Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-10-29 / 42. szám
2 .REFORMÁTUSOK LAPJA séges — bár a legkisebb — áldozatra kéretnek fel, annál inkább köteleztetnek: vallások elhagyásával fenyegetőznek. S valóban szomorú dolog, hogy épen prot. egyházunk tagjai között akadnak olyanok, a kik őseiktől öröklött — s a sok küzdelmek árán megtartott hitöket, lelkiismeretükkel együtt nehány garasért képesek köny- nyelmüen áruba bocsátani. Tagadhatatlan, hogy prot. egyházunk, mint kezdetben, úgy most is csak szegény: és eltett kincsei nincsenek, s mint régebben, úgy most is csak áldozatokkal tarthatják ezt lenn a hitbuzgó tagok : s mégis az ősök nem gondoltak arra soha, hogy hitöket megtagadják. Mai korunkban a prot. ember legtöbbje áldozni épen nem akar, s mindennemű egyházi adótól — ha nem az ő szája ize szerint van — menekülni akar. S meneküléséhez erős bástya neki egyrészről a róm. catholicizmus, ahol legtöbb helyen épen semmi teher nincs a népen : lévén alapitványnyal fenntartott egyházak, papi és tanitói fizetések ; más részről az unitárizmus, hol csak 1 forint egyházi adófizetéssel kecsegtetik a lépremenőket, csapda még a nazarénusok sectája, a hol semmit nem fizettetnek az őt követőkkel. S mi lehet az oka, hogy híveink megtagadva ősi vallásokat sietnek ezeknek befogadó karjaikba. Első és legfőbb oknak mondhatjuk kétségkívül az egyes vidékeken a természeti csapás okozta szegénységet. Itt például a mi balatoni vidékünkön a szőllő elpusztulása által okozott nyomort. Igen, mert azok a virágzó szőllők, a melyek évenként 600—1000 frt, sőt több jövedelmet is adtak gazdáinknak, teljesen elpusztultak, a talaj pedig gabonatermesztésre a legtöbb helyen épen nem alkalmas; ott pedig, hol megterem a gabona, csak alig hogy ad 25—30 frt tiszta jövedelmet. Mig a szőllők fennálltak, nagyobb volt a munkakereset, s a szegényebb munkás-osztály naponként megtalálta munkáját s mindennapi kenyerét, ezen felül még maradt annyija, hogy leróhaUa polg. és egyh. tartozását s vallása elhagyására nem is gondolt; most pedig megfosztva ettől, munkakeresete nincs, a legnagyobb nyomornak van kitéve családjával együtt. A vagyonosabb osztály sem érezte akkor a szükségét s örömmel teljesítette mindennemű kötelességeit egyháza iránt is, mert akkor megtehette a 600—1000 frt évi jövedelemből, amit most csak 200—300 frtra számíthat. E mellett pedig annyira túl van terhelve népünk az állami és megyei adókkal, mit végrehajtás mellett meg kell fizetni: látva, hogy az állammal nem daczolhat, minden baj forrását a sokkal kevesebb egyházi adónak tulajdonítva, az egyházon állanak boszut, elhagyva vallásukat. Ily körülmények között a vagyonosak az egyház terheit viselni nem akarják, a szegények pedig nem tudják, s ha a kényszer törvényes eszközeit kell alkalmazni, hitök elhagyásával fenyegetőznek. Az egyházi adó teljes elengedése által egyházaink alapjában inognak meg, egyházi adó emelésétől pedig napjainkban nagyon idegenkednek nem csak a szegények, de a tehetősebbek is. Azt pedig nem tagadhatjuk, hogy nagyon sok helyen a kitérések okai az egyházi adórendszer méltánytalan volta. Itt van például a mi anyaegyházunk adókulcsa, micsoda méltánytalan az, hogy egy egész, avagy fél helyes ember 2—3 családtagjával kevesebbet fizet a 8—10 tagú szegény napszámosnál ; mert mindenik fizet személyenként 1 mercze rozsot 30 kr. lélekpénzt, 20 kr. favágatást, 20 kr. harangpénzt, 10—20 kr. domestikát. Úgy, hogy egy napszámos, kinek csak két keze van, ! fizet G—8 frtot, amint a gabona ár változó, s ugyanakkor egy 25—30 holddal biró sessiós ember fizet 4—5 frtot. De próbálná csak meg a lelkész felbolygatni e visszás adórendszer megszüntetését, egy méltányosabb behozatalával, a gazdagok részéről ugyancsak darázsfészekbe nyúlna: s bizonynyal kihordanák a Balatonba. És épen ez okért akartak a télen többen unitáriusok ! lenni, azonban igyekeztem a bajt idejében elfojtani. S ezen a bajon kellene segíteni a főt. s mélt. zsinatnak, revízió alá kellene venni adózási rendszerünket, bizonyos arányosság behozatala által. Mert mit ér az, ha a szétszórt csontokat összeszedjük a sok missiók felállításával, ha a meglevőket eldaraboltatjuk, gyengébb egyházainkra nem gondolunk, a közalapból adott legtöbb 100 frt — nagyon kevés szükséget elégít ki: épen azért kellene teremeni egy oly alapot, miből pár évtized múlva lehetne egy-egy gyenge egyházat romjaiból felépíteni. Mint teszik a luth. atyafiak: ott nem adnak 30—40 frtot egy egyház segélyezésére, hanem kezdik 3—400 írton; mi jobban meg ment egy roskadozó egyházat végpusztulásától Ha egy ilyen állapotot teremthetünk, s egyházi adórendszerünk is gyökeres revízión fog átmenni, s a méltányos adókulcs behozatala által is kevesebb kitérések fognak történni. Mert, hogy a kitérések legtöbbje rendezetlen adórendszerünk miatt történik az bizonyos. De az is bizonyos, hogy nagyon sokan az anyagi szegénység és csábítások folytán eladva magukat, Ezsauként cselekedve, egy pár garasért mondanak le ősi hitükről, feledve azon közmondást: „kinek szél a hite, pokol az országa.“ Tagadhatatlan, hogy báránybőrbe öltözött farkasok járnak juhaink között, felhasználva szomorú viszonyainkat, _ Tfr * e 1 R. Reformáczió napján. Dallam: „Nosza Isteu téló szt. . .“ Nyíljon, nyíljon meg minden ajak, Uram, Téged magasztalni; Zendüljön szerte az ég alatt Buzgó ének, diadalmi. E napnak emléke, Ifjú, agg szivébe Öntsön uj erőt' A mi hitünk vára Pokol törjön rája, Nem rendíthető, Lelkednek szent tüze szállt Uram, Ama hitbajnok keblébe, Ki utólsó bár fényben, rangban, Ki állt a világ elébe; S szóllá nagy erővel, Hogy tévelyité el Hamis tudomány! Fölzengettek régi, Őskor szent igéi Buzgó ajakán. Szültél Uram! tanítványokat, Apostoloknak utódit, Kik előtt nem vala áldozat, Látváu szent igéd mint hódit. Ej nap fáradának, Mezején csatáknak, Onták véröket. Gályáknak rabláncza Fekélyessé vágta Kinzott testöket. Óh sirt Ur» m! sirt Sión népe . . , De im vigad, örül már ma, Áldó jobbod segélte, védte S nem jár többé gyász ruhába. Tied, Tied legyen, Völgyön, halmon, hegyen Örök dicséret! Nem retteg már e nép, Nyilván áld szerteszét, S áldoz Te néked! F. VARGA LAJOS.
