Jónás Róbert (szerk.): Ellenforradalomból népfelkelés. Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából - RETÖRKI Források 1. (Budapest, 2022)

Források - 12. Grósz Károly a pártról, 1956-ról, a reformvitáról (szemelvények) Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának első nyilvános reakciója Pozsgay Imre 1956-ot népfelkelésként meghatározó kijelentéséről. A főtitkár az interjút a Világgazdasági Fórum davosi tanácskozásáról hazafelé tartva, a repülőgép fedélzetén adta a Népszabadság és a Magyar Hírlap munkatársainak. (1989. január 31.)

223 Források – Én a repülőgépen értesültem arról, hogy elhangzott egy interjú, olvasni itt a repülőgépen olvastam az újságban� így tehát semmi közelebbit nem tudok� Nem tudok az interjú előzményeiről és körülményeiről sem� Pozsgay Imrével az elutazásom előtt pár nappal együtt voltunk, kedden a Politikai Bizottság ülésén� Ott erről nem szólt� Hangsúlyozom, mindössze annyit tudok, mint amennyit most olvastam a Népszabadságban, Amikor a Központi Bizottság kiküldte az általa vezetett munkabizottságot – ez nem valamiféle albizottság, hanem olyan, amelyiknek át kell tekintenie négy évtized tanulságait –, azért küldte ki, hogy elkészítse a XIV� kongresszus számára a programot vagy a programnyilatkozatot� Attól függően, hogy a pártvita meddig jut el az 1989-es esztendőben a koncepció kidolgozásában� Ennek nyilván 1956 nem megkerülhető része� Nem tudom, hogy milyen indíték, milyen motiváció vezette Pozsgay Imrét, hogy a négy évtizedes elemző munkának ezt az egyetlen elemét megfogalmazza� Magát a minősítést illetően: amikor mi azt mondtuk: tekintsük át a négy évtized tanulságait tudományosan, abban az is benne van, hogy újraértékelünk dolgokat� Ám azt, hogy a tudományos értékelésből milyen politikai konzekvenciákat vonunk le, előre nem lehet eldönteni, mert a politikai konzekvenciát nem egy ember, nem egy bizottság vonja le, hanem a KB� Ezt a Központi Bizottságnak kell megtárgyalnia, amely kiküldte a munkacsoportot� A munkacsoport nem a Politikai Bizottságnak tartozik jelenteni, hanem a Központi Bizottságnak� Nyilvánvaló, hogy egy tudomá­nyos következtetésből sokféle politikai konzekvencia levonható, de ez a vita még hátravan� Úgy gondolom, hogy Pozsgay Imrének és a bizottságnak talán vannak dokumentumai, amelyekre építik ezt a megállapítást – én ilyen doku­mentumokkal eddig, nem találkoztam� Szeretném hangsúlyozni: elvileg nem zárom ki, hogy új ismeretek birtokában új tudományos, és ennek alapján új politikai minősítést fogalmazunk meg� Ami a stratégiát illeti, a Központi Bizottság az elmúlt hónapok alatt kétszer fogott hozzá ennék a stratégiának a kidolgozásához� Két központi bizottsági ülésen volt sikertelen a vita� A legutóbbi központi bizottsági ülés külön munkabizottságot küldött ki, s a főtitkárt bízta meg, hogy vezesse azt, továbbá, hogy a februári KB-ülés elé terjesszen jelentést a stratégiáról� Nem hallottam, Berecz János hol nyilatkozott úgy, hogy a legerősebb politikai szervezet, az MSZMP nem teljesen alkalmas a folyamatok irányítására� Ha egy politikai párt nem akarja befolyásolni a politikai folyamatokat, akkor lemond fő feladatáról� Létjogosultságát épp az adja, hogy a társadalom érdekében a politikai folyamatokat befolyásolja� Nekünk tehát két próbálkozás után a

Next

/
Thumbnails
Contents