Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-09-17 / 36. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA műnk fényét ama bus árnyék, liogy sokan, kik lelkészekké választattak, de a földről csakhamar eltávoztak, e fölemelő esküt nem tehették le a vezetők keblébe s nem hallotta az egyház egyetem, hogy a nélkül küzdve is hívek valának. Annál nagyobb a mi örömünk, annál mélyebb a mi hálánk a szentmháromság egy Istenség iránt, ki megtartott, megváltott s megvigasztalt minket. Annál erősebb ragaszkodásunk kormányzóink, egykori főnökeink és gyülekezeteink iránt, hogy tanácsoltak, hogy rólunk gondoskodtak, hogy nem engedtek tönkre menni ama hosszú bolyongáson, mely az elhagyott kedves iskolától a megnyert állomás Ígéret földéig vezet. Haj, hogy sokan nem mondják ezt velünk. Haj, hogy sokan, kik szerették volna követni a Krisztust, elvesztek az egyház ügyére nézve. Haj, hogy sokan kik elébb vagy velünk együtt állottak a munkába, még mindig várják a kimaradó munkabért! óh sok szép virág virágzott az iskoláknak fáján, sok nagy jpvöt Ígérő mag hullott le róla terméketlen kopárra. Ha mind sudárba szöknek — sürü erdő állana most itt és azt vélnétek, hogy síkká terült a bérez s ha a fellengző remény, mit saját és az egyház érdekében hasztalan tápláltak, látható alakban jelenne meg itt: a Kárpátok ormi néznének le rátok s vélnék bérczczé magasult a sik. Sokan elliagjyják a lelkészi pályát, és más helyen keresnek munkatért. Van nem egy, a ki kétségbe is esik és mindnyája keserűséggel gondol a régi útra vissza. Egyházunk vezérei, hitben erős bajnokok ne ítéljétek el őket felettébb Pusztán bolyongtak és nem voltak Mózeseik; a természet, a tudomány, a müveit élet ellenkező szelei hányták csónakuk és nem volt erős hitük. Oh nagy Isten légy irgalmas hozzájok és szégye- nitsd meg kishitűségük azok sorsának jobbra fordításával, kik egyik helyről a másikra hányatva, reményeikben megesalódva, de a jövő iránt bizalommal a Krisztus ügyeiért mint segítő társak régen küzdenek. Ősz püspökünk! Kin Isten kegyelme megnyugodott, Áronok és Mózesek, egyházaink nagy férfiai és képviselői, ne hagyjátok el őket Ke engedjétek, hogy a lelkészi pálya végzett hallgatói elhagyatva, saját erejükre bízva, hányódjanak a véletlennek sok esélyein. Ne tűrjétek, hogy a tehetség és képezett erő, hogy az egyház ügyét emelni kész jellem munkatért és jutalmat ne találjanak. Minket pedig, kik tisztelettel állunk itt előttetek, mint gyümölcsfa az áldás édes súlya alatt, fogadjatok Lásd, nem örökre vesznek el Az Urban elhunytak. A hitleneknek szégyene Ez a dicső sereg; Üdvöt keresve boldogan Itt üdvöt leltenek. Kelj föl, vigadj salaktalan Mind a mi itt vagyon, Ez ország fundamentumát Veté szent hatalom. . . . Szó elrepült, fölébredék . . . Óh édes szép álom! A könny-harmat, mit álmom szült Most is szempillámon. (Majtis.) F. Varga Lajos. soraitok közzé és vezessetek a Krisztus zászlója alatt diadalra. Nem kedvezők a szelek, melyek most a magyar hazában lengenek. Tűnőben van a szabadság bajnokainak érdeme, emelkedőben a sötétség hatalma, az evangyeliomi öregebb testvér irigy gerjedelme, De megfordulnak még a kedvetlen szelek. EÍoszlik a sötét, ha az igazság napjan, melyen az evangyeliom képvisel köztünk, fenntragyog, ha a szabadság szelleme, mely intézményeinknek sajátja erősen lüktetend, ha ismét kibontja szárnyát a protestáns géniusz és előtte jár a nemzeti fejlődésnek tudományban, intézményekben, mindenütt. Lássátok meg ezt vezérféifiak. Szemléljétek még soká a pásztorok és híveitek megújulásában a Krisztus ama Ígérete teljesülését, hogy az ő egyháza mindennél erősb! Kis és nagy egyházak! gyarapodjatok ; iskolák! fényt hintsetek! szabad intézmények virágozzatok. Krisztus tudománya, váltság, ember haladás nyerjetek több-több munkásokat, nagyobb-nagyobb tért a magyar hazában, mennek dicsősége terjedjen nemzet- ségről-nemzetségre, a mig Istennek napja tart. Catholicae rés. Említettük a múltkor, hogy Károlyi István grófot egy kegyursági káplánja interdiktum alá vetette s anathemával sújtotta. Mi történt, mi nem a káplán- szoba négy fala között — nem tudjuk, de elképzelhetjük, ha elolvassuk az illető káplán ur alábbi nyi- latkozatát, mely petit betűkkel megjelent a cicerós betüjü anarthema után harmadnapra, szólván következendőképen : Tek. szerkesztő ur!;Mivel több oldalról félre lehetne magyarázni a M. Á.-ban szeptember 4-én megjelent levelemben a „majtényi sik“-ról szóló passsust, minden félreértés elkerülése végett önkényt sietek kijelenteni, hogy én azon szóval nem czéloztam másra, csak azon kellemetlenségre, mely a jól)hagyok felszabadítása után a grófi családra hárult. S tudomásom szerint összes szatmármegyei birtokaiban volt ilyen kisebb-nagyobb kellemetlensége, sőt egyik község, melynek lakosai jobbágyai voltak, még most is pereskedik a gróf úrral: a másik pedig készül pereskedni. Szükségesnek tartottam tehát kijelenteni, hogy én a „majtényi sik11 aik alatt ezeket értettem, mint ahol a családi birtokainak nagy része volt és van. Én a gróf ur szemétét feltétlenül tisztelem és legkisebb szándékomban sem volt őt sérteni; csak mások által sugalmazott nyilatkozatára válaszoltam ép oly érthető felháborodással, mint a minő jogosnak gondolta ő azon felháborodását, hogy tudomása szerint a világi papság germanizál. Ezen kijelentésemmel tartoztam az igazságnak ! és ha Károlyi István gróf ur talán félremagyarázta volna ezt a „majtényi sik“-of és levelem utolsó mondatának szójátékát, úgy ez utón személye iránti köteles tisztelettel bocsánatot kérek. Midőn tek. szerkesztő urat eme levelem nyilvánosságra hozatalára felkérem, maradok tisztelője és őszinte hive.“ Peer István. Igazán hősies meghátrálás, önk ény te s visszavonulás a tilosból, ügy látszik Károlyi gróf úrral nem jó egy tálból enni cseresznyét holmi káplánocs- káknak! Ezt meg a Sárospataki Lapokból olvassuk, hogy a szatmári kath. püspök Meszlényi, a nyáron körúton járván Máramaros megyében, apró képecskéket s ajándék érmeket osztogatott az őt tisztelő atyafiak között. A szent képek aláírása csupa német s az érmek körirata is csupa sült német. Egy érmen pl. ez a kör-
