Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-09-24 / 37. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 A vallás- és közoktatásügyi miniszter tudvalevőleg már régebben elrendelte, hogy a középiskolákban a felekezeti hitoktatók az iskola épületében tartsák a vallásóráikat. Újabban pedig azt rendelte, hogy a gimnáziumi tanári értekezletekre a vallástanárok s hitoktatók is meghívandók. Aki ismeri a viszonyokat, tudni fogja, hogy e két rendelet didaktikai tekintetből adatott ki s igy nem lehet azt felekezeti sérelemnek minősíteni. A „M. Á.“ azonban neki ront e miatt a miniszternek s azt mondja: „Állami bölcsességre mutat-e az, ha a vallásbékét azzal vélik fentarthatni, hogy a felekezeties súrlódásokat a kath. gimnáziumi tanárok értekezleteiben a nem kath. hitoktatók odacsőditésével a jelenlegieknél még nagyobb lángra lobbantják ? Ugyanazon tanszékbe ültethetni-e a Krisztus hívőinek és tagadóinak hirdetőit ? Nem annyi-e ez, hogy a legszelídebb hasonlatossággal éljünk, mint a virágos kertet az által széppé tenni akarni, hogy a dudvát nemcsak eltűrjük, hanem a virágokkal együtt ápoljuk és az egész növényzetet egyenlő magasságra lenyessük?“ A kath. vallás tehát virág — a többi dudva. Ugyanazon tanszékbe nem ülhet kath. tanár és felekezeti hitoktató. Ez a vallás a „M. Á.“ vallása. Hát talán ugyan- egy levegőt sem volna szabad szívni a katholikusnak, meg a heretikusnak ? A mi vallásunk szerint: Isten felhozza napját mind a jókra, mind a gonoszokra, esőt ad mind az igazak, mind a hamisaknak földjökre. A mi vallásunk szerint Isten az embert egy vérből teremtette, Isten közös atyja az emberiségnek, s mi mindnyájan testvérek vagyunk. Jézus Krisztus tudománya szerint nincsen sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabados, hanem mindnyájan egyek vagyunk ő benne. Jézus szerint: szeressétek még ellenségeiteket is, áldjátok azokat, kik titeket átkoznak, jól tegyetek azokkal, kik titeket üldöznek és háborgatnak . . . íme ez a mi vallásunk, prot. keresztyéneknek. Hanem ez csak dudva a „M. Á.“ szerint, az ő vallása a virág, mely azt tanítja: üldözd az eretnekeket! * Itt van egy szent költemény is. Lábai épek, ámde a gyomra üres. Pap Gáborhoz. Pap vagy, Gábor vagy, még sem tudod, érted az írást, Melynek apostolául tart a világ, s magad is? Nemzeti egyházat kívánsz mindenhol a földön ; Meggondoltad-e, mily szörnyeteg eszme ez? — lm: Krisztus teste vagyunk: egy test, egy Krisztus, egy egyház, Egy fő egy testen, egy a hit, a kegyelem. Egyházban egy elv, egy tan, s egy a magyarázat. Egy a szép ajó, egy a valódi igaz. És te az egy testet hentesként szétdarabolnád, Hogy legyen egybül ezer! Mondja-e ezt az irás > „Egy akol, egy pásztor“ van az evangéliumodban; Ezt hirdesd, ezt tedd s lészesz apostol — utód. Tömör Ferencz. Lapszemle. — A „Magyar Állam“ nem tudja megemészteni a komáromi labdacsokat, kinosan vergődik mint egy kolerás beteg s lázálmaiban őssze-vissza beszól tücs- köt-bogarat. Igazi felebaráti részvéttel nézzük dühöngését, de liát nem segíthetünk rajta. Azt mondhatja, hogy: a szemtelenségnek kvint- eszentiáját képezi a kálvinistáknak, különösen s legkisebb „Grachusnak“ őntetszelgő kijelentése, hogy a magyar állam a kálvinizmus ... A komáromi kálvinista urak elmentek a dölyf legszélsőbb határáig, magukévá tették XIV. Lajos jelszavát: az állam én vagyok ! Csak arra figyelmeztetjük őket, hogy óvatosan játszanak a tűzzel, mert a mi türelmünknek is vége szakadhat s a két millió vastag nyakot, ha rakonczátlankodnak, a 10 millió öntudatra ébredt pápista nagyon megtalálja majd puhítani. Ősi jogon vagyunk mi e hazában, melynek alapjait a katholicziz- mus s. annak feje, Róma vetette meg. (Mit mond ehez Árpád s a hét hős vezér!) Tiszáék és Pap Gá- borék kálvinizmusa pedig, még csak egy későbben születendő bolondos franczia (már tudni illik Kálvin. Szerk.) agyvelejében készülődött. Midőn pedig már itt voltak s megtűrtük, honosítottuk a komáromi nagy magyaroknak franczia mester csinálta „magyar vallását“ : akkor ismét nem mi szövetkeztünk vad pogánynyal a haza romlására, hanem mi védelmeztük meg e hazát hon- és felségáruló „magyar vallásu“ hűtlen fiaival szemben. Már t. i. Karaffa, Básta, Barbiánó etc. . . . Szerk.) . . . Már is annyit tűrtünk, hogy nemcsak egyházunk, de hazánk, nemzetünk ellen vétenénk igen nagyon, ha ártalmatlanná nem tennők egyházunk czimeres ellenségét, a vakmerő, arczátlan Tisza-féle szabadonczságot. A Kálvin tógájába öltözött s uralomra vágyó hidra, a kálvinista templom oltárnak nevezett asztalánál felütötte fejét. Az ökle- lésre mindig kész, nagyra nőtt és meghegyezett szarvakat le kell törnünk, mert nem hisszük, hogy a magyar katholiczizmus magát lábtörlő pokróczczá ala- csonyitsa, melyhez Tiszáék, Pap Gáborék lábaikat büntetlenül törölhetik . . .“ „Mindenütt, hol a reformáczió fellépett, nyomban követte azt a polgárháború, kiknek a vétkéből, azt nem kutatjuk, de a protestáns felekezet mindig politikai pártszinezettel is birt és bir; a hivatalos protestantizmus mindig aulikusnak mutatja be magát, az eklézsia megmarad azonban ellenzékinek.“ Elhisszük, hogy a „Magyar Állam“ hősei csupa felebaráti jóindulatból azt a két millió vastag nyakot szeretnék egymásután leüttetni, mert ők a béke barátjai. Igazán a béke barátjai azok, kik szemtelenek, vakmerő arczátlannak, hidrának, öklelőzö hegyes szarvu- nak stb. nevezik a reformátusokat. Gratulálunk a liberális napi sajtónak a szép kompanyistákért! — A „Protestáns egyházi és iskolai Lap“ írja: „Vájjon miért e nagy lárma és hűhó a klérusban és az általa sugalt .sajtóban — épen a komáromi események miatt? Állítólag azért, mert Pap Gábor püspök vérig sértette, Tisza Kálmán főgondnok megfenyegette a róiüai túlzókat. Valóságban pedig azért, mert a komáromi beszédekben és eseményekben az a komoly egyházi hang és erő szólalt meg, mely belefáradva az evangyéliomi egyház és a magyar nemzeti állam ellen intézett ultramontán áskálódásokba. a „pax“ jelszó előtt megindult középkori kísérletekbe, férfiasán „ megállj “-t kiáltott e veszélyes törekvéseknek s a létében és békéjében első sorban fenyegetett protestantizmust, azután magát a hasonlólag veszélyeztetett állami jogrendet nyíltan figyelmeztette az „egyes konkrét esetekben már egészen positiv alakot is öltött“ veszélyre ... A komáromi jubileum egyik jelentősége abban áll, hogy erre a fenyegető veszélyre nyíltan rámutatott s leleplezett, sőt a béke köpenyébe, szabadelvüség ruhájába öltöztetett törekvéseket nyíltan leálczázta. Szóttépte a titkos ultramontánok sűrűén font hálóját, melylyel az engesztelhetlen ellenség protestantizmust és az államot ravasz fondorlattal behálózni akarta; leleplezte terveit, elárulta eszközeit, fellebbentette a fátyolt, mely titkos czélzatait takarta. A komáromi jubileum frappáns leleplezése az ultramontán törekvéseknek íme ez a komáromi jubileumnak kifelé szóló negativ jelentősége. Innen a bősz harag a hegymögiek felsült táborában, innen a klérus „mély megsértődóse“ — igen nagy felháborodása, lármás hűhója, melyet főpásztori levéllel kellett csen- desitgetni . . .“ — A „Magyar Állam“ lelkiismerete felémelyedett a komáromi jubileum miatt. „Komárom városában — úgymond — feltámadást rendeznek a protestánsok. A parlamentben lejárt, az udvarnál megbukott Tisza Kál-
