Rendőri Lapok, 1910 (7. évfolyam, 2-9. szám)
1910-07-01 / 7. szám
VII. évfolyam. Szatmár, 1Ő10. augusztus hó 1. 7-ik szám. RENDŐRI LAPOK. A RENDŐRFŐKAPITÁNY! HIVATAL TISZTIKARÁNAK, RENDŐR- ÉS CSENDŐR-LEGÉNYSÉGÉNEK SZAKLAPJa! Összeállítja : Tankóczi Gyula főkapitány felügyelete alatt a hivatal tisztikara. Kéziratok, de csak is szakszerű czikkek a főkapitányhoz adandók be. * Megjelenik minden hónap 1-ső napján. * Az „első segítségnyújtás“ rövid vazata. (Folytatás.) Kötözés. A kötözéshez kötőszerek kellenek. A kötőszerek vagy olyanok, a melyeket közvetlenül a sebre teszünk: pl. a gaze, vagy amazoknak rögzítésére szolgálnak: pólya, kendő. Az előbbieknek feltétlenül tisztáknak kell ienniök. Ezenkívül a sinek, biztositó tűk stb. szintén a kötőszerekhez számítódnak. A rögzítő kötőszerek között legfontosabbak a kendő és a pólyák. A kendő háromszögű alakját használjuk általában a kötözésnél és pedig kiterítve vagy nyakkendő módon bosszúra összehajtogatva. A háromszögű alakban alkalmazzuk a kendőt kar nyakba kötésénél, a mi a következőképen történik: Szemben állva a beteggel, a kendőnek leghosszabb oldalát függélyesen rakjuk fel, csúcsát a sérült oldal felé fordítva; a felső szöglet a vállra kerül. Az alsó szögletet felhajtjuk és a másik vállhoz emelve azt, a kendő végét, a nyak oldalán — nem a tarkón — megkötjük s a csúcsot a könyök fölé hajtva, megtüzzük. Ilyen módon a kézszár a kendő által képezett tasakban nyugszik. Kiterített háromszögalaku kendőt használunk még a mell és hát, a has és ágyéktáj, továbbá a váll és csípő bekötésére; az utóbbi két esetben a kendő csúcsát a nyak, illetve a derék körül kötött övhöz, a melyet esetleg szintén kendőből készítünk, erősítjük. Egyéb helyein a testnek nyakkendő alakjára összehajtogatott kendőt alkalmazunk. A pólyát, a mely nem egyéb, mint egy felgöngyölt szalag, a testre helyezve, magától le- göngyölődni engedjük; ha nem feküdnék- jól a testre, tengelye körül elfordíthatjuk. Pólyázáskor arra ügyeljünk, hogy a testrészt egyenletesen pólyázzuk be, mert ellenkező esetben a vér keringését a szorítás akadályozza és a kötés a betegben kellemetlen érzést kelt. Ájulás és tetszhalál. Bizonyos külső behatások (rossz levegő, vérzés) vagy betegségek (vérszegénység, idegesség) önradatvesztést okozhatnak. A rövid öntudatvesztést ájulásnak, a hosszantartó eszméletlenséget tetszhalálnak nevezzük. Az ájult vagy tetszhalott egyént eszméletre kell hoznunk és pedig a következő eljárásokkal: 1. A beteget, ha arca sápadt, vízszintesen, ha arca piros vagy kékes, félig ülő helyzetbe fektetjük. 2. A beteg ruháit (nyakravalót, fűzőt) a nyakon, hason megoldjuk és a mellet lemeztelenítjük. 3. Jó levegőről és friss vízről gondoskodunk. 4. Az arcot és mellet váltogatva ismételten vizzei erősen megfecskendjük (nem leöntjük!) s közben megtörölgetjük. 5. Vizes kendővel ütögetjük a szív táját, mig felette a bőr elvörösödik. 6. A beteggel erős szagu szereket szagolta- tunk (ilyenek: torma, ecet, bors, paprika, égetett mádártoll, parfüm stb.) vagy orrlikait, kendőeSücs- kével, tollal csiklandozva, őt tüsszentésre izgatjuk. 7. A tagokat (esetleg a mellet és hátat-' is) egy irányban és pedig a szív felé, dörzsöljük és nyomogatjuk kézzel, ruhával, flanellel stb. vigyázván, bogy a beteg bőrét fel ne vérezzüb. (A megfagyott embert lágy hóval szokták dörzsölni; • dörzsölő kefét csak a tenyérén, talpán,- lábikrákon és gerincen szabad alkalmazni.) • 8: A fejre, tarkóra, törzsre ismételten,-hirtelen váltogatva, hideg és meleg borogatást teszünk.
