Bandi István (szerk.): Határeset. Egy határőrtiszt életútja két világrendszer határán. RETÖRKI Források 4. (Budapest, 2023)

A család, gyerekkor, felnőtté válás…

A család, gyerekkor, felnőtté válás... Határeset i. Bella Árpád apai dédszülei Csapodon 1910-ben- Tehát felvidéki családként érkeztek a Fertő vidékére, és akkor a harmadik generáció valójában a nagypapáké, ők mivel foglalkoztak?- Amikor behozták őket, az Esterházy birkákat tenyésztett, több ezer birka volt, és ilyen szakembereket hozott, akik értettek hozzá. Na most, ebből a sorból nagyon kimentek, mert ilyen számadók lettek, és a követ­kező hullámban már a gyerekeket valami ipar, mesterség felé terelték, illetve erdőőrzők lettek. Abban különböztek az erdőőrzőktől, hogy a Hanságban nem csak erdő volt, tehát nemcsak fát kellett, hanem füvet is kiadni és megvédeni, meg voltak közöttük pandúrok is.- A családban volt pandúr?- Hogyne. És voltak már az oldalágban, akik kereskedtek. Ők már az 1800-as években eljutottak Bécsbe. Zömében Csapodra és környékére, aztán megjelentek Sopronban, Sopron megyében. Aztán a nagyapám hullámában már volt, aki pénzügyőr lett a régi Monarchia határán.- Tehát 1918 után volt pénzügyőr is a családban.- Igen, aki benősült a családba, tehát aki a nagynénénket elvette, az határrendőr volt az 1905 után felállított határrendőrségben. Na, a 14

Next

/
Thumbnails
Contents