Reformátusok Lapja, 1895 (3. évfolyam, 1-15. szám)
1895-09-21 / 1. szám
V saink fogják rendes czikkeinket írni. Ügy vagyunk berendezkedve, hogy a t. közönség igényeit kielégitendjiik. Lapunk rendes rovatai lesznek : egyháztársadalmi és egyház védelmi vezérczikkek, külföldi apróságok, közélet, levelezés, Lapszemle, Tanügy, Irodalom, Különfélék, Tárcza stb. Ajánljuk irodalmi körünket s Lapunkat a t. közönség méltáuyló figyelmébe. F. Varga Lajos Biki Károly szerkesztők. A „Reformátusok Lapja“ megjelenik minden héten szombaton, legalább egy ivén. Előfizetés okt.—decz. negyedévre 1 frt, félévre 2 frt. egész évre 4 frt. Az előfizetés Biky Károly nevére küldendő Gyűrtelek (Szatmár m.) Hirdetéseket felvesz jutányos árban a mátészalkai könyvnyomda,hová a felszólamlások is intézendők. Irodalmi körünk tagság-dijai (évenként 2 frt.) Bőd Sándor főgymn. tanár -— pénztárnok névéi e (Szatmár) küldendő. A „Szatmári Prot. Irodalmi Kör“ mint kiadó. Barátaink. . . . Mert — Istennek hála 1 — vannak barátaink is, a minthogy ellenségben sem szűkölködünk, mint aféle jóravaló emberek. Ellenségeink nyilvánvalóak. Annak a tábornak alkotják rettenthetetlen plialáuxát, mely a római kúria nagy foglyának vezényszavára hallgat, figyel a csinálja a „jobb- raát“-okat. Ellenséges érzületük forrása is egészen nyílt. Mivelhogy a mi füleink elég vakmeróek süketek lenni a római kúria parancsszavai előtt, és semmi kedvünk ama nyáj aklába tereltetni, melynek pásztora egyetlennek, utolérhetetlennek tartja magát az ég dicsőségébe emelkedett Mester követésében, elannyira, hogy egyenesen személyes képviselője gyanánt viselkedik; s mivelhogy amaz egyetlen közbenjárón kívül, kiben az Atyának kedve tölt, nem akarunk semminemű bíboros lelki fejedelem előtt meghódolni és ennek világuralmi czélzatai előbbvitelében, a magunk megigáztatásával segédkezni ; szóval mert a világ világosságának követésében néminemű nyakasság jellemez bennünket . . . hát a mi túloldali véreink nem szenvedhetnek, haragszanak reánk, sőt néhanapján határozott gyülülségbe csap át ellenszenvük. S mi semmikép nem engedjük magunkat félrevezettetni. Ah, mert a mi ellenségeink, vannak idők, vajmi szivszerinti barátainkul mutatják magokat. Tudniillik akkor, midőn f'öl-föl villan elméjűkben, hogy: mégis valami, annyi Adám szerinti vértestvérök, távol az idvesség kútfejétől, egyenesen a poklok ösvényén, a kárhozás utján tévelyeg. Ezt nem lehet tűrni, az igaz keresztény szeretetnek mindent el kell követni, hogy e té- veteg lelkek megmentessenek az üdv, a lelki boldogság honának. Erre pedig egyedül a rosárium jámbor, kegyes forgatgatása vezethet el. Azért — ha egyébként nem ölelhetnek szerető keresztény keblükre, — legalább imáikba foglalva bennünket törekszenek jó útra térítésünkre megnyerni a menybéli seregek összes hatékony, vezér elemeit. A mi tisztelt ellenségeink e nemű szivszerinti barátságos érzülete igazán megható s hatását pusztán csak az paralizálja, hogy a mi világossághoz szokott szemeink foltot nem tűrő tisztasággal látnak át a túloldalon szőtt bárminemű vastag fátyolszitán. A minek a tapasztalása aztán ismét csak fölforralja véröket ellenünk s alkalmat nyújt nekielc a villámok szórására a sze- menszedett epithetonok fejünkre zuditásában. Ide, eretnek fajzat, mérges viperák nemzetsége, minden világi gonosznak nemzője, etc. De nolám! Én barátainkról akarok vala szólam, már is hosszasan foglalkoztam ellenségeinkkel. Nos igen: vannak Istennek hála, barátaink is. S jegyezzük meg, ezt egy idő óta különösen tisztelt túloldali ellenségeink konstatálhatják nagy előszeretettel. E szerint a forrás szerint —- kérem alásan — valaminemü kihatóbb esemény mostanában véghez megy áldott magyar hazánkat», valóképpen mind a mi szép szemünk világáért történik. Mi vagyunk azok a kegyeltek, a kiket a hatalom karjaira fűzve boldogít áldásaival, mi vagyunk azok a szerencsések, a kik egy szem hunyoritással országos epochákat teremthetünk. Érettünk fordult oly nagyot a magyar glóbus, hogy rajta ma-holnap minden akadály nélkül be- oltathatik a szittya vér Sáron rózsájába. Higyjük el, hogy igazuk van; legalább a mennyiben azt konstatálgatják és hiresztelik, hogy barátaink a felsőbb hatalmasságok körében fölös számmal vannak. A mit egyébként talán nem is szükség konstatálgatni, mert nyilvánvaló, hogy a nemzetünk társadalmi életére oly nagy kihatással Ígérkező legfrissebb országos törvények létrehozásában nem kis részünk volt. A solidaritás, a belső contactus idáig teljesen önzetlen volt. Mert ám mondjon felőlünk bárki, mondjanak akár legnagyobb ellenségeink is bár mit, azt az egyet nem tagadhatják, hogy a közelebbről kodifikált egyházpolitikai törvényeknek mi hoztuk a legtöbb áldozatot. Szegény koldus létünkre igazán fejedelmi áldozatot. Születés, halál, nősülés; forrás ,valónak s ha nem csordult, csöppent belőlük. És hajh, ha elgondoljuk, hogy ez áldozat részünkről már nem is az első. Hiszen több mint 300 éve, egyebet sem teszünk, hordjuk verejtékünket, verejtékez keresményünk filléreit és ezreit a hazai kultúra oltárára: hát még csak szemrehányást sem tehet senki, hogy az állam- hatalom barátságos érzületét nem igyekeztünk kiérdemelni, annálfogva nem is érdemeljük. Hanem hát, ha részünkről valóban áldozatos is a szóban forgó barátság: szó a mi szó, a mi magasan járó, előkelő barátaink még mindig inkább csak platonikus alakban nyilvánították irántunk táplált helső sympathiájukat. Amolyan nagy úri módon: Kedves barátom, ez szép volt öntől nem feledem el, gondom lesz róla. Ali, ha ez a folytonos jövő idő, folytonos jelenné válnék vég- re-valahára! . . Mert bizony jól esnék már nekünk is látni, tapasztalni, hogy meleg fölkaroltatásunk- tól nem idegenkednek barátaink; jól esnék, ha nem csupán fentisztelt ellenségeink visiójában, de a valóságban is élne, föutállana az a nagy és intim barátság köztünk és az állam factorai között; jól esnék, ha karjukat karunkba öltve a világ himes parkettjében] restelkednének velünk bemutatkozi : íme kebelbarátaink. Valamikor, a nagy nemzeti álmodások idején, már-már hittük, hogy a mi szükségleteink is „közálladalmi pénztárból" fodöztetnek. Azóta közbensöleg egy kicsit újólag segítettük megvédeni nemzeti alkotmányunk sánczait, most közelebbről ismét egy nagy lépéssel segítettük előre alkotmányos életünket s ime folyton csak az édes biztatás, az édes Ígérgetés mesgyéjénél állunk. Valamit mintha mozdultak volna előre felénk a mi barátaink, hogy keblükre öleljenek. Tisztelt ellenségeink hiresztelik formán is, hogy áldozat készségünk nem esett hiába, gyümölcsei ma-holnap megtöltik kenyeres kosarainkat. Sajna, azok a gyümölcsök — úgy látszik — nagyon kései fajták. Konventünk már — úgy tudjuk — kivonta volna gyümölcsszedő vásznát, hanem a gyümölcs csak nem akar belehullani. Oh az még nagyon erős szárakon tartja magát. De meg nem is igen akad, aki a fát rázza. Pedig a mi nagy szegénységünk de éhesen vár. íme, lelkészi állomásaink dotációi nyomorúságosak; iskoláink terhét nem bírjuk ; adózásunk folyvást nő, jogaink nagy részben megnyirbálva. Vajon belátják-e végre barátaink, hogy csakugyan segítségünkre kell sietniük, itt az idő, a mikor már ő nekiek is tenni kell érettünk valmit. Ma holnap ezer éves itt létének örvend magyar nemzetünk. Vajon eltürik-e barátaink, hogy mi kálvinista, tősgyökeres magyarok azzal a ke- seriitudattal lépjünk át a második ezer év küszöbén, hogy tőlünk mindig csak áldozatokat követelt meg nemzetünk, de könyeinket nem látta, fájdalmainkat i;em érezte meg. A tékozló fiúnak kövér tulkait ölétte le, valahányszor haza kerülve bolyongásaiból lábai elé borult; minekünk, kik folyvást oldala mellett állottunk, küzdöttünk, verejtékeztünk érette, csak a sovány gerle fiakat juttatta. Barátaink! Nemes, nemzetes, nagy jó uraink ott fent! Megszerzitek-é valaha számunkra azt az örömet, hogy ennek telt poharával kezünkben, a mi szívesen tisztelt pápista ellenségeink és más nációbeli gyűlölőink alapos irigykedésében gyönyörködhessünk?! Majtis 1895. szept. F. Varga Lajos. R EFORMÁTÜSOK L A P J A. „Reformátusok lapja!“ Két évi szünetelés után tehát, ismét megindul a „Reformátusok Lapja“. A milyen nagy sajnálattal értesültem egykor megszűnéséről: épen olyan nagy örömmel üdvözlöm most újra ébredését. Manapság nagyon divatos kérdés az, hogy melyik elébb való : az egyház-e vagy a haza? a felekezet-e vagy a nemzet? De én úgy hiszem, hogy ezt a kérdést, nem református magyar ember találta ki. Nem! mert egy igaz református magyar ember szivében, az ő édes magyar hazájának és édes magyar református egyházának szent szerelme, úgy össze van forrva, hogy e kettőt egymástól megkülönböztetni, annyival inkább elválasztani: még csak eszébe se juthat. A magyar református egyház, megszeméiyesitve. a legméltóbb jogon veheti ajkaira a költő szavait: „Tied vagyok, tied hazám, e szív e lélek! Kit szeretnék, ha Tégedet nem szeretnélek!?* A magyar református egyház, úgy hozzá van a magyar hazához forrva, tapadva, hogy valóban: „A nagyvilágon e kivid, nincsen számára hely !‘ . . . Hát avagy kérdezhetjük e mi reformátusok, hogy melyik az elébb való: az egyház-e vagy a haza? a felekezet-e vagy a nemzet? Hát meg- tudnók-e mondani, hogy melyik van szivünk jobb vagy balkamrájába helyezve? Hiszen csak úgy vagyunk, úgy lehetünk igaz református magyarok ha egész szivünk egészén tele van mindenikkel. „Reformátusok Lapja!" Ez a czim nem csak egy zászló hanem egész program! . . . A ki igaz református magyar ember: az minden további magyarázat nélkül is megérti és tudja hogy mit akar e Lap. Vajha minél többen megértsék és sorakozzanak körülötte! Kunhegyes 1895. szept. 5. Rárz Miklós ev. ref. lelkész. Közéletünkből. A „Szatmári Prot. irodalmi kör“ felolvasó estélve. — Fehér-Gyarmat aug. 2áP1895. — Irodalmi körünk ezen első felolvasó estélyéről bátran mondhatjuk, hogy igen jól sikerült. A város és a vidék intelligens közönsége szorongásig megtöltötte a Társaskör tágas dísztermét. Az estély kezdődött esti 8 órakor. Luhy Géza orsz. képviselő, a kör elnöke tartotta először a következő megnyitó beszédet: „Tisztelt tagtársak, tisztelt hallgatóság!“ A Szatmári prot. irodalmi kör alakult a protestáns öntudat ápolása az egyházi alkotmány, közszellem és tanügy iránti érdeklődés fentartása ezéljából. E czél elérésére a kör lap kiadását határozta el, időn kint felolvasásokkal vallás erkölcsi dolgozatok kiadásával. Ezeknek az alapszabályokban kifejezett követel- ményeknek a kör eddig eleget csak részben, tett. Most midőn a tevékenység terére kilépni másodszor akarunk, a mai összejövetel a kezdőpont. Köszönetét mondok önöknek, hogy megjelenésükkel támogatásuknak, jóakaratuknak adtak kifejezést a kör iránt és irántunk. Ebből fogjuk meríteni az erőt, hogy sikerrel kiizdjLink s nyugodtan haladjunk az egyház- politikai javaslatok életbe léptetése által reánk protestánsokra mért átmeneti akadályok nehézségek között is, hogy esetleg áldozatokat hozni is készen legyünk ha úgy kívánja tőlünk nemzetünk egysége hazánk java s előmenetele. A protestáns egyház első sorban küzdött s áldozatoktól soha se riadt vissza, ha azt a haza érdeke úgy kívánta, — meg vagyok győződve, megteszi kötelességét most is. De hogy e nagy szabadelvű reform simán nagy rázkódtatások nélkül menjen át az életbe, elengedhetien kötelessége minden protestáns embernek, különösen a lelkészi karnak s a müveit intelligens világi elemnek karöltve, összevetett vállal munkálni azon, hogy a józan gondolkodású magyar nép megértse, tisztában legyen a nagy eszmével s ne engedje magát az izgatok, mindenre képes hajtogatok által félre vezettetni, hanem lássa be, hogy e fontos egyházpolitikai törvények nem az ő hitéletét támadják, hanem a nemzetiségeket s ez által a haza függetlenségét czélozzák, hogy legyen szabad egyház a szabad magyar hazában.
