgy kell csinálni, hogy ugyanakkor az ország védelme az garantált legyen, mindenféle helyzetre. Itt ma lesz majd egy másik napirend a román-magyar viszony. Úgy gondolom, hogy azt nem pillanatnyi helyzetből, hanem hosszabb távon is komolyan kell venni, de mást is. Tehát egy az ország védelmét, azt nem egy rövid időre kell kialakítani. Különösen, ha jelentős csökkentést hajtunk végre, hanem hosszabb távon. Védelemre szükség lesz? Hát ki tudja meddig. Sokáig. Tehát az meg a mi érdekünk, most már nemcsak a világ­helyzetből, meg VSZ, NATO, hanem minden időben, minden helyzetben. De ezt akár, bármely európai semleges országot is figyelembe vesszük. Ha egy emberemlékezet óta semleges, a védelmére mindenkor komoly figyelmet fordít, ez legyen akár svéd, akár Svájc, vagy más. Ugyanígy kell gondolni éppen ezért, mi a felfogásunkban, már katonák és a pártba a Politikai Bizottság elé terjesztett anyagunkban az ország összvédelmi erejét kell, hogy figyelembe vegyük, és azt kell egy olyan konstrukciót hosszabb távra kialakítani, amikor már lényegesen kevesebb harckocsi, lényegesen kevesebb rakéta, és sok-sok minden más, hogy az tartósan hosszú ideig biztosítsa az ország védelmét. Hát nem mondom, hogy minden helyzetben, mert szóval a mi helyzetünkbe, de amíg a szövetségen belül addig minden helyzetben, amikor megszűnik majd, mit tudom én, a Varsói Szerződés után is kell majd védelem, abba a helyzetben is alkalmas legyen. Köszönöm szépen. Grósz Károly: Köszönöm. Horváth elvtárs. Horváth István: Én az anyagot jónak tartom és itt a vitában tett észrevételek alapján egy biztos, hogy kell és szükséges lesz formálni, de én nem látok ebben elméle­tileg, vagy politikailag is súlyos kifogásolni valót. Ugyanakkor azt mondom, hogy tényleg érdemes figyelni arra az intelemre, amit a Fock elvtárs mindjárt itt a bevezető gondolataiban mondott. Már mondjuk én abban nem látok problémát, hogy mi a világra kifelé és abba a szűkebb világba is és közösségbe, amihez tartozunk, ha mi oda a magunk szempontjából és 471

Next

/
Thumbnails
Contents