Rendőri Lapok, 1905 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1905-11-01 / 9. szám

3-ik oldal. RENDŐRI LAPOK 9-ik szám. elláttatik — megfelelő kielégítési nyer a tűzoltó fogatok szaporításával, mert ha eddig kifogás volt emelhető, az utczák tisztátalansága a szemétdombok keletkezése miatt, az a fogatok hiányából származott. Ha jövőben tehát segítve lesz az utcai köztisztaságon, még mindég rende zetleníil maradnak az udvarok, telkek tisztántartása, melylyel szemben a legnagyobb s gyakori hatósági zak­latás dacára is oly indolens marad a nagy közönség, hogy elvárja mig a hatoság téteti tisztába és rendbe az ud­varát. A kérdés e másik része megoldásra vár s a tapasz­talatok és a hatóság felfogása szerint gyökeres intéz­kedést ez ügyben csak úgy lehet tenni, ha szabályren­delet alkotásával minden telektulajdonos tűrni és' meg­fizetni tartozik azt, hogy a hatóság által szegödtetett szemétszállító bizonyos időközökben, minden felhívás nélkül kihordja az összegyűlt szemetet. Ez iránt teendő javaslat céljából megkerestettek a városok rendőr- kapitányai, hogy bocsássák rendelkezésünkre az ily tar­talmú szabályrendeletet, vagy az ide vonatkozó adato­kat, hogy hasonló intézkedések által biztosítsuk a város köztisztaságát s ezáltal állandósítsuk a közegészséget. Utczák kövezése. Utcai kövezetünk már majd­nem összes utcáinkra kiterjed s ha még van is néhány utca, melyek kikövezésre várnak, ezek közül forgalmuk­nál és csekélységüknél kiváló figyelmet érdemelnek, a Vörösmarthy-utca túlsó vége s a Bocskay köznek a foly­tatása, mely Bercsényi és Kisfaludy utcát összeköti; mindkettő jeléntéktelenebb kiadást igényel, amaz nem­csak a Vörösmarthy-utcai de a szigetlankákban lakóknak is feltétlenül szüksége-’, emitt pedig népesebb utcákat köt össze a kikövezendő sikátor. Az érdekelt lakosság meg-meg ujjuló panaszai folytán, a tarthatatlan állapot megszüntetése érdekéből megkerestetett a városi mér­nöki hivatal, hogy a jelzett két utca kövezésének a jövő évi programba való felvételéről gondoskodjék. Petróleum finomító gyár. ügy látszik, hogy az uj vállalat legalább addig, mig a kivánalmak­nak megfelelőleg rendezve nem lesz, napirenden fog maradni. A múlt és e héten két helyszíni szemle tar­tatott az ipárfelügyeiő és t. oryos közbenjöttével. A helyszíni szemle tárgyát a levegő fertőzésének megaka­dályozása iránt teendő intézkedés képezte, de az üzem­ben és az üzemen kívül tartott szemle alkalmából a fertőzés tekintetében semmi kifogás fel nem merült, sőt az egyenesen a kenőcsgyárra hárittatott. Annál nagyobb volt azonban a meglepetés a második szemle napján kedden este beözönlött bűz miatt, mely eltöltötte az egész városi s senki sem beszélt egyébről mint arról a kellemetlen bűzről, melyet a petróleum gyár terjeszt. A főkapitány még akkor este kiment a telepre, de már akkor csak az volt megállapítható, hogy a bűzt a petró­leum finomító gyár terjeszti, mert a kenőcs-gyár az nap délután 2 órakor beszüntette a működését s igy kivan zárva, hogy a szag onnan származnék. Végtelen baja a hatóságnak, hogy ez uj és ismeretlen vállalatnál, még a szakértők sem tudják megállapítani a bűz keletkezé­sének, terjedésének okát s igy a módot sem tudják meg­mondani, mely a levegő fertőzés meggátlására szolgálna. Tény az, hogy a fentálló állapot kellemetlen s ha a levegőáramlat a városnak irányul, bizony gyakrabban fogunk e kellemetlen szaggal találkozni s miután a hatóság tehetetlenül áll, kénytelen lesz a kereskedelemügyi minisztériumhoz folyamodni, hogy kellő szakvélemény nyújtásával adja meg a hatóságnak a módot oly intéz­kedések elrendelésére, melyek megóvják a város közön­ségét a petróleum finomító gyár kellemetlenségeitől. Ragályos betegségek be nem jelen­tése. A fökapitányi hivatalnak tudomására jutott, hogy a kültelki iskolák környékén sok gyermek ragályos beteg­ségben szenved, utasítást nyert tehát Dr. Vajay Imre kér. tiszti orvos, hogy e tekintetben tartson beható vizsgálatot ki megállapította, hogy Bartha Erzsi, Kádár József, Nagy Károly, Ónodi Erzsébet, Mermelstein Sa­lamon és Etel már korábban kanyaróban szenvedtek, a szülék azonban a betegiilési eseteket nem jelentették be, sem pedig gyermekeiket nem gyógykezeltették. Miután ezen mulasztásokkal a szülék az idevonatkozó törvényes rendelkezéseket sértették meg, ellenök a kihágási eljá­rás folyamatba tétetett. A esendőrség teendői temetések al­kalmával. Nagyobb temetéseket különösen figyelem­mel kell kísérni a csendőrségnek s a menetnél közbe eső őrszemeknek gondoskodni kell a temetési menet zavartalanságáról, a szembe jövő fogatokat ki kell térí­teni, szükebb utczákban meg kell állítani s a sebesen hajtó fogatokat, melyek mindenkor korlátozandók a vá­ros területén, lassítani kell. De a temetés után is teen­dője marad a csendőrségnek, illetve a legközelebb eső j őrszemnek a gyászháznál. Itt is, mint másutt, az a szo­kás, hogy a koldusok, még " inkább a tolakodók nagy serege lepi el a gyászos házat, alamizsnára várakozva. A sokszor felügyelet nélkül hagyott ház természetesen ki van téve annak, hogy az adományra várakozók eltu­lajdonítsák ami a kezük ügyébe esik. Azzal a nagy ál­dozattal szemben, melyet a város a szegények segélye­zésére hoz, megszüntetendő a fentálló gyakorlat s a csendőrség gondoskodjék arról, hogy temetés után a gyászházat mindenki hagyja el, hiszen ha a gyászolók alamizsnát akarnak nyújtani, megtehetik azt a hatóság utján, mely illetékesebb kezekbe fogja azt juttatni, mint a gyászolók, kik teljesen ismeretlenek a koldusokkal szemben. Oroszországi zsidók kezdik szerencséltetni városunkat s csudálatos, hogy eljutnak hozzánk úgy, hogy bárhol is feltartóztattatnának. A múlt héten a csendőrség néhány ily vándorlót szolgáltatott a hatóság kezébe, kik természetesen Oroszországba — illetőségi helyükre — j visszairányíttattak. —• Az oroszországi népvándorlásra

Next

/
Thumbnails
Contents