Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)
Október 23.
278 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 278 FORRÁSOK ellenére összegyűlt több száz fős tömeget pedig igazoltatták és feloszlatták.348 Ebben az évben nyilvános megemlékezésre még csak a 301-es parcellánál és a Jurta Színházban kerülhetett sor, ahol aznap kétszer is telt házzal adtak elő 56-os emlékműsort. Nagy Imre és társai 1988 júniusában felavatott párizsi síremlékéhez hasonlóan október 23-a is először külföldön nyerte el méltó helyét, amikor Ronald Reagan amerikai elnök 1986-ban a magyar szabadságharcosok napjává nyilvánította október 23-át. Magyarországon viszont 1989-ig kellett várni arra, hogy a hivatalos ellenforradalom minősítés megváltozhasson, és nyilvánosan meg lehessen tartani az ünnepet. Erre Pozsgay Imre 1989. januári bejelentése révén kerülhetett sor, aki népfelkelésnek nevezte az 1956-ban történteket. 349 Pozsgay bejelentését, az első szabad március 15-e megtartását, valamint Nagy Imre és társainak újratemetését követően már nem volt kérdés, hogy 1989. október 23-án lehet-e először szabadon emlékezni. Az ünnepségek megszervezésére külön Október 23-a Bizottságot hoztak létre, mely végül 22 tagszervezet képviselőiből állt. Az ennek keretében tartott előzetes megbeszélésekre nemcsak a politikai pártok küldöttei jöttek el, hanem az elítélteket tömörítő szövetségek és egyéb civil szervezetek tagjai is. Emellett október 23-ára az állambiztonság is készült, beépített emberei révén az ünnep minden részletéről előre értesült. Mindezek után 1989-ben először kerülhetett sor arra, hogy szabadon emlékezhessen az ország lakossága és a forradalom egykori résztvevői a 33 évvel ezelőtti eseményekre. Az ünneplő tömeg bejárta az 1956-os forradalom és szabadságharc fontosabb helyszíneit, többek között beszédek hangzottak el a Rákoskeresztúri Köztemető 301-es parcellájánál, a Kerepesi Temető 21-es parcellájánál, a Corvin-közben, a Kilián laktanyánál, a Magyar Rádió előtt, a Műegyetemen, a Hősök terén, a Bem József téren és a nap zárásaként a Kossuth téren. 1989. október 23-a azonban nemcsak 1956-ról szólt, mivel erre a napra időzítették a köztársaság kikiáltását is. A bejelentést Szűrös Mátyás tette 348 Sárhegyi Tamás: Évforduló a „tétova” változások jegyében In: Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2021. 196–198. 349 Jónás Róbert: Pozsgay Imre a 168 óra című rádióműsorban. In: A rendszerváltás mérföld kövei. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2020. 101–104.