Szeredi Pál (szerk.): A Magyar Demokrata Fórum elnökségi üléseinek dokumentumai – 1989. RETÖRKI Források 3. (Budapest, 2023)

Emlékeztető a Magyar Demokrata Fórum 1989. november 27-i elnökségi üléséről

Források Az MDF elnökségi üléseinek dokumentumai offenzívak (Fasang [megjegyzése]). Meg kell határozni az irányvonalat, nem szenvedtünk vereséget, s főleg nem, ha hozzávesszük a példátlan SZDSZ reklámkampányt (10 millió költség?).- Fekete Gyula az SZDSZ-érvelés hazug elemeiről, csúsztatásairól beszélt: nem volt még népszavazás, melynek tétje az volt, hogy a nép önmagát korlátozza.- Szabad György szerint sikerült két irányban is elhatárolni magunkat, sem az SZDSZ, sem az MSZP felé nem mozdultunk. Sokat kell azonban javí­tanunk szervezettségünkön, mobilizálni kell tagjainkat, miként az SZDSZ képes volt erre, mert különben legázolnak bennünket. Kérdéssé kell tenni: hajlandó-e az IDF az ifjúság szervezésére... 560- Kollár Attila a budapesti szervezetek passzivitását emelte ki. Nahimi szerint az elnökök gyűlésén is érzékelhető volt: szakadás mutatkozik az elnökök és a tagság között. Javítani kellene a személyes propagandán, nem mindegy, kik forognak a médiákban. Új arcokra lenne szükség (Dobozy [megjegyzése]).- Kulin kudarcként élte meg a választásokat. A magyarázatban különít­sük el a kifelé szólót és azt, amit magunknak kell tudatosítani. Válságunk igen mély, de morális előnyünket a más pártokhoz képest hangsúlyozni kell. Ne törekedjünk mindenáron konfrontációra azSZDSZ-szel, ezt tagjaink egyelőre nem érthetik. Gondoljuk végig, hol lehetne megbontani az SZDSZ sorait, és tegyünk gesztusokat, valóságos lépéseket más pártok irányába. A hatalomtól és az MSZP-től azonban mereven határoljuk el magunkat, hagyjuk a koalíciós latolgatásokat (így Kozma Huba is [megjegyzésük]). 560 Szabad tudomása szerint az SZDSZ aktivistái vidéken agitáltak, hangosbeszélőn hirdették véleményüket. A rádióban 4 fő váltotta egymást, míg a választási irodájukban 40 fő teljesített szolgálatot, az MDF székházában pedig még ügyeletet sem tartottak. Szűcs i. m. 2001,124. 561 Lezsák Sándor a népszavazást támogató négy pártra (SZDSZ, FIDESZ, Független 216 Kisgazdapárt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt) utalt.- Lezsák szerint a kudarc kijózanító, hasznos is lehet. Nem vetettünk számot azzal, hogy az idősek félelme stb. az SZDSZ malmára hajtja a vizet. Köszönjük meg a helyi szervezetek aktivitását, a területi irodák két héten belül gyűléseken értékeljék a történteket. Für Lajos folytassa - immár elnök­ségi tagként - az országjárást. Dicséri Csengeyt és Csurkát, akikre hatalmas felelősség hárult. Kialakulóban van a többpártrendszer, távolmaradásunk­kal sikerült leválasztanunk magunkat az MSZP oldaláról. A négypárti kisko­­alíció’61 nagyon hamar felbomolhat: nagy elvi különbségek vannak, az FKgP sérelmei stb.

Next

/
Thumbnails
Contents