Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)

1892-09-24 / 37. szám

6

REFORMÁTUSOK LAPJA

mánt költék uj életre, hogy kiléphessen ismét az ár- nyékkól . . . Tisza Kálmánban a protestáns politika van megtestesülve. Tudott panaszkodni, gravamenezni, a kis sérelmeket nagyokká növelni, tudta felekezete jogainak sérelmét a nemzet sérelmének feltüntetni, tudta a protestáns érdeket azonosítani a haza érdekével s eként megalapította a protestáns uralmat Magyarországon, mely, ha nem is mutatkozik külsőségekben, annál szilárdabb és erősebb lényegében . . Majd moll akkordba csap át eképen: „Nekünk nincsenek ily férfiaink, sőt autonómiánk hiányában nem is lehetnek. A katholiczizmus rendszeres leszorításának egyik oka az, hogy az egyház ügyét a papok ügyének tekintik sokan s mig a protestánsok folyton előbbre mennek, uralják a parlamentet, a sajtót, a közszeílemet, addig mi elhagyott proskribált népség vagyunk, kiket az ultramontán jelzővel a legsötétebb Afrikába száműznek minduntalan s mint a katonának zsoldja, úgy jár ki minden alkalommal a buta, hülye, babonás, fanatikus stb. titulus“.

Jegyezzük meg erre, hogy az „udvarnál megbukott Tisza Kálmánt“ a király ő felsége mindenütt ma is kitünteti, jubileuma alkalmából is melegen üdvözölte. Hogy a katolikusoknak nincsenek ilyen nagy férfiaik, azt elhisszük, de az ultramontán sajtó az oka. íme Apponyi, Károlyi István grófokat a sárba teperték a „M. Á.“ káplánjai, pedig ezek a grófok nagyon sokat tettek ám egyházuk érdekében. Mi kálvinisták megtudjuk becsülni nagy embereinket, ők pedig leteperik a földig nagyjai- kat. Még főpapjaikat sem kímélik, mert Samassát, Vaszaryt nem tartják korrekt katolikusnak s szemére hányják a magyar kormánynak, hogy a főpapi kinevezéseknél nem veszik tekintetbe a korrekt katholikus jellemet. Hogy lehetne hát náluk valaki nagy ember ?

A komáromi ünnepély miatt egyébiránt hétszámra nem tud aludni a „M. Á.“ Vezérczikkeiben tajtékzik az ultramontánizmus. Azt Írja többek között: Pap Gábor egy közönséges őrjöngő, ki rászolgált a tébolyházra. — Rágalmaz, hazudik, ferdít, valósággal elvakulttá teszi őt a furor haereticorum, úgy hogy a beszámithatóságnak korlátain túl ragadtatván, önmaga hívja ki az ítéletet..

S ugyan honnan ez a nagy gerjedelem? Onnan, hogy Pap Gábor nyíltan kimondá, hogy a jezsuiták törvény ellenére vannak bent Magyarországon. Ezért az a nagy íelbősszenés. Mert talán közéig az idő, midőn a képviselőházban is megkérdezik, hogy mikor nyertek a jezsuiták telepedési engedélyt a magyar országgyűléstől? . . .

A „M. A.“ egyik kiáltványát igy fejezi be: „Félre a gyávasággal, a személyek kíméletével, a gyengeséggel ; a hadüzenetre legyen hadüzenet a felelet, — ők alig számlálnak három milliót, a mi számunk tiz millió. Álljanak a vezérek a sereg élére és vívjuk meg a legnemesebb harczot, védjük meg a protestáns önző érdekek elől a hazát és a lelkiismereti szabadságot. Kiáltó szó, mely nyom nélkül hangzik el a pusztaságban. Ok védik meg a hazát, akik germanizálnak, — ők emlegetik a lelkiismereti szabadságot, kik minden lelkestől-testestől Rómának vannak alávettetve.

— A „Debreczeni Prot. Lap“ utóbbi három számában Eötvös Karoly Lajos tanfelügyelő a Leánygimnázium mellett ir czikkeket, protestáns szempontból. Oda kon- kludál, hogy a leánygimnáziumot végzett nők előtt megnyílik a tanítói pálya s az orvosi gyakorlat. Ha a nők az orvosi pályára lépnek, a nőiesség legszebb erényének, a részvétnek szolgálatába szegődnek. Tehát protestáns szempontból csak üdvözölnünk lehet a leány- gimnáziumot.

Elmondtuk e tárgyban nézeteinket, nem akarunk ismétlésekbe esni. E czikkek egyátalában nem győztek meg bennünket állásfoglalásunk helytelen voltáról.

A „Pesti Hirlap“-ból vesszük át a következőket, hogy a „hazufias“ barátok és apáczák nemzetellenes működéseiket ezzel is dokumentáljuk. A közlemény igy hangzik :

„Pozsonyból írják lapunknak : Annak idején jeleztük, hogy a pozsonyi Orsolya-apáczáknál főnöknő-vá- lasztás lévén, a szavazati joggal biró apáczák nemzetiségi érzelmek szerint oszlottak meg, a német érzelmek a

bécsi M. Joannát, a magyarok a győrszent-mártoni M. Stefániát jelölvén. De miután a két jelölt között a szavazatok egyenlően oszlottak meg, vagy uj választást kellett volna elrendelni, vagy pedig a két jelölt közül a prímás nevezhetett volna ki. Mig azonban a kérdés függőben volt, Horecky báró, pozsonyi kanonok s a választásnál primási biztos, magyar főur létére maga is annyira németlelkü, hogy a magyar nyelvet még csak elsajátítani se tartotta érdemesnek, de azért Heiler halála után két kézzel kapaszkodott a pozsonyi plébánia után, mert persze a magyar pénz mégis csak kedves vendég — folyton azon mesterkedett, hogy a főnöknői széket a bécsi nő részére biztosítsa. S a jó magyar nőt, M. Stefániát, szerénység, alázatosság s más egyéb szólamokkal sikerült is rávenni, hogy lépjen vissza, a mi által természetesen M. Joanna lett a főnöknő, most már másodízben.

S vájjon minő érdemei vannak a lefolyt három évből M. Joannának, hogy Horecky kanonok annyira igyekezett a főnöknői széket biztositani neki ? Az, hogy a germanizáczió szellemét nagyon ügyesen tudja terjeszteni. Ennek illusztrálására ime e két példa. Századok óta, talán mióta a ferencziek és Orsolyák Pozsonyban csak vannak, ez utóbbiak gyóntatóját mindig a magyar barátok közül jelölték ki. De amint három év előtt M. Joanna lett a főnöknő, addig irkáit a bold, prímásnak, mig végre beleegyezett, hogy a magyar barátok elejtésével, a jezsuiták közül kapjanak gyóntatót, kik tudvalevőleg mind németek, nehogy a magyar apáczák-legalább gyóntatójukkal édes anyanyelvükön értekezhessenek, vagy gyónási ájtatosságukat magyarul végezhessék.

Most újabban ismét tett egy sakkhuzást, melynek éle a magyar szellemet érinti. Mivel azonban ez újabb intézkedés nem a zárdára, hanem az iskolára vonatkozik, ehhez már köze van a tanügyi hatóságnak is s azért fölhívjuk rá a prímás és tanfelügyelő figyelmét. Ez újabb intézkedés pedig abban áll, hogy az eddig dicséretes buzgósággal működő, magyarul és németül beszélő P. Illés kapuczinus atyát, a kolostor-iskolák eddigi hitoktatóját eltávolította, csak azért, hogy a magyar nyelvhez még csak nem is konyitó Francz kórházi lelkésznek csináljon helyet. De reméljük, hogy a főnöknő asszony számításai ez egyszer nem ütnek be és se az egyházi, se a világi tanügyi hatóság oly hitoktatót meg nem tűr, ki magyarul nem tud, mert az ilyen magyarul nem is taníthat, pedig az iskolákban magyarul kell tanítani, még a kolostori iskolákban is.

Eléggé megpirító szégyenfolt Pozsony városára, hogy elég gyáva megtűrni, miként katholikus tanítói között négy van, ki nem tud magyarul; eléggé szégyenletes, germán érzületről tanúskodik, hogy a tavaszszal is, e magyarul nem tudó négy egyikét választotta meg az elemi iskolák igazgatójának; de sőt szégyen az egyházi hatóságra, hogy e választást meg nem semmisítette. E szégyenből többet Pozsony nem kér s azért elvárjuk, hogy a nevezett fejedelemnő minden fekete-sárga intézkedésére fölkel a régen késő tilalom.

— A nagyváradi „Szabadságiban olvassuk ezeket: „Véletlenül törtónik-e vagy Iczélzatosan ? De tény, hogy a római kath. egyház kebelében végbe menő minden mozgalom, mely Rómából indul, vagy onnan nyeri irányát, bizonyos éllel bir a magyar kultúra nemzeties fejlődése ellenében. Nem emlitve azt a hagyományos konzervativizmust, melylyel az azelőtt idegen vagy vegyes ajkú plébániákban az isteni tisz- tisztelet nyelve akkor is kizárólag az idegen marad, midőn a hívők nagyrészben vagy egészben megma- gyarosodtak ; nem emlitve bold. Simor mulasztásait, kinek egyházfejedelemsége alatt a pánszlávizmus a tót ajkú plébániák tót papjainak védnöksége és ápolása alatt valósággal felburjánzott: itt egyedül azon sajnálatos visszaesésre akarunk utalni, mely nevelésünk nemzeties jellemét érinti. A leányok oktatása, a magyarul nem tudó, vagy a nyelvet gyarlón beszélő, idegen nevelésű és érzésű apáczák kezébe helyeztetik, akik e czélra az anyagi eszközökkel bőven rendelkező egyházfejedelmek részéről mind tömegesebben telepit-