Bandi István (szerk.): Határeset. Egy határőrtiszt életútja két világrendszer határán. RETÖRKI Források 4. (Budapest, 2023)
A család, gyerekkor, felnőtté válás…
A család, gyerekkor, felnőtté válás... 7- Bella Árpád (elöl a kisfiú) édesanyjával Strammerék udvarán Gritsch Hansékkal és a Bernhardt lányokkal, Sopronbánfalva, 1952- Tehát Bánfaivára került a család, és '45-'46-ban a vállalkozása még működik. Alig telik el háromnégy év, mikor óvodába jár, feltételezhetően akkor már Csapodon nem tarthatta vissza a családot a vállalkozás, hiszen közben az államosítás is be következett. És akkor ők, mondhatni, kényszerhelyzetbe kerültek...- Hát kényszerhelyzetbe... Apám ott is vendéglős lett. Ugye, akkor keresték, szövetkezetesítettek, és ehhez megfelelő személyzetet, alkalmazottakat kerestek. Tehát azért is mentünk oda még '49 végén, aztán ott is maradtunk, aztán apám ezt otthagyta, mert nem sok italárut kaptak. Szóval olyan összevisszaság volt, nem ment az üzlet. Apám ezzel nem is foglalkozott, az erdőgazdaságnál Határeset voltak ismerőseik, és odament, egy fűrészüzemben volt lakatos, ilyen átképzőt csinált. Anyám meg ápolónő volt, eredeti szakmája is ápolónő volt. Na most, az a falu, ahol laktunk, egyesült Sopronnal, és ez azért volt érdekes, mert ez egy nemzetiségi, sváb falu volt, amelynek így kitelepítették a háromnegyed részét. Viszont azért visszamaradt rengeteg család, azért, hogy aztán '56-ban a jó része elhúzzon. Tehát megvolt még az a feelingje, hogy a barátaim odahaza németül beszéltek. A nagyapám folyamatosan mesélt: „Ó, mikor Burgenlandba mentünk ki..." Meg aztán ezt csináltak, azt csináltak. Ebből azt akarom kihozni, hogy nem állt messze tőlem, hogy én magyar vagyok, ők meg német vagy osztrák, tehát elfogadtuk, hogy...- ...több nemzetiség is létezik.- Igen, és nem számított, hogy akkor épp milyen. Azon kívül lett egy tarkasága Bánfalvának, mert például Erdélyből voltak menekültek, aztán a Felvidékről, Délvidékről érkeztek, tehát volt egy ilyen kis nemzetiségi falu, és mindenki boldog volt. Mi, gyerekek élveztük, meg nevetgéltünk, mikor valaki, akinek már volt egy kis stichje a beszéddel, hogyan fejezte ki magát, vagy hogy mondta. Tehát ez egy jó előszobája volt annak, hogy tényleg az 20
