Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-10-01 / 38. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA csak ott, hol a megfogyott magyarság régi temploma helyén újat épitni nem birt. Ahol legalább fából másikat emelt, ott megmaradt, ott fentarták maguk. Újabb, erősebb nyomásnak, más hatalmasabb veszélynek kellett jönni rájuk, hogy ilyen helyen is beolvadjanak. És ez erősebb nyomást elhozta rájuk a magyar katholiczizmus, mely a 17-dik század utolsó felében és a szatmári békekötés után restaurálta itt magát s ért másodvirágzást. Akkor volt ez, midőn a protestantizmus már csak a megyei szervezetből, a városi tanácsokból és a nemesi kúriákból védek zhetett. Midőn mindennap uj templomfoglalásról hozott hirt; midőn a jezsuiták a szatmári kollégium jószágát elrabolták ; midőn császári parancsszóra a tiszta református Szatmár városába a katholikus egyház bévonul; midőn a szatmári püspökséget kiszakítják s a hatalmas Károlyi-család birtokáról a református jobprinczeps! Csak jellemzésére emlitém ezt a királynénak, annak bizonyságául, hogy P. Katalin ily királyi nő oldala mellett kétségkívül megnyerte a műveltségnek, szellemi nagyságnak mindazon feltételeit, a melyek egy történelmi nőalak emlékezetét megörökíteni hi- vatvák. De nemcsak értelmi képzettséget nyert az udvarnál Kátalin, itt hasadt fel szivére a szerelem hajnala is. A műveltség bármily ragyogó legyen is, a nö világát soha be nem tölti. A nő világa a sziv, levegője a szerelem. A királyi udvar fénye, az ünne- nepélyek csillogása csak külső érzékeit izgatták, szemeit kápráztatták, de szivét nem érintették az ifjú leányak. Sziv-virága egy kisded bimbó volt, melyet a csillogó fénysugarak hasztalan érintettek . . . szerelem harmatját s meleg lehelletét várta az, hogy kelyhét kinyissa! (Folytatjuk.) És erre nincsen balzsam Gileádban, nem hoz enyhülést a futó idő. A magyar állam tisztviselő lévitája, a kath. magyar egyház papja könyörtelen megy vérben- fagyban lévő magyar testvére mellett s nem véd meg a zsiványtól, s nem töU olajt, bort sebeinkbe. Egyedül a ritka perczekben együtt érző magyar társadalom könyörületes samaritánusunk, kiknek kebele nemzeti nyomás alatt, mint az 50-es évek pátens mozgalmaiban, nemzeti nagy örömben az alkotmány visszaállításakor valláskülönbség nélkül együvé dobban kebleinkkel; kik nem mint katholikusok vagy más vallásuak, hanem mint magyarok segitnek magyar véreiken s kiket a magyar állam engedékenysége, a katholikus papság vallási fanatizmusa újra összeakar veszíteni, hogy testvérharczukban megvérezzék egymást, hogy vérrokonok istentől tiltott ádáz csatáján ismét nyerjen a régi félelmes ellen; a sötét, mely most a szabadság álarczában kisért; az oláh, mely most az alázatosság álarczát ledobta. Állam és klérus, e kettő az, mely a haza elleneit megnövelte, mely a nemzetiségi felhőt a magyarságra nézve terhessé tévé. Ha nem téveszti meg a katholikus jellegű államot az oláhok görög katholikus vallási neve, ha nem védi, nem takargatja őket a magyar katholiczizmus: ma nem voln’ oláhság, legalább nem külön és nemzetiségi kérdés nem kisértene. De bár nyíltan elváltak: az e 1 s ő nem vonta meg támogatását tőlök, a másik nem szűnt meg egyformának tartani a magyar hívőkkel. Az első dotálta püspökeit, szemináriumait, papjai fizetését kiegészítette; a másik a Pázmáneumba, Rómába küldte jelesebb papnövendékeit, a vegyes házasságnál oláhnak engedte a magyar katholikus nőnek gyermekét s mindent elkövetett arra, hogy hazafiatlanságukat vallásukért a nemzet elfeledje. Most aztán megnőttek: a papnősülési engedély folytán megszületett az intelligenczia. Most már erősek ; a magyar állam kedvezése folytán szervezkedtek, mint önálló nemzet. Akadálytalan behatoltak a szatmári magyarság szivébe is és geográfiái terjeszkedésöket hatalmas kőtemplomokkal külsőképen is megjelölték. Már eddig is sok monumentáló alkotásuk áll. Közgazdasági szervezetet teremtettek maguknak és bankjaikból és egyházi pénztáraikból, mint előretolt erődökből, biztosan intézik a magyarság, a magyar földnek meghódítását. Már eddig is nagy sikert tudnak felmutatni, már eddig is több nagy magyar birtok kezökbe került. Nyílt nemzetiségi agitócziót űznek és nincs előttük határ. Minden görög katholikus pap elszánt harczosuk, kiknek a Szamos-Ujváron és más helyen nevelt növendék-papság lelkes eszköze, rajongó segítője. S velők fog kezet a kliensre vágyó ügyvéd s nyilvános, titkos összejövetelnél, a magán- s egyházi élet ünnepélyein messzi vidékek küldötteivel együtt kovácsolja felforgató tervét s a magyarság vesztén tanácskozik. Már össze is mérték maguk az álladalmi renddel és a politikai perekben a hazaárulásból gyakorlatot szereztek. Már uralomról is ábrándoznak és felálliták a fogadalmi templomot az összes oláhok egyesítésére. Már magasan lobog a nerpzeti izgatások tüze és házainkon, templomainkon túl az állam épületét készül felgyújtani. Már magasra nő az oláh áradat és földeinken áttörve piszkos habjaival a hármas bérez és kettős kereszt talpait mossa. A komor erdő fáitól kér tanácsot az elvakult izgató és az ég villámait szeretné a hon fejére sújtani. Daczosan emeli fel fejét a görögkatholikus pap és egyházi felsőbbségét számadolja. Katholikus főpapok megállapodjatok. Honnak őrtállói fegyvert ragadjatok. Magyar társadalom ébredezz. Fojtsuk el a tüzet, mig erőre nem kapott! Rakjunk gátat a növekvő ár elébe, mig még áll a part! Álljunk elébe a mértéktelen oláh nemzeti ámbicziónak, mig meg nem találta czéljait. bágyokat elűzte s helyettük kath. svábokat hozott. Ekkor lett a tiszta magyar Erdőd egy nap alatt németté és katholikussá, amit a grófi unoka most panaszol. Ekkor hunyt le Nagy-Bánya vidékén, a Tóthfalu- kon, Erdőszádán, a Bükkalján, az Avasban a reformáczió csillaga. Ekkor hallgatott el sok református templomban az ének, ekkor aludt ki sok magyar kebelben az ujhit fénye s vele együtt a magyarság érzete. Amit meg nem hallgatva mi könyezünk meg. Ekkor lépett előbbre ismét egy nagy lépéssel az oláhság. A katholiczizmus külső diadalának ő vette hasznát. Mer mig az gyarmatosítani nem tudott és csak alig egy nehány uj magyar plébániát teremtett: a megvett helyeken ur lett a görög kath oláh és a kath. sváb. Ez volt Szatmárban a katholiczizmus diadala. Ez volt a restaurált katholiczizmus másodvirágzása. De haj, hogy a diadal a magyarságnak bukását is jelenté; de haj, hogy a virág a magyarfaj sírjaira hullt 1 Akkor tűnt ez ki szomorún igazán, midőn a magyarság küzdelme uj stádiumba lépett. Az 1848-dik évben az újkor küszöbén. Midőn ledőlt a rendi alkotmány ősi sáncza és az addig tiszta magyar nemesség politikai uralmát azokkal megoszta, kiket addig a jobbágyság- gyűjtő neve foglalt együvé, de kik most nyelv és faj szerint külön csoportosultak, faji tudatra keltek és a szabadságharezban is és azóta is a magyar nemzet ellen foglaltak állast. így az oláh Erdélyben, hol gyilkolt, rabolt ; Szatmárban, hol fellázadt és Urbán hordáival kezet fogni készült. Ezóta vérzék fel itt a prot. magyarság kebelén a szabadság gyógyította vallási sebek helyén egy újabb, fájóbb, egy másik, égetőbb: a nemzetiségi elvérzés sebe. vizsgáltassák: a királyné tollat ragadt s az egész czik- ket kitörölvén, ezt irta azok fölibe! nnus rex, nnus
