Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)
Október 23.
279279 Október 23. meg a parlament erkélyéről, miután az erről szóló törvényjavaslatot néhány nappal korábban elfogadta az országgyűlés. 350 Az ünnep megtartásán túl, az 1989-es, időközi választásokon bejutott ellenzéki képviselők azt is szerették volna elérni, hogy október 23-a kerüljön be a nemzeti ünnepek közé. Erről a kérdésről már 1989 októberében is szavazást tartottak az országgyűlésben, azonban ekkor még – a többségében 1985-ben megválasztott képviselők – elutasították a javaslatot. Így 1956 emlékezete csak akkor kerülhetett méltó helyére, amikor az 1990-ben, szabadon megválasztott parlament első, ünnepi ülésén elfogadták az 1990. évi XXVIII. törvényt, mely kimondta 1956 emlékének megőrzését és azt, hogy október 23. ezentúl nemzeti ünnepnap. 351 MArscHAl Adrienn AJÁNLOTT IRODALOM • Jónás Róbert: Pozsgay Imre a 168 óra című rádióműsorban. In: A rendszerváltás mérföldkövei. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2020. 101–104. • Kenedi János: Kis állambiztonsági olvasókönyv. Október 23. – március 15.– június 16. a Kádár-korszakban, I. Budapest, Magvető, 1996. • Marschal Adrienn: 1956 törvénybe iktatása. In: Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2021. 223–227. • Nagymihály Zoltán: A köztársaság kikiáltása. In: A rendszerváltás mérföldkövei. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2020. 188–191. • Sárhegyi Tamás: 1956-ról az Országházban – az első, szabad választás utáni évforduló. In: Változó idő, változó emlékezet. 1956 érté kelésének átalakulása. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály 350 Nagymihály Zoltán: A köztársaság kikiáltása. In: A rendszerváltás mérföldkövei. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2020. 188–191. 351 Marschal Adrienn: 1956 törvénybe iktatása. In: Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2021. 223–227.