Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-12-03 / 47. szám
II. évfolyam. Szalmár, 1892. deczember 47. szám. REFORMÁTUSOK LAPJA. EGY H AZT A ES AD ALM I HETILAP. /MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. xiei Isfi EL SZERK ESZTOSÉG: liová a l.tp szellemi részét illető minden kflldemény. és az elő- fizetési pénz is küldendő: űyörgytelek, Szatmármegye, valamint az esetleges reklamácziók is in'ézendők. ELŐFIZETÉSI Kgv évre.......................... Fél évre.......................... Bérmentetlen levelek csak ismert Kéziratok vissza nem adatnak. — AR = S1X “isi . . . . 4 Irt. . . . . 2 fit. kezektől fogadtatnak el. — Névtelen vagy álnév alatt érkezett közleményekre nem reflektálunk.— Hirdetések jutányos áron közöl tétnek. — Egy es szám ára ÍO kr. X'gj~ sf B vább, de nem akart megtérni. Némi szélcsend állott be, s a portenger is leszállóit. De az aknamunkák folyton folynak a 68. évi Lili. t. cikk bástyája körül. Mi, kik belől valánk e bástyán, aggódva láttuk, mint igyekeznek rést törni azon ádáz ellenei. Tisztünkhöz híven figyelmeztetgetük a consulokat: vigyázzanak, mert az állami közbékét veszély fenyegeti! Sérelem sérelemre nőtt; a katholikus papság (igenis s nem egyszersmind a józan világiak) pre- tenzioi mind arczátlanabbakká lőnek, a protestantizmus létjogosultsága nyíltan tagadásba hozatott e haza földjén; létének a családok kebelébe bocsátkozó gyökereit akarták rendre elmetszegetni, megakadályozni igyekvőnek az újabb és újabb proli sek utján való izmosodását s ezzel e hazának úgy szólván tősgyökeres magyar törzsére vetették nedv- pusztitó fej széj őket. Erre kiadták alkotmányunk őrállói a februári rendeletet. Csak most dagadtak neki igazában a katholikus ultrapretenziók! A 68 óta szunnyadó katholikus szent lelkiismeret ezernyi ezere ébredt föl s a mint eddigelé, ha páti posse czimmel is, de legalább eltűrtek, most az botránkozás kövévé fújták fel. Epenséggol nem voltunk addig sem gra- tissima personák szemeikben, a tridenti sessiók- tól kezdve kifogyhatatlanok valónak pápáik a minket megtisztelő czimzésekben s im lettünk újabban „békeszerető“ szentséges atyjok ajakén: „pestis“ és „fennhéj ázásból és istentelenségből származó eretnekség.“ Idehaza lettünk „intoleráns nép,“ de- nuncians fajzat,“ „policei vallás.“ S miért? Mert élni akarunk, „mert a féreg is ha tiprod, visszafordul fővel,“ hát csak mi sem mondhatunk talán le egykönnyen existentiánkról. Elmondottuk százszor és ezerszer védelmünkre, hogy csak hagyjanak békét megélnünk mi a magunk emberségéből. Alkossanak törvényhozóink institúciókat, melyek mellett e haza minden vallásfelekezete nyugton élhessen kerítéseiben; adjanak teljes vallás- szabadságot, államosítsák az anyakönyveket, hozzák be a kötelező polgári házasságot s. ha eként az állam kezébe, lesz a direetiva, megszűnnek nálunk a vallásügyi sérelmek. E kívánalmak végrevalahára — úgy látszik — hazánk jobbjainak vérébe szívódnak fel. Uj kormányunk már ez optatiok alapján lön a királyi felségtől megbízva állami hajónk vezetésével. Vajon hol kötünk ki. Ha nem is hittük el, sőt helylyel-közzel megmosolyogtuk egyik-másik felületesen szemlélődő, irányadó és nem irányadó egyéniség amaz inkább talán csak szónoki hatás kedvéért elő-elő rángatott nagyképü állítását, hogy: „hazánk különböző vallásfelekezetei századokon (!?) keresztül a békés egyetértésnek valódi példányképét szolgáltatták mind máig:“ — tagadhatatlan, hogy a 40-es évek nagy liberális küzdelmei után (melyekben — elösmeréssel emlegetjük folyvást — kiváló katholikus férfiak tárták kezeikben a liberális eszmék zászlaját) — meglehetős nyugalom lakozott hazánk különböző vallásfelekezetei között egész a februári rendeletig. Sőt a császári nyílt parancs elleni küzdelem idején példásnak is mondható egyetértés uralkodott közöttük. Az érdekek azonossága solidáritásba hozta őket egymással. Annak utána, talán némi hálaképpen a protestantizmus iránt, a miért a sült gesztenyét volt szives a parázsból kikaparni, az alkotmány helyreállításáig, vagy mondjuk, az alkotmányos aera nehány első évében még meglehetősen skártolva valának a katholikus pretensiók. így születhetett meg az 1868-ik évi Lili. t. ez. s bár büntető sanctió nem őrködött is annak bástyafokán, a páti posse csuháiba burkolózva, tacite jártak-keltek körülötte Róma fekete hadseregének katonái. Hova- tova történtek itt is, amott is egyes csetepaték, de ezek még mindig inkább csak amolyan tál-kanál csördülés számba valának sorolhatók. Ám később e csetepaték mind sűrűbben fordulván elő, sympto- matikus jelleget kezdőnek ölteni, nemcsak, hanem az általános diagnózis ezt a meggyőződést keltette, hogy az ellentábor addig-addig folytatja alattomos manővereit, mig nem rendszeres hadjárattá fajulnak azok. Ekkor hozták meg hazánk rendéi az 1879. évi XL. t. czikket. E töx’vénczikk hivatva lett volna sanctionálni az 1868. évi Lili. t. cikket, illetőleg visszaterelni a már neki duzzadt katholikus pre- tenziókat a magok, különben is bőséges bő med-' reikbe. — S mit láttunk ? Azt láttuk, hogyan csavarják ki rendre, még a curia ítélkezései is a 79-ik évi XL. t. c. szabványainak tisztességesen megkonstruált nyakcsigolyáit. 8 láttuk azt a portengert, mit ennek a törv. cikknek az alkalmazása hazaszerte fölkavart. Es a pretensiók árja egyelőre ha nem duzzadott is to-
