Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)

1892-11-26 / 46. szám

8 REFORMÁTUSOK LAPJA Némethy Lajos lelesz ur imádkozott. Az édes-bus emlékek hatása alatt több tanulótárs könyezve mondta utána az imádság szavait. Isenitisztelet után a fő­iskola nagytermében jöttek össze, hol megállapították, hogy a 140 tanulótárs közül még 41-en vannak élet­ben s a megbízottak beszámoltak azon 1000 frt ösz­töndíj-alapítványról, melyet ezelőtt 10 évvel, a 40 éves talákozó emlékére tettek. A délelőtt folyamán — a találkozó emlékéül — lefényképeztették magukat Pap Albert műtermében, délben pedig társasebédre gyűltek össze a „Bika“ venréglőben. Segítse őket a jó Isten, hogy 10 óv múlva megint lehetőleg mind­annyian összejöhessenek! — Lélekemelő ünnepély K.-Jánosiban. Múlt hó utolsó napján K.-Jánosi községben igen szép lélekemelő ünnepély folyt le, melyről érdemes megemlékeznünk. E napon az északvidéki ref. tanítótestület ott tartotta őszi közgyűlését nagy érdeklődés mellett. — Kocsár Imre gebei tanító mint elnök a gyűlést megnyitván, fel­hívta a gyűlést, hogy egy küldöttséget menesszen az ottani jeles lelkész és esperes Segesváry József úrhoz, őt a gyűlésbe meghívandó, hogy a tanítói testület által a kiváló jeles pap 25 éves lelkészi működése emlékére ké­szíttetett disz-bibliát neki ünnepélyesen átadhassák. Es­peres ur a gyűlésen megjelenvén, Kocsár Imre elnök üdvözlőbeszéd kíséretében a pirosbársonyba kötött dí­szes és igen értékes bibliát átnyujtá a jubiláns derék lelkésznek, ki azt ékes beszéd mellett s hulló könyei között vette át, a felette átvonult csapásokra visszaemlé- kezvé, mondván: hogy keservei között eddig is a bibliá­ban találta vigaszát, esután is abban fogja azt mindig keresni. E mindenkit mélyen megható jelenet után a közgyűlés összes tagjai esperes úrral élükön és a jánosi-i ref. egyház közönsége harangozás között kivonultak a temetőbe; s ott a néhai Kokas Zsidmondnak, a jánosi-i egyház jótevőjének, (ki minden vagyonát az egyháznak hagyományozta) síremlékét leleplezték. A leleplezési re­mek beszédet nt. Segesváry József esperes ur tartotta a nála megszokott ékesszólással. Ez ünnepélyességek után a gyűlés újra összeült s folytatta tanácskozását. — Halálos pofonok. Somorján vérlázitó eset történt. A polgári iskola harmadik osztályának egyik tanulóját, Bargár Józsefet annyira ütötte Kalyovszky János tanár, hogy a fiú belebetegedett s két heti szenvedés után meg­halt. A megfenyités alkalmával rémülve látta az osztály, hogy a tanuló elájult; maga Kalyovszky vitte az eszmé­letlent az igazgató szobájába. Az előhívott főorvos, László dr., azonnat súlyosnak mondta gyerek állapotát, mert érrepedést vett észre. A fiú arcza gyuladt volt és jobb fele, valamint a szeme is megdagadt. A hozzá intézett kérdésekre alig birt válaszolni, erős fejfájása volt és szive 130-at vert perczenkint. A vizsgálat kiderítette, hogy Kalyovszky János tizenhatszor ütötte arczul a fiút. A tanár ellen azonnal megtették a följelentést a közokt. minisztériumnál, azonkívül az apa a somorjai járásbíró­ságnál is panaszt tett. a kis Bargár Józsefet orvosi ápo­lás alá vették, de állapota napról-napra rosszabbra for­dult s e héten meghalt. A holttestet a törvényszék föl- bontatja, hogy a halál közvetlen okát hivatalosan meg­állapítsa. — Lukáciu Lászlóról a „Budapesti Hírlap“ írja, hogy Lukáciut a doktori czim meg nem illeti, azt jog talanul használja, s leleplezést közöl, hogy az ámításai által miseszolgálatok czimén összegyűjtött nagy meny­nyiségü pénzt rendeltetése helyére nem juttatta, s me­lyekkel beszámolni nem tud. De talán nem is akar. — Gyilkos pap. Rómából írják, hogy egy Blaser nevű német pap a szőllőjében rövid szóváltás után agyon­lőtte vinczellérjét és ennek sógorát; midőn a papot le­akarták tartóztatni, ez revolverből golyót röpített halán­tékába és szörnyet halt. — Királyi adományok. A király a gálszécsi ev. ref., a radványi ev. ref., a váchartyáni ev. ref., a felső- zellei ág. ev., a fóthi ág. ev., a nagyághi ág. ev., a hévízi unitárius egyházközségeknek 100—100 forintot adományozott. — Nágy botrány egy kath. templomban. Izgalmas jelenet folyt le e hó 19-én a vaali római katholikus templomban. A királyné névpnapján ünnepi istenitisztelet volt ott s a vidék intelligentiája is megjelent a nagy­misén, melyet Pospischill Károly vaali h. plébános mon­dott. Mise alatt a plébános megfeledkezve hivatásáról és a mise méltóságáról, s az oltárról tele torokkal kiabálta fel a kórusra a kántortanitónak : Énekelje a Gotterhaltét és az éneket kisérje orgonávál. A kántortanitó ugyan­csak kiabálva felelt: Hiányzik a Gott erhalte kottája s kotta nélkül nem teljesithetem a plébános ur kívánságát. Ez a skandalózus jelenet képzelhető elkeseredést szült a templomban s a hívek megbotránkozásuknak hangos zúgással adtak kifejezést. A legtöbben, köztük a hiva­talosan ottlevő tisztviselők és hivatalnokok is tüntetőleg azonnal elhagyták a templomot. A hívek elégedetlensége még most sem csilapult s a plébános ellen folyvást nyilvánul az ellenszenv kifejezése. Az illetékes körök figyelmét lehetőleg nem fogja ez az eset elkerülni. — A közoktatásügyi miniszter üdvözlése. A mű­egyetem tanácsa tegnapi ülésében nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy gróf C s á k y Albint küldöttségileg üdvözli annak örömére, hogy a kultuszminiszteri tár- czát ismét elvállalta. A küldöttség dr. König Gyula ve­zetése mellett e hó 24-én (csütörtökön) délben tiszte­leg a miniszternél. Szerkesztői üzenetek. Konyár. A régi jegyzőkönyvet megkaptam._; Igen érdekes. A jelzett históriai adalékot is kérem. A.-Ors. A revokácziót kellő idejében megkaptam s akként intéz­kedtem. Füzes-Gyarmat. Kívánsága szerint azonnal in­tézkedtem. Cs Bagos. A téli gyümölcs, kivált most igen becses és drága portéka, számitok az ígéretre. Az enyém nyári gyümölcs volt, lehullott s leférgezett nagy része. Jelentés. „Vasárnapi, ünnepi és alkalmi imád­ságok“ ez. müvemből, mely 12 Ívből áll, 1 frt. 25 kr. be­küldése mellett bérmentve küldök bekötött példányt. Ugyan­csak jelentem azt is, hogy „Elbeszélések“ czimü müvemből nehány példány még kapható nálam, vagy ifj. Nagel Otto könyvkereskedésében (Budapest, Muzeum körút) példányonként 1 írtjával- Györgytelek, (Szatmár-m.) november hó. Biki Károly. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő; BIKI KÁROLY. Főmunkatársak: F. VARGA LAJOS és KATONA PÉTER. Szamár, nyomatott a „Szabadsajtó“ könyvnyomdában.

Next

/
Thumbnails
Contents