Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Október 23.

342 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 342 FORRÁSOK összegyűjteni, mint az ellenzéki pártoknak és szervezeteknek, vagy az elnökválasztási törvény szerint jelöltállításra jogosult független állampol­gároknak. A kormányt, a parlamentet, a választási elnökséget, a rádiót és televíziót még mindig az MSZP ellenőrzi. Alkalmatlan a helyzet azért is, mert az elmúlt évek az egyik fél jelöltjeit tették ismertté a közvéleményben. Ők naponta szerepeltek a tv-ben, az újságokban, míg a mai ellenzék szóba jöhető jelöltjei ismeretlenek. Hányan tudják az országban, hogy kicsoda Rácz Sándor 450 vagy Für Lajos 451 ? Nagyon is tisztában volt ezzel az MSZMP, és ezért erőltette a háromol­dalú tárgyalások során az előrehozott elnökválasztást. Egykori tárgyalási küldöttség vezetöje, Fejti György nyíltan megmondta: „sziklaszilárdan fel kell sorakozni Pozsgay Imre mögött, mert személyében jó esélye van a pártnak arra, hogy jelöltje kulcsfontosságú pozícióba kerüljön. Ez pedig kihatással lehet a képviselőválasztások eredményére is.” (Magyar Nemzet , szeptember 27.) Nem mi mondjuk, ő mondta! Az eredeti elképzelés nyilvánvalóan az volt: Pozsgay Imre legyen az egyedüli jelölt, akit népszavazás állít hivatalába, mint pártok fölött álló integ­rátort, a „nemzet atyját”, aki majd átkormányozza az országot a pártharcok viharain. Ehhez még a legnagyobb ellenzéki erő, a Magyar Demokrata Fórum is hozzájárult volna azzal, hogy nem állít ellenjelöltet Pozsgayval szemben, hanem az ö jelölését támogatja. Annak idején Pozsgay Imre maga nyilatkozott úgy, hogy számít egyes ellenzéki pártok támogatására, s az MDF vezetői is elismerték most, hogy eredetileg nem szándékoztak ellenjelöltet állítani. Időközben a helyzet megváltozott, megjelentek az újabb jelöltek. Ebben a helyzetben előkerült a több jelölt állításának 1985-ből és a korábbi évekből ismert módszere. Akkor a Népfront állított több jelöltet, akik ugyanazt a programot képviselték, de a választónak módja volt több jelölt között dönteni. Pozsgay és Kulcsár, Pozsgay és Király – vajon nem ugyanazt képviselik? Még Für Lajos is azt mondta egyik első nyilatkozatában, hogy ugyanúgy képzeli el az átmenetet, mint Pozsgay Imre. Nesze neked választás! Aki ellenzi az 1985-ös több jelöltes választásra emlékeztető manipulált elnökválasztást, az IGEN szavazatával támogassa azt, hogy elnökválasztásra csak az országgyűlési képviselőválasztás után kerüljön sor! 450 Rácz Sándor a Krassó György vezette Magyar Október Párt jelöltje volt a köztársasági elnöki posztra. 451 Für Lajost a Magyar Demokrata Fórum jelülte a köztársasági elnöki posztra.

Next

/
Thumbnails
Contents