Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 13-ai ülése - A második ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. március 13

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 13-ai ülése Kárpáti Ferenc: Hogy ezt a Politikai Tanácskozó Testület kezdeményezze, és adjon rá feladatot, hogy milyen szemszögből kell átvizsgálni. Viszont ebben töké­letesen igaza van a Fejti elvtársnak, nem Alkotmánnyal, egyéb más törvé­nyekkel. Ez most nem pontosan rögzített a Magyar Népköztársaságban. Ezért történhetett meg a '68-as dolog is párthatározattal, vagy politikai döntéssel történt.214 Ezt minden bizonnyal el kell rendezni. Hát a poli­tikai döntés elsősorban a főtitkárok találkozóján történt meg, és utána egyes országokban még megerősítették a pártok, ez valahogy így. De sem parlament, sem mások nem voltak bevonva. Ez így igaz. Ezt egyéb­ként Kádár elvtárs is felvetette a főparancsnoknak tavaly, éppen ennél, a háborús okmány vitatása során. Bocsánat ezt nem lehet megismételni. De hát ezt biztos, hogy most az Alkotmánynál ezt rögzíteni kell, de ez sem a Varsói Szerződés kérdése. Mert most sem zárja ki, hogy a parlament döntsön ilyen kérdésekben. A főparancsnok kérdése. Ez különbözőképpen szerepel most az egyes tagországoknál, hogy ki a főparancsnok. Most Magyarországon tulajdonképpen egy belső határozat van. Hogy rendkívüli helyzetben honvédelmi tanács jön létre, amit az Elnöki Tanács nevez ki, és a főtitkár akkor annak az elnöke. 214 A csehszlovákiai katonai beavatkozást eleinte ellenző és afféle közvetítő szerepet vállaló Kádár 1968. július közepén tudomásul vette a szovjet vezetésű katonai akció tervét, és „néhány vezető beosztású politikussal, közöttük Fock Jenő miniszterelnökkel történt konzultáció után" csatlakozott az abban való részvételhez. Vö. Vida István: A magyar párt­vezetés és a csehszlovák válság. História, 1993/9-10, 35-50. A Politikai Bizottság a július 23-ai zárt ülésén a döntéssel (utólag) „egyetértett", és támogatta a „szóbanforgó hadgya­korlaton" egy csökkentett létszámú magyar hadosztály részvételét és egy szovjet hadosz­tály átvonulását (MNL OL M-KS 288. f. 5/464. ő. e.). A döntésért Brezsnyev másnapi tele­fonbeszélgetésük alkalmával háláját fejezte ki Kádárnak, miszerint: „Soha nem felejtjük el." Nyers Rezső: Feljegyzések 1968-ból, a csehszlovákiai intervencióról. História, 1993/9-10, 35-50, illetve Boros Ferenc: 1968 és a kádári politika. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2003/1,79-97; Pataky Iván: A Magyar Néphadsereg közreműködése Csehszlovákia 1968. évi megszállásában. Hadtörténelmi Közlemények, 1997/2, 355-387. Grósz Károly: Békében mega miniszterelnök vezeti. Kárpáti Ferenc: Tulajdonképpen nincs igazán pontosan jogilag tisztázva. Én a legjobb tudomásom szerint jogilag nincs tisztázva. 215

Next

/
Thumbnails
Contents