Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)
A nyugati határ megnyitása
228 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 228 FORRÁSOK azonban, mit ér egy vérbeli szerkesztőségi sofőr: két óra leforgása alatt Hegyeshalomra értünk. Olyannyira időben voltunk, hogy a nagy eseményre még várnunk is kellett. Persze nem egyedül: megszámlálhatatlan NDK-s kocsi állt türelemmel a számára kijelölt magyar határőrsorompó előtt, nem is szólva az eseményre éhes újságíróhadról. Egyébként mire a határ közelébe érkeztünk, már öten ültünk a kocsiban: társunk volt két NDK-s fiatalember, akik cserébe a „fuvarért”, közlékeny riportalanyoknak bizonyultak. Mindketten kelet-berliniek; és régóta az a legfőbb vágyuk, hogy a városon belül égtájat cseréljenek. Barátaik laknak a fal túloldalán, akiknél hosszabb időre is megszállhatnak, és kik megígérték, hogy munkát szereznek nekik. – És tudja milyen messze laktunk a barátainktól? – kérdi egyikük, majd feleletre nem is várva, maga válaszol: – Háromszáz méterre! Elismerően bólogatok. Ezt nevezem kerülőútnak! A várakozók között húsz év körüli, szemüveges lány álldogál, és szintén szívesen válaszol kérdéseimre, őt a két fiatalembernél is biztosabb egzisztencia várja: egy nyugatnémet vőlegény, akivel első útja egyenesen az oltárhoz vezet. – Ha az NDK-ban házasodnak össze, nem jutott volna át legálisan Nyugatra? – kérdezem meglepve. – Más könnyebben átjutott volna – feleli –, de az én környezetemben van valaki, aki nem utazhat, és emiatt én is „problematikus” esetnek számítok. A családegyesítés ezért öt-hat évig is eltarthatott volna. Az óra végre éjjel tizenkettőt mutat. Az egyik határőr int, s az NDK-s kocsisor a kijelölt kapuhoz gördül. A határőr megnézi az első kocsiban, egy VF 7042-es rendszámú Trabantban ülők iratait, majd jelzi, hogy mehetnek. Ha csak rajta múlna! De a Trabant moccanni sem tud, úgy körülveszik a szenzációra éhes újságírók, fotósok, tévések. A volánnál ülő férfi és a többi ülésen helyet foglaló családtagok arca ragyog. – Hogy milyen érzés? – kérdezik vissza az újságírók faggatódzására. – Míg élünk, emlékezni fogunk rá! Aztán jön a többi autó. Egy Wartburg közvetlenül az útiokmányok ellenőrzése után robban le, szerencsére, nem véglegesen. Legalább tízen feszülnek neki és tolják át a kapun. A kocsik szinte megállás nélkül gördülnek tovább. Egy-két kilométer után azonban újabb kapu fogadja őket: az osztrák határőrségé. Igaz, itt az útiokmányok vizsgálata merő formalitás, a legtöbb áthaladónál nem is kerül sor rá. Sokan itt kiszállnak a túlzsúfolt kocsikból. Akiket autós honfitársaik szívességből hoztak idáig, s innen az Osztrák Vöröskereszt buszokkal szállít majd tovább. De a buszok egyelőre még
