Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-10-01 / 38. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 juk figyelmeztetni a vészes fergetegre, mely ellenünk feltámadt és a magyarság ellen erősen dühöng. A nemzetiségi mozgalom ez, melynek tűzhányói egyházmegyénk területén, Nagy-Bánya vidékén is működésben vannak. A haza elleni izgatás, melynek szenvedélye fékezetlenül dühöng és alvilági erővel mozgatja a földet lábaink alatt. Mintha a 48-as évek nagy végzett terhelte napjait élnők, Kárpátoktól le az al-Dunáig, a magyar határtól idegen népekig egy vészüvöltés hangja szól felénk. Oláh, tót, szerb, szász, ezredév előtt meghódított , századok óta befogadott, magyar törvény, magyar fegyvertől védett, egy ég alatt velünk egyforma sorsot szenvedett volt jobbágya, szabaddá tett polgára e hazának, felindult ellenünk és hazánk szent földén osz- takozni készül. E vésztjósló jelenségeken megdöbben a szív és honfi szem a magaslatokat keresi, honnan megnyugtatást, segedelmet remei. Ama magaslatokat, melyen a hon kormányosai és őrtállói állanak. A felzudult habok közt hányatva, oda fordulunk mi is magyar református nagybányai egyházi megye. Onnan várjuk a segítőt, aki kiáltásunkat meg fogja hallani, onnan várjuk a boszulót, kinek erős karja a hűtlen páriosra, a vak rajongóra, a honárulóra biztosan lecsap. Régóta varjuk. Hiába várjuk. Századok óta küzdünk itt az evangyéliommal kezünkben, a magyar szó erejével ajkainkon, a honszeretet eszményével sziveinkben szabad hazáért és szabad hitért. Régi, régi idő az, mióta itt e megyében a magyar protestantizmus a tajilag nem tiszta magyar katholikus hatalom és általa támogatott görög kath. olahság ellen élet-halál harczát vívja. A sötétség harczát a világosság ellen. A szabadság harczát az elnyomás ellen. A magyarság harczát a nagy oláhság ellen. Minden egyes egyházunk végvára volt a nemzeti küzdelemnek. Templomunk a magyar szó biztos menedéke, iskoláink a magyar miveltség fénylő napjai, önkormányzati intézményünk a nemzetszabadság bástya-tornyai. Minden igével, melyet papjaink ajka hirdet, minden csepp vérrel, mely szivünket dobogtatja, minden lépéssel, melylyel itten megállunk: útjában állunk az ellenséges haboknak. Magyar protestáns kebelünk a gát, melyet az előrenyomult oláhság hullámai mosnak. És lassan-lassan végképen elmosnak. Kis magyar református egyházaink egymásután tűnnek el az áradatban, a magyar part lassan omlik lábaink alatt. Templomaink szövétnekét, iskoláink fényét, a magyar kunyhók mécsvilágát megoltja a mélységes sötét. A magyar kultúra virágzó síkjait, zöldelő völgyeit behordja aZ idegen elem sivatag homokja, eltemeti az idegen szellem jégfolyama. A magyarság várait, intézményeinket; a magyarság szirteit, híveinket bényeli az oláhság tengere. Már sok várunk ledőlt, már sok helységünk elpusztult, már sok hires magyar helyen idegen szó köszönt. Azok is, kik megmaradtunk, napról-napra erősebb harczot küzdünk. Napról-napra kevesebbet küzdünk. Pedig nem fogyatkozott meg templomainkban az evangyéliom fénye, csak szükebb körre szorult. Pedig nem hanyatlott kebleinkben a magyarság érzete, csak számunk fogyatkozott. Pedig nem szűntünk meg partjaink védeni, csak az áradás sodra lett erősb, csak az oláhság vizei nőttek. Mint a sötét, lassan tért nyer, ha hanyatlik a nap! Mint a Szahara könnyű homokfövénye, lassan behordja a miveit virányt, ha Számum szele nem kavarja is! Mint emelkedő déli tenger-ár, lassan foglalgatja partjait, ha zugó szél nem korbácsolja is ! Hátha a fény kialszik, hátha a nemzetiségi sivatagok porszemei életre kelnek, hátha az izgatások szenvedélye vihart, vészt idéz! Ha az lesz a sorsa, ami az e vidéki magyar reformátusoknak, hogy harcz és elnyomás megtizedelik, oláhság áradása temeti, nemzetiségi izgatások .körül örvényelik ? Akkor hirt hallatok nagy pusztulásról, elemek ellen ember feletti harczról. Halljatok hát hirt a miénkről is. Még a 16-dik század végén abszolút többségben volt Szatmármegyében a református magyarság. Erős protestáns egyházak terültek el a Szamos partjain, tiszta magyar falvak ölelték körül Nagy-Bánya városát. A magyar tornyok csillaga mellett alig tűnt fel itt-ott egy ruthén fatemplom, alig maradt egy-két katholikus kereszt. Ma már a ref. magyarság csak viszonylagos többségben van itt, a ruthén eltűnt és a magyar pápista enyészőn csekély. Csak Szatmáron alól kompaktabb a magyarság; Szatmártól fel Nagy-Bánya városáig túlsúlyban van az idegen oláh. Bányán túl pedig egészen sötét van. Sötét a Szamos felső völgyén, az Avasban. A szatmári békéig e pusztulásnak kettős oka is volt. A vallás- és nemzetszabadságharczok viharja, mely Szatmár és a Bánya városok körül örvénylett leginkább. Ekkor égett le Szatmár városa, ekkor lett a Szamosvölgy néptelen. Ekkor lépett be az oláhság e megyébe, ekkor foglalta el az üresen maradt jobbágy tel keket. Alázatosan jöttek és a magyar földesur adott nekik szállást; rokon- vallásu volt és a ruthén templomok fogadták be őket. De alig telt el egy emberöltő, már elöntötték az egész vidéket és bényelték a lágy ruíhént, mely bennök felolvadt. Kedvező körülmények folytán megduzzadt vizök és szoritni kezdték a megmaradt magyart, ki nyelvük megtanulta és egyenkint tűnni kezdett a sötét áradatban. De Pempflinger K. nem magyar vérből származott, de egyike a legtiszteltebb magyar nőknek múltúnk hölgyei közül. Születési éve a XYI-ik század elejére esik. Atyja Pempflinger Márk, a szászok főispánja volt. Gyermekéveiről keveset mondhatunk s csak annyit állíthatunk bizonyosnak, hogy az apai házban egjr olyan főrangú nőhöz méltó neveltetést nyert, minek bizonysága az, hogy Mária királynő palota hölgyéül választá s udvarába vitte az ifjú leányt. És ez időponttól kezdődik a Katalin élettörténete. A magyar királyi udvartartás hírben és fényben első volt Európában Nagy Lajos, Mátyás korában, e királyi fény nem homályosult el Il-ik Lajos korában sem annyira, hogy nagy megtiszteltetés ne lett volna egy ifjú leányra nézve, ha a királyné közvetlen környezetébe juthatott. Pempflinger Katalint akár származása, akár szépsége vagy műveltsége képesítette arra, hogy a királynő udvarába jusson, egyiránt hinnünk kell, hogy az egykorú, ifjú hölgyek között kiváló szerepre volt hivatva. És ha még azt is tudjuk, hogy Mária királynő ritka szellemi képessége, fényes műveltsége, tudományezeretete közbámulat tárgya volt: igazolva van előttünk, hogy P. Katalinnak is kiváló nőnek kellett lennie, midőn egy ilyen királynő oldala mellé választotta. Egyébiránt a magyar kir. udvar oly műveltség hírében állott abban a korban, hogy a szomszéd fejedelmek nyereségnek tartották ott neveltetni leányaikat. így Dorottya, a bolgár fejedelem leánya, később bosnya királynő, — Henrik sweidniczi herczeg leánya, később 10-ik Károly neje stb itt neveltettek. Számos ifjak voltak felvéve mindkét nemből az udvarhoz, hogy annak fényét emeljék ünnepélyek alkalmával, minők nagy számmal fordultak elő az udvarnál. Különösen pedig Mária királyné, a gyönge és tehetetlen Il-ik. Lajos neje, V-ik Károly és I. Ferdinand hatalmas császárok testvére, Miksa császár unokája, midőn magyar királyné lett — a büszke ország nagyok ellenében oly erélyesen kezdte visszaállítani az alászállott királyi tekintélyt, annyi szellemi erővel s tudományos képzettséggel kezdett királynői hivatásához, hogy csakhamar kivívta magának a feltétlen tiszteletet. Midőn bizonyos törvényczikkeket Il-ik Lajos elé terjesztettek megerősítés végett, melyekben a többek között az is határoztatok, hogy a kir. kincstár évnegyedenkint országbiztosok által meg-
