Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-12-03 / 47. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA Hanem a szemhatár még mindig sötét. Mi teszi sötétté ? A hadba szervezkedő ultrámontánok fekete serege. 0 felsége és felelős kormánya részéről nem hiányzik immár a jóakarat, hogy békés parton kössünk ki. De a gőgös Vatikán, melynek markában ez idő szerint már csak hazánk szorong, kedvet nem érez kibocsátani gyámkodása alól a kedves „Regnum Marianumot;“ azért a felség és kormány és állami suverenitásunk ellen szitja a tüzet, dagasztja a szennyesen tajtékozó hullámokat. Mondják, hogy Apponyi gróf brilliáns parlamenti szónoklata lecsillapította volna a háborgó hullámokat s szirtfalat emelt a teljes erővel zúgni kezdő ultra- montán vihar elé. Hiszen ha nagv volna, akkor... nos akkor meg érdemelné Apponyi az „uj Messiás“ fényes epithetont. De mi megváltjuk, kötve hisszük ezt, s azért kérdjük még mindig aggódva: vájjon hol kötünk ki? Vájjon hol? F. VARGA LAJOS. Olaszország. A „Preseveranza“ és a „Coriese déllé serau azt írták, hogy a pápa idézte elő Magyarország mostani helyzetét, még pedig azzal, hogy a hármas szövetség ellen foglal állást. Ezekre most a Vatikán lapja, az „Odservatore Romano“ azt feleli, hogy a magyaroknak semmi közük a pápa politikájához ; nekik csak egy kötelességük van, az, hogjr teljesítsék a kánoni rendelések parancsait. No lám! Milyen kedves orrfricska az „Odservatore Romano“ vagyis inkább az igentisztelt Vatikán részéről! Nem lenne szives tudomásul venni az igen tisztelt Vatikán szócsöve, hogy magyarokul bátrak vagyunk még létezni egyebek is, nem csupán a kánoni rendelések, parancsait váró „egyedül idvezülendő“ katholikus juhocskák! Soha inper ti nensebb tudatlanlanságot ! Hanem sebaj. Nyilván nem láttak még a Vatikánban magyar nyakas kálvinistát. Németország. Berlinből olyan szelek kezdenek fujdogálni, hogy a jezsuita rend visszahívására vonatkozólag beadott indítvány, a birodalmi gyűlés által minden nagyobb akadály nélkül el fog fogadtatni. Nem hisszük, nem akarjuk hinni, hogy Németország másod ízben is vállalkozzék egy csúfos Canossabeli zarándok útra. Ha mégis igen, akkor a német protestánsok hátgerincze is útba van már ama tökéletes sorvadás felé, a melynek vége csak halál lehet. Hiszen ha még Luther hazájában sem tudják, kiket ölelnek keblökre a jezsuitákban, hát akkor hol fogják tudni? Félszázados emlékiratok; a vegyes liázaságról. (Folytatás.) Jegyzések a Lajcsák körlevelére. Ezen kifejezéseket pedig, melyekben a róm. kath. hit mondatik egyedül tisztának (a hitnek tisztasága — úgymond — veszélyeztetik ily szövetségben) és igaznak, a protestáns ellenben tévelygőnek, (bizonyossá kívánta magát az anyaszentegyház tétetni, minden előadandó egyes esetekben, nemcsak arról, hogy a r. k. részeltérés veszedelmén kívül van, hanem, hog3r ez tartaná kötelesnek társát hibás útjáról tehetsége szerint visszavonni) vagy szörnyű tudatlanságokból, vagy farizeusi roszlelküségből eredettnek állítom. Ugyanis az egyháztörténeteket vagy tudja Fő- pásztorságod, vagy nem. Ha nem tudja, úgy bojtárnak sem jó, nemhogy Fö Pásztornak; ha pedig tudja és mégis azt állítja, hogy a róm. hath, hit tiszta és igaz, a protestáns pedig hibás: úgy farizeusi rosz- lelküségét árulja el, ki jó pénzért kész minden képtelenségekre, belső meggyőződése elleni állításra vetemedni. Jól tudja ugyanis, hogy a IX. században Paskasiusnak, egy tudatlan barátnak, agyából származott s könyve által lett közönségessé az a csoda, okosságot, tapasztalást leverő hitágazat, bog)' egy kis tészta a pap kezében egy pillanat alatt Krisztussá változzon. A XIV. században szüne meg az ur vacsorája, elfogatván a pohár a néptől, nem gondolván a Jézus ama parancsával: Igyatok ebből mindnyájan. A lateranumi concilium rendelete, a kis tésztát Isten előtt leborulva imádni kell, mint Istenséget, melyet azután borzasztó és irtóztatató is kimondani, a pap megeszen. A XI. században tiltotta meg a házasságot a pénzért és hatalomért mindent elkövető Hildebrand mi által töméntelen gonoszságnak, erkölcstelenségnek, számtalan T A R C Z A. Halotti ének. — Kis lányka halálakor. — Ad nő ám : Je benned bíztunk . 1. v. Zendűljön ének, gyászosan pana^zló, Hadd értse minden: mily rövid az élet; Hint gyönge virág, mit a szél megtépett, ügy semmisül meg, a ki csak halandó . . . Egy a lépés bölcső, koporsó közt, Kit ma ölelsz, holnap könyed fiirüszt. 2. v. Itt e koporsó, benne porló hamva Egy még ki sem nyílhatott bimbócskának, Búbánatára két szív tavaszának . . . Oda a remény, mely mindenük vala; Felzúgott a szél, tépve virágok. S egy sebbel több, mit a halál vágott. 3. v. Ha több a seb, legyen nagyobb a hit is. Melylyel Te hozzád, élet halál ura, Vigaszért fordul a bánatsújtotta; Te nem űzessz el magadtól senkit is, Te, ha kérik, megadod az enyhet, S a fájó szív mély sebe béheged. 4. v. Nyújts vigaszt Atyánk, az itt könyezőknek, S vigaszoddal szárítsd szemök harmatját, Leiköket a kész megnyugvás hassa át! Karoddal fogd fel, gyámolitsad őket, Oh biztassad: csak alszik lánykájok, Lelke ott fent, Te nálad vár rájok! (Majtis.) F. Varga Lajos.
