Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Nemzeti Kerekasztal

124 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 124 FORRÁSOK 124 [...] A harmadik oldal nevében Nagy Imre mondott zárszót. Hangsúlyozta, hogy a tárgyalásokon kidolgozott törvénytervezetek jó alapot teremt­hetnek az átmenethez és megfelelnek a magyar társadalom többsége alapvető érdekeinek. A demiszes111 vezető utalt arra, hogy ismeri honfi ­társai aggódó figyelmét, s ennek tudatában kell kimunkálni egy kudarcot vallott, de a romjaiból kibontakozó társadalom alapjait, s ilyen módon eljutni a közösen óhajtott, de ma még nem létező jövőbe. Erős, stabil hídra van szükség, amelyen azonban nemcsak a pártoknak, hanem az egész nemzetnek kell haladnia. Némi borúlátó prognosztizá­lásnak is helyet adott a beszédében, megjósolva, hogy ezen a bizonyos képzeletbeli hídon nagy lesz a tolongás, a lökdösődés. A három beszéd elhangzása után a felek – négy szervezet tartózkodá­sával – aláírták a megállapodás szövegét. Ezután Pozsgay Imre elmondta, hogy az Ellenzéki Kerekasztal raciona ­litását dicséri, hogy sikerült elfogadni az alkotmánymódosítást, aminek hatályba lépésével lemond a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Az MSZMP az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalókészségének elismeréséül lemond a köztár­sasági elnökkel kapcsolatos eredeti elképzeléseiről. Az MSZMP hozzájárul ahhoz, hogy a köztársasági elnök tisztjét az Országgyűlés elnöke lássa el az elnökválasztásig. Az Ellenzéki Kerekasztalon belül nem sikerült egységes álláspontra jutni. Tölgyessy Péter elmondta, hogy a legfontosabb kérdésben, az államfő megválasztásának idejében és módjában nézetkülönbségek alakultak ki. Az Ellenzéki Kerekasztal öt pártja ugyanis elfogadja, hogy a parlamenti választások előtt betöltsék a kormányfői tisztséget. Antall József (MDF) nyilatkozott az Ellenzéki Kerekasztalon belül kialakult többségi álláspont ról. Eszerint: a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Kisgazdapárt, a Ke reszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, és a Magyar Néppárt elfogadja, hogy most egy esetben, négy évre, az új parlament létrejötte előtt, nép szavazással döntsenek a köztár sasági elnöki tisztről. Ez bizonyos legitimitási űrt is betölt, hiszen az első köztár­sasági elnök a nép felség elvén közvetlenül a vá lasztópolgárok voksával foglal hatja el tisztét. Az EKA-n belül opponáló kisebbség nevében először Tölgyessy Péter ismertette az SZDSZ nyilatkozatát a most befejeződött tárgyalásokról. Az 111 Demokratikus Ifjúsági Szövetség. Az 1989. április 21–23. között zajló XII. kongresszusán szűnt meg a Kommunista Ifjúsági Szövetség, amelynek utódjaként alakult meg a DEMISZ.

Next

/
Thumbnails
Contents