Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-11-05 / 43. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA o Ezekben vélem én a lelkészi karban is a testvériség fejlesztését. Adná Isten, hogy a szeretet fűzze össze lelkeinket s szentelje meg jóakaratunkat, s áldja meg törekvéseinket. DOMENY ZOLTÁN, er. ref. h. lelkész. Közegészségügy. A jelen évi kolerajárvány ismét megrémítette hazánk lakosságát, tettre sarkalta a hatóságokat, óvatosságra a közönséget. Nem időszerűtlen s nem felesleges, ha e themával e lapokban is foglalkozunk. Hazánkban a közegészséggel még nem oly régen senki sem törődött. Úgy tekintették a jó egészséget, mint az Isten különös ajándékát s ha valaki betegségbe esett, idő előtt elhalt, elnyomorodott, vagy járvány lepett meg egész vidékeket: azt mondták rá, ez az Isten akarata, ez igy volt elvégezve, ennek igy kellett lenni. S ha talán egyes kiválóbb orvos, emberbaráti szempotból hangoztatta az egészség ápolását, a köztisztaságot, orvosrendőri intézkedéseket — mosolyogva tért napi rendre felette a közvélemény, mint naiv idea felett. Sok csapásnak, ijesztő mérvű halálozásnak kellett közbejönni, mig meghozatott végre az egészségügyi törvény. S midőn az életbe lépett, azt hittük, hogy most már véget vetettünk az ázsiai állapotoknak, a keleti ron- daságnak s egyszerre más levegő fog lengeni hazánk felett. Dehogy! A törvénynek vajmi csekély hatását érez. zük, kivált faluhelyeken. Az igaz, hogy községi halottkém, lelkész, jegyző, körorvos, szolgabiró imák és rubri- káznak havonként eleget, de persze csak a statisztika számára. Hány gyermek halt el ebben a hónapban 5 éven alól, hány kezeltetett orvos által? stb. Statisztikánk tehát van, de egészség kevés. Mert ott húzódik falu hosszában az utszéki árok, teli bűzös vízzel; ott párolog a nagy tócsa az utcza közepén, ott isszák a mérgezett alkoholt a ronda csárdában; ott csenevésznek a pálinkával s mákonynyal altatott gyermekek a betapasztott ablaku viskókban ... és a statisztika kötetei egyre nőnek, a temetők egyre népesednek. Hogy nálunk az egészségügy mimódon kezeltetik, azt szemünkre veti a Londonban megjelent „Sanitary Record“ ez. angol egészségügyi lap, mely a magyar országi egészségügyi viszonyokról a többek közt igy nyilatkozik: „Ha a közegészség előmozdítására fordított gondot vesszük valamely ország haladásának mértékéül, akkor Magyarország még aránylag alacsony fokán állana a czivilizácziónak. Hogy a közegészség és az egyéni jólét sok tekintetben az ország társadalmi és politikai állapotának eredménye, és hogy a társadalom s a kormány hathatós együttműködése jelentékenyen befolyhat az élettartam meghosszabbítására, ez a magyaroknál uj eszme!“ Nem titkolhatjuk szégyenünket, hogy rólunk a külföld igy nyilatkozik, de ismerve statisztikánkat, nem tagadhatjuk, hogy a fenntebbi Ítéletben nagy igazság van kimondva. Egy ezredév alatt hazánk lakossága s abban főleg a magyar faj, nagyon keveset szaporodott. Daczára annak, hogy Magyarországon a házasságban élők száma, Európa más államaihoz képest igen kedvező (mintegy 40%-a a lakosságnak) s nálunk köttetik évenkint a legtöbb házasság, daczára annak, hogy a születési arány is teljesen normális : mégis alig tudunk valami csekély szaporodást felmutatni, minek oka természesen az aránytalan nagymérvű halálozás. Sehol Európában nem tesz ki a gyermekhalandóság oly magas százalékot, mint hazánkban. Közegészségügyi törvényünk immár második évtizedben jár, és a halandósági % mégis alig változott. Igen, mert a törvény csak papíron van. Hiszen magában a fővárosban közelebb is, hogy felzudult a sajtó a kolera kitörése alkalmával, midőn a hatóság tehetetlennek bizonyult a törvény végrehajtására. Hát aztán a vidéken, az apró községekben mit várhatunk az elöljáróktól. Isten csodája, hogy igy is megvagyunk! Itt várakozik már a lelkészre, tanítóra, községi jegyzőre s minden egyes intelligens községi lakosra egy fontos feladat, egy széles munkatér, melyen tevékenységét és befolyását a lakosság javára érvényesítheti. Minden lelkész hivatva van községében az egészségi viszonyokat javítani, a köztisztaságot s az egészség ápolását a néppel megkedveltetni. Vessék össze vállaikat a község lelkésze, jegyzője, dolgozzanak ki építkezési rendszabályokat. Ne legyen szabad senkinek hozzákezdeni az építkezéshez addig, mig lakóháza tervét be nem mutatja s mig a helyszínén az elöljáróság tudomást nem szerez arról, hogy nincs-é közelben valami nedves tócsa, emésztő gödör, trágyadomb, mely a lakház talaját vagy falazatát megfertőztetné. Hogy ezeket figyelmen kívül hagytuk, innen van a sok egészségtelen nedves lakás. Aztán az ajtók, ablakok kellő magasságára is szoktassuk rá a lakosságot, mert igazán megbotránkoztató dolog, hogy még ma is oly apró lyukak helyettesítik az ablakokat a szegényebb sorsuaknal. Több világosság és jobb levegő 1 ez legyen a jelszó az építkezésnél. Idevágó teendőink közé tartozik továbbá az utczai árkok vizének lecsapolása, tócsák betömése, jó ivó vizű kutak előállítása. Hogy a nyári záporesők a viz- árkokban fel ne- gyűljenek, arra kiváltképen ügyeljünk, mert a forró napsugarak alatt hamar megbüzhödnek s ezek lesznek melegágyai a ragályos járványoknak. Nagy fontosságú különösen a jó ivóvíz kérdése, mert ettől függ jó részben az egészség. íme a főváros halandóságának s járványainak egyik oka a rósz ivóvíz s a talaj meg- mérgezése. Azt hihetnénk, hogy vidéken jobban állunk e tekintetben. Pedig — kivéve a hegyes vidékek forrásait, — a legtöbb községünk rósz vizet iszik és azt figyelembe se veszi. Az alföldi nagy községek igen helyesen, a város vagy falu szélein bírnak közkutakkal, primitív nyitott kutak, melyekbe porszemét vegyül s melyekbe naponta pár száz tisztátalan korsót merítenek, hogy egy, fertőztesse meg a többit is. Jól tudom, hogy nem vagyunk azon helyzetben, hogy mindenütt ártézi kutat épitsünk, de a hol ezt nem tehetjük is, legalább annyit tegyünk meg, hogy minél több ivó-kutaink legyenek egy-egy községben és pedig ajtóval ellátva, hogy abba por, szómét be ne hulljon s lássuk el vizmeritő edénynyel, nehogy a korsókat belemeritsék. Azután a kutak tisztántartásáról is gondoskodjunk, mert a sáros kutvizben sok betegség csirája megterem. Egészségi szempontból nem ajánlhatjuk eléggé az utczák, terek, utszélek befásitását. Szinte rosszul esik a szemnek, ha az utas egy-egy községet lát élőfa nélkül, mint egy háztömeget. S egy ilyen községben kérdésemre azt felelték, hogy a talaj nem állja a fát, idő előtt elcsenevész, elhal benne a fa. Mire megjegyeztem, J hogy minden talajnak meg van a maga faneme, melynek I természete megegyezik a talaj összetételével, tehát ki j kell ismerni azt a fanemet s azzal fásitni be a községet, | mert élőía nélkül az emberi társadalom nem élhet kul- j tur-életet. Népünk a viz mellett pálinkával is él, és pedig í fájdalom ! nagyobb mérvben, mint megengedhető volna. A korcsma italának pedig országszerte nagyon rósz hire ! van és méltán, mert a korcsmárosok többnyire oly pálinkát mérnek, a mi beválnék méregnek is tisztességes gyomorban. Vegye magának az elöljáróság azt a fáradtságot, hogy vizsgálja meg minél gyakrabban a korcsma italát s a gyanús italzagyvalékot kobozza el. Ne öljék meg azzal népünk testét, lelkét a lelketlen svindlerek. A közegészségügyre tartozik még a rendszeres jé g- vermek felállítása, hullaházak építése, a kuruzslók eltiltása. stb. Mindezekben a mi lelkészeinknek tér nyílik a társadalmi tevékenységre. — ő.
