Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-11-05 / 43. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 az Istenben való igaz hitnek lelkét magokban kölcsönösen őrizzék, táplálják és gyarapítsák az igaz keresztényi jámborságnak utján egymást támogatva haladjanak és szeretőtöknek gyümölcseit is ugyanazon igaz hitnek ösvényén egyesitett szülői gondossággal vezetgessék De ha már most ily tisztább, felsőbb szempontból tekintjük a házassági élet szentségét, lehetetlen einem ismerni, hogy az ilyen valóságos, Isten előtt kedves lelki üdvösségre vezérlő szentségnek legelső, legfőbb feltétele a hitnek egysége, világosan áll előttünk, hogy csak ott lehet szent a keresztény kath. egyház hol ugyanezen anyaszentegyház iránt való szeretet és buzgóság köti egybe a sziveket. Tagad- hatlan végre, hogy egyedül azon frigyet szemlélheti az anyaszentegyház anyai örömmel s csupán csak arra nyújthatja szentelő áldását, melyből a hitnek tiszta megőrzésére — az igaz vallásnak fennmaradására nézve jót reménylhet. A hol ellenben mindezek hiányzanak, hol a vallásbeli különbség kezdetben már választó falat emel a házastársak közé s a hol épen azért, mert a hit, a lelki életnek világa ellenkező: teljes lelki egységről semmi sem lehet, ott előre megszomorodott lélekkel kell éli be tekinteni a házassági kötésnek, mert az ilyen szövetségben a hitnek tisztasága, a házi élet boldogsága s a gyermekek jó nevelése veszélyeztetve van. A hit ugyanis ezen legdrágább kincse minden jó lelki embernek oly boklogitó világosság, melyet gondosan őrizni, táplálni kell magunkban, különben az meghidegülve alszik el. Mily szerencsések tehát csak azért is azon házasok, kik egy hitben élve, Isten iránt legszentebb kötelességeikben is egymásnak buzdító példát adnak, kiket a vallásnak szent lelke ugyanazon egy szent házban hitöknek nyilvános gyakorlására is egymás karján vezérel; az ily házasság valóságos iskolája az igaz keresztény életnek, eszköze az üdvösségnek. Ezek mindjárt eleinte egyedül, egymástól különválva élnek a legfőbb, legszentebb dologra nézve, a mi az egyik résznek fontos, a másik tekintetbe sem veszi, amit az egyik fél, szentnek tartva tisztel, a másik talán kineveti. Le- hetséges-e igy, hogy ők egymásnak a hitben épületére legyenek? fogják-e lelki ügyeiket bizodalmasan közleni, egymást szóval és tettel a vallásban tökéletesíteni? holott ilyenkor legokosabb hallgatni és egymásnak utjából kitérni — holott lelki dolgokat, vallásos ügyeket távolról sem tanácsos érinteni, nehogy a másik fél sérelemnek vegye — valóban az ilyen házastársak úgy állanak egymás mellett, mintha min- denik magában élne, sőt ennél is rosszabbul, mert ha külön lennének, legalább akadályt és botránkozást Nyájas, szelíd falusi élet, Te vagy, te, az én szivem álma. Kis házikók, hallgatag utczák, Lelkem1 hozzátok viszi vágya, Kiszállok a város zajából, Jó emberek, oda közzétek. Ha van boldogság a világon, Tiétek az, csak a tiétek! Szabolcska Mihály. nem okoznának egymásnak, igy pedig nyilvános veszedelemben van, kivált a gyöngébb rész, — hogy emberi tekintetből és félelemből hitét először ugyan szégyeneim s vallását épen azért ritkábban fogja gyakorolni — későbben azután lassú elválás által elidegenkedve a maga szentegyházától, kihűlve vallása iránti szeretető, ha talán ezt nyilván nem is tagadja meg, de belsőkép kevés, vagy semmi tekintetbe sem veszi. Ha ez kétségkívül igy van a hitet és vallásnak gyakorlását tekintve: bizonyosan nem kevósbbé szomorú kinézések lehetnek a házi élet boldogságára nézve. Ki ne tudná, hogy a lehető legnagyobb megegyezés egyedüli záloga a szerencsés házasságnak. Es ha csekélyebb dolgokban való különbözés is ártalmas a házi békének, vegyük fel a legfontosabb tárgyat, a vallást, melynél szentebbet, nagyobbat a tiszta érző szív nem ösmer. A lángoló indulatnak, mely az ellenkezőt egybe- füzte, szemfényvesztő ideje előbb-utóbb elmúlik, s ha akkor nincs semmi belső egyezség, ha a vallásnak szent lelke felülről nem érzi a kötött frigynek erejét: földi czélok, világi tekintetek sohasem lesznek képesek állandó, igaz egyezséget szülni. Nagyon természetes az, hogy minden ember a magáét jobbnak tartja, mint a másét, s ekkor azután könyen hajlandó illendő tisztelet helyett, melylyel tartoznék, megvetni vagy épen kigunyolni az ellenkező meggyőződést ; — sőt nemcsak a hitnek belső tisztasága, hanem külső vallási gyakorlatok, egyes egyházi szertartások és ájtatosságok is gyakorta okai lehetnek a legszomorubb házi egyenetlenségeknek. Érzékeny fájdalmat szül az mindenben, tapasztalni kénytelen, hogy az ő legmélyebb tiszteletének tárgyát, ki ez életben hozzá legközebb áll, egykedvű hidegséggel lenézi s talán tiszteletlen alattomos mosolygással tekinti, vagy épen vakbuzgóságnak tartja. Lehetetlen, hogy az ily szégyenitő fájdalom lassanként elidegenü- lést, bizalmatlanságot ne szüljön. Ebből engedetlenség, nyugtalanság, titkos gyanakodás és nyilvános ellenkezés oly könnyen eredhetnek. S ime igy történik azután, hogy éppen az, a minek a házi béke őrangyalának kellett volna lenni, maga a vallás lesz apa- datlan forrása és oka a legszerencsétlenebb házi életnek, midőn azok, kik kölcsönös boldogságot kerestek egymásnak holtig terhére lesznek. A lelkészi karban a testvériség fejlesztése. Jelszavakban bővölködő s eszméktül áradozó korunkban — az egyénekben szétszórtan levő erők lehető egyesítése, egy közős czél felé irányítása megMert halva az - ki mindenünk vala.. . Mióta ő szivünktől elszakadt: Napunk sötét, mint rémes éjszaka. Borult az ég . . . hervadt lomb hull alá, A kis patak velünk együtt zokog; Az őszi szél szintén siratja őt Jajgatnak a gyorsan futó habok A virág is gyászt öltött im A hervadás borongó évszakán ... Álmainál a cyprusfa regél Sóhajtozik a néma éjszakán. Óh néma sir! látásod úgy lever Mi mindazért átadjuk neked őt, Koporsója a könytől még meleg Hadd csókoljuk, hadd még a szemfedőt.. És úgy borulj rá lágyan, csöndesen így, hadd lássa meg, hogy tulnan mi van? Szebb-é a dali, az ének, a tavasz? A jó Isten dicső hajlékában. Egy leány sírjánál. ..Nem hait meg e leányzó, csak aluszik.“ Biblia. Élet, halál felett hatalmas Ur! Keserveink között is jó Atyánk! Szemünk könyje mint ég esője hull, Pedig nem rég oly boldogok valánk. Sírunk és jaj szónk lassan száll feléd,
