Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-12-10 / 48. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 8 mellőzzem, el ? Nehogy azonban elnémulásom más ma gyarázatot nyerjen, vagy épen gyengeségnek tartassák, kénytelennek érzem magamat kiszállani a fövényre, s a lábamhoz dobott kesztyűt felemelve, egyáltalán eddigeló szorgalommal került harcztérre által költözni. Ha ugyan Nagyméltóságod lelkem üdvössége iránt viseltető aggodalmából intézte ezen dorgáló és főpásztori kötelességéből származott Filippikáját hozzám: úgy lelkiismerete menten áll; de azon czéljától, melyet talán szeme előtt kell vala tartania, hogy egy tévelygő, vaksággal megvert juhát az igaz útra vezérelje s az által mennyeieknek Jézus tanítása szerint nagyobb örömet okozzon, mint 99 igazak által, kik nem szűkölködnek megtérés nélkül, azok czéljától — mondom — Nagyméltóságod e levele után távolabb áll, mint eddig, nemcsak, de minden közeledésnek útját úgy elzárta, hogy azt többé próbálni is haszontalan. — Méltatlan szemrehányás tétetik nekem botrán- koztató vallás sértegetésekért, gúnyolódásokért, embertársaim hitbeli meggyőződésének nem tiszteléseért. Mi a vallást illeti: ezt soha gúny tárgyául nem tettem, mert tudva van nálam mindennapi tapasztalásból, mily erős támasz az a gyöngének; mily vigasztaló a kétségbeesettnek; mily mennyei gyógyszer, jótékony ir a sors által üldözöttnek. — E hatalmas támaszt valakinek kezéből kiragadni mindenkor többnek tartottam véteknél és senkit soha, de soha vallásos meggyőződéséből, hitbeli nyugodalmából rablóként felzavarni nem akartam, ez nemcsak czélom, de gondolatom sem vala. — Higyjen kiki bármit, de higyje azt igazán belső tiszta meggyőződésből, nem szinmu- tatás, önség, világi tekintet, nyereség alacsony ösztönéből: szent és tisztelt lesz előttem meggyőződése; Cherub és Szeráf telkeknek fogom őket tartani, s bár embertásaim hitbeli meggyőződését, lelkiismereti szabadságát mindenki úgy tisztelné mint én, a ki ezért annyit és oly hévvel haczoltam, s ha szólottám Nagy- méltóságod által állítólag vallást sértve, szóm nem a vallást illette, hanem a vallás ürügye alatt elkövetett, törvényekbe ütköző üldözések megszüntetését tárgyazta. — Szólottám azon törvények iránti tiszteletből, mint polgár, melynek mindenki hódolni köteles, legyen bár palotáknak, vagy alacsony szalmás kunyhóknak lakosa ; szólottám törvényengedte utakon s a törvény oltalma alatt, s nem római, nem protestáns állott előttem, hanem ember, lelkiismeret, szabadság és Jézusi szelíd türelem, s hogy ilyes alkalommal erős ebb szavakat is használtam, igaz, mert volt ok rá, de hogy azok illendőséget és vallást nem sértettek, mutatja az, hogy az elkerülhetetlen törvény bosszúját csak egyszer is magok után nem húzták. De ugyan lehetne-e valaki oly dőre, hogy a a Krisztusi vallás ellen kikeljen és azt sértegesse, melynek mennyei származása, oly felszámithatlanul jótékony és a maga következésében oly tiszta, erkölcsi alapjában oly szelíd égi alkotásu? ily dőrét, ily észszel esztelenkedőt én képzelni sem tudok. Felszólamlásaim érdeklették azokat, kik ezen isteni adományt legszentebb czéljától eltekerték, kik az Ur Istennek akarván szolgálni, a vallás talpkövét, a felebaráti szeretetet száműzték, s eltérnek a Jézus szelíd leikétől, ki ezen aranyszabályt, melyet még a pogány Titus császár is kapuja felibe vésetett, parancsolja hirdettetni: „A mit nem akarsz, hogy az emberek te veled cselekedjenek, te se cselekedd azt másokkal, s e helyett a más felekezet embereit, mintha azok nem is azon egy Isten teremtményei s nem is emberek volnának, vég és határ nélkül háborgatják, üldözik; kik rendeltetéseik és hivatásuk magas ösvényéről leszállva, világi, sokszor alacsony dolgokba őgyelednek; a vallást mint eszközt tekintik a magok hatalmok kiterjesztésére s a szinmutatásnak tárt kaput nyitnak. — Mert legyen bár valakinek mind nyilvános, mind magános élete erkölcsi fogyatkozásokkal, hibákkal bélyegezett, csak hódoljon a vallás külső szertartásainak, huzza a papság győzelmi szekerét; feledve van minden és számot tarthat a pártfogásra s világi jutalmakra; miként fog azonban odafent a mindent elhatározó végső nap mérlege reá nézve mutatkozni ? nem fog-e jajszava s fog- csikorgatása hallatni ? ez már más kérdés. A zsinatról. Budapest, decz. 6. 1802. Nov. 30-iki ülés Jegyzőkönyv olvastatott s hitelesíttetett. Az iskolaügyi bizottság újabb szövegezésben beterjeszti a hozzá | utasított szakaszokat. Elfogadtatnak. Következik a napirend, az iskolaügyi bizottság ja- i vaslatának folytatólagos tárgyalása. Nagy vitát idézett fel a 83-ik §., mely igy hangzott: „A főiskolák szervezetének, valamint az egész tudományos felső oktatásnak j alapelve a tanítási és tanulási szabadság.“ Szász Károly felvilágosítást kér, hogy mit ért a bizotság a tanítási és tanulási szabadság alatt ? Szóló a tanitási szabadság alatt azt érti, hogy a tanár a maga szaktárgyait saját felfogása szerint tárgyalja. Ily T Á R C Z A. Halotti ének. — Kisded felett. — 42. zsolt. dallama. Gyorsan tűnik el az élet Mint az elmerülő hab, A halandók léteiének A sir rövid határt szab. Sok éri el a reggelt, Ki estvére porba kelt; Sok alig hogy megszületett, A csendes sir lakója lett. így költözik e kisded el A boldogok honába; Nem küzd a szenvedésekkel, Nem fut-fárad hiába. Itt, ha él, rá végzete, Ki tudja, mit mérhete; Ott dicsőség lehet élte, Boldog, mert korán elérte. Van egy közös nyugvó hazánk, Mindenkit magához int; Hol nem nyílik panaszra szánk Nem lesznek gyötrelmeink. Letört bimbó találj ott Nyugalmas, csendes álmot; S mint boldog volt elmúlásod, Legyen dicső támadásod! Kótai Lajos
