Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Előszó

22 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 22 Előszó Az egyes témák forrásait azonban nem csupán önmagukban adjuk közre, hanem mindegyikhez rövid bevezetőt is írtunk. Ezek lényege, hogy az Olvasó számára röviden összefoglalja az adott kérdéskört, történelmi kon­­textusba helyezve azt. Ezekben utalunk az adott téma néhány – a kötetben is szereplő – dokumentumára, valamint a későbbi eseményeket – így az ügy kifutását – is említjük. A bevezető után, néhány tételből álló ajánlott irodalmat is válogattunk, melyek azok számára nyújtanak további fogódzót, akik jobban utána szeretnének olvasni az adott kérdésnek. A tájékozódást tovább segítendő, a forrásokhoz lábjegyzeteket is írtunk olyan helyeken, ahol a dokumentum többi részéből sem kikövetkeztethető események, adatok szerepelnek, vagy ahol háttérinformációkat, bővebb magyarázatot tartottunk érdemesnek hozzáfűzni. Lábjegyzet került továbbá egyes szer­vezetekhez, illetve olyan személyekhez is, ahol a könnyebb értelmezhető­séget egy, már a forrás alatt elhelyezett rövid magyarázat nagyban segíti. Minden kérdéskörnél nagyságrendileg 10– 12 forrást közlünk időrend­­ben, melyektől az egyes témák jelentőségéhez mérten pozitív és negatív irányba is eltértünk. Kiválogatásuknak az volt az elsődleges szempontja, hogy egy-egy témát minél sokrétűbben, minél több szempontból megvilá­gítva mutassanak be. Ezáltal olyan egyedi források is bekerültek a kötetbe, melyek eddig kevesebb figyelmet kaptak, valamilyen speciális szempontot láttatnak, vagy most jelennek meg először. A válogatás elkészítéséhez – kiindulásként – saját levéltárunk anyagait használtuk fel. Ezek bár dinamikusan bővülnek, de a rendszerváltás idősza­kának forrásai természetesen nem mind fellelhetők benne. A RETÖRKI Levéltárából a Magyar Demokrata Fórum korai időszakának iratai mellett az itt levő hagyatékokból vett iratokkal tudtuk árnyalni az egyes témákat. Így szerepelnek dokumentumok Császár Nagy László, Vigh Károly, Csengey Dénes és Bakos István általunk őrzött irataiból is. Az egyes kérdéskörök bemutatását úgy próbáltuk meg tovább színesíteni, hogy beemeltünk más levéltárakban található, nyilvánosan elérhető anyagokat, így például a Magyar Országos Levéltár és az OSA Archívum dokumentumait, illetve a napilapokban megjelent, az egyes témát érzékletesen bemutató írásokat vagy a Szabad Európa Rádióban elhangzó beszámolókat is. A sokrétűségre és újszerűségre való törekvés mellett néhány alapvető, már napvilágra került dokumentum közlését sem kerülhettük meg. Így helyet kapott például a Történelmi Igazságtétel Bizottság felhívása, az 1988. október 23-a megünneplését betiltó rendőrségi közlemény vagy

Next

/
Thumbnails
Contents