Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-11-05 / 43. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA kezdetvén, az egy munkakörre szorítkozó erők mindinkább tömörülnek s igy a közös teher súlya az összetett vállakon megnyugodva, könnyebbé lesz; az összetartás érzete az egy pályán működő egyesek lelkében mind nagyobb erősbödést nyerve, megteremti az akarat közösségét s az igy létrejött akarat közössége meglepő eredményt hoz létre úgy anyagi, mint szellemi tekintetben. Még a legkisebb szellemi erővel rendelkező munkások ezrei is tudnak eredményhez jutni, ha erőiket a közös akaratban felolvasztva — törnek czéljok felé. Megbízott és többnyire szellemi vezetőik által ügyesen és okosan rendezett sztrájkjaik — legtöbbször megkönnyítik a megélhetést számukra, s előmozdítják boldogulásukat. Nincs ma már munkakör, nem létezik életpálya, hol a tömörülés, az erők egyesítése czélul ki nem volna tűzve. Czélba van ez véve nálunk is prot. lelkészeknél. A lelkészi körök fennállása s az összejöveteleink alkalmával felmerült eszmecserék — némileg, legalább külsőképen jelei annak, hogy mi is érezzük az összetartás fontosságát, s törekszünk arra, hogy egyetértve közös akarattal törjünk a czél felé, mely a vezérletünk alatt levő híveink vallásosságának emelésén kívül, saját létünk fenntartása, s jobblétünk előmozdítása. Ez az összertartás még igy is — ha csak külső formákban nyilvánulna — kétségkívül hasznot hozó, s tud némi eredményt is létrehozni, — ámde nem elegendő ez, nem lehet megállapodnunk annál, hogy időnkénti találkozásaink, s ezek alkalmával váltott eszmecseréink legyenek csupán összekötő kapcsai lei- keinknek. Meg kell teremtenünk a benső összeköttetés nemesítő érzetét s ha meg van az, úgy fejlesztenünk kell a szeretet melegével. Maga Idvezitőnk, örök vezérünk, a szeretetet tette alapórzelmül tudományának, ismertető jeléül azoknak, kik az ő tudományát elfogadva, tanítványainak mondották magokat — igy szólván: „Arról ismernek meg titeket, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretenditek.“ Ismertessük meg azért magunkat a Jézus valóságos tanítványaiul azzal leginkább, hogy szeretettel viseltetünk egymás iránt. A közbizalom által fölemeltek bocsátkozzanak alá a náloknál kisebbekhez, s szívok melegét árasztva ránk, éreztessék velünk, hogy egyenlők, hogy társaink lenni tudnak és akarnak is; s mi, kik alant állunk, de velük egy alapon — emelkedjünk fel szivünk melegével hozzájok . . . fonódjunk körülök [egy élő koszorúvá, melynek minden egyes virága szivünkből Nem halt meg ő, — az ember lelke él, A szentirás igy biztat, igy tanít; Igéje szent; Isten sugallta azt Isten keze irá be lapjait. A lélek él! túl időn sir rothadáson « Túl a tündöklő csillagok honán ... Csakis üdv a boldogság a mit érez Ne sírjatok! nem halt meg a leány! Jó Istenünk! ki kezdet s végezet vagy, Tedd édessé e lányka álmait; Vedd el rólunk e bánat fátyolát S töröld el a síroknak könyeit. A porba hullt remények omladékin Csak tőled jő minden vigasztalás... Zokogva bár ajkunk emigy könyörg: Tied a hála s a magasztalás! Kósa Ede. szívjon táperőt, s nyerjen szint és illatot . . . növesz- szük azt a — bár parányinak látszó fényt, mely környezi őket — egjmtt érző sziveink sugarával, hogy látván mások fónyleni világosságunkat, dicsőítsék Istent, mennyei Atyánkat. És ha valaha volt, most van arra igazán szükségünk, hogy megmutassuk azt, hogy egyek vagyunk mindnyájan a szeretetben . . . Most, midőn egyfelől az állam fejlődésének azon korszakába jutott, hol egységének megalkotása végett összes erejét működtetni kénytelen, s lehet, hogy ezen túlságos erőkifejtése az államnak — bénitólag hat egyházi életünk fejlődésére; másfelől a régi múltból minden hatalmat és fényt átöröklött klérus áll velünk szemben s apax jelszó alatt aknamunkához kezd, s mesebeli farkasként báránykát keres . . . kit viz-zavarással vádolhasson a ránéző ország közvéleményének itélőszéke előtt. Megtalálja-e e báránykát? s felfogja-e falni? nem tudható. De éreznünk kell az összetartozandóság, az egyetértés — erőtadó érzését, s ki kell azt mutatnunk magunk között, s mások előtt is. Hadd lássa mindenki, hogy ez a mi kicsiny seregünk tud szeretni . . . szeretni hont még akkor is, ha az nem tud, nem bir egyenlő jutalmat adni minden fiának a szeretetért, hadd lássa mindenki, hogy van egy kis sereg az országban, mely nem csügged el akkor sem, ha érezni kénytelen is azt, hogy a szerencsének minden javaival megáldott testvérek csoportja fölényének tudatában, dódelgetésének érzetében — még a természettől adott jogait sem akarja elismerni, mely tud szeretni hont, nemzetet, melyhez tartozik, önzetlenül s lelkének egész hevével tud szegénységében is gazdag áldozatot tenni arra az oltárra, mely ott áll előtte hazájának szentelt földjén . . . áldozatot tenni, a tűrésben, szenvedésben, és a szeretetben. Hadd lássa mindenki, hadd tudja más is, hogy a szegény magyar kálvinista papok tudnak gazdagok lenni a szegénységben is, hogy leikök, szivök tele van a szeretettel, ezzel a drága kincsesei, mely a mellre akgatott arany keresztek csillogó köveinél többet ér s melyet a csillogó drága kövekkel ékített pásztori gyűrű nem pótolhat; hadd lássa mindenki, hogy szivünk, lelkünk tele van a szeretettel, ezzel a legnagyobb és legnemesebb erővel, mely ha kell — hegyeket tol odább s minden akadályt legyőz, mi útjában áll. Van még egy körülmény, melyet méltatnunk kell. Híveink egy része sújtva a természet csapások által is, leverten, elcsüggedve áll körültünk, s el- hagyatottságában más felé keres hazát, vagy elbódulva tévelyeg, vallásos felfogásában, mindenképen kétségessé téve egyházaink fennálhatását, s ebből kifolyólag saját existentiánkaf is. — Mivel nyerjük, mivel tartsuk meg őket egyházaink számára ? Semmivel mással nem tarthatjuk meg őket, semmivel jobban nem nyerhetjük meg bizalmukat, mint a szeretettel. Forduljunk feléjök szeretettel s felvilágosító szavaink a szeretet hevétől ejtve hozzájuk, megtartja őket. Ha látják azt, hogy mi nem csüggedve helyt állunk nyomorogva is, hogy mi szerető szivünk melegével állunk őrt vallásunk, egyházunk körül, ha látják azt, hogy mi igazán egyek vagyunk a szeretet által, nem lehet, hogy példánk meg ne hassa őket, — nem lehet, hogy szivök elforduljon, hogy lelkök tévelyegve másban keressen idvességet. Exempla trahunt. Példák vonzanak. Mutassunk példát mi lelki vezérek — a lelkiekben talán tévelygőknek is azzal, hogy egymás iránti szeretetünk szivünkben ápolt gyökerére nem engedjük az irigység, gyülöség rágódó férgeit tapadni, hanem egyesült erővel azon vagyunk, azon leszünk, hogy a szeretet mindenható erejével minden akadályt legyőzve megtartsuk azt, ami veszendőnek látszik s mustármagnyi hitünk terebélyes fává növelve a szeretet melege által — terjessze ki ágait felettünk s árnyékában adjon nyugalmat az élet küzdelmeiben elfáradtaknak.
