Liszkay József (szerk.): A dunántúli evang. reform. egyházkerület névtára 1873-dik évről (Pápa, 1873)

XXV íl észtanoskodóban (philosopháló) fel lehet tenni, hogy csak az Isten a való, — ő a legvalóltb, ö az igazán való, — továbbá azt, hogy minden létező tárgy csak egy részben valóság, más részben csupa jelenet, tünemény és így olyan a mi múlékony, következőleg a valóság nevét semmi esetre nem érdemlő A közéletben minden ötletet, hibát, gonoszságot slb. valósagnak szokás nevezni. Hanem egy legmindennapibb értelem is átfogja látni, liogy csupa történetes tét való nevet nem érdemel; - a Történetes csak oly lét, melynek nincs nagyobb érléke mint a Lehetőnek, mi szintúgy elmaradhat mint létezik. Egyébiránt a Való s Történetes képzetei majd a Logicában fognak meghatároztatni. — Hogy minden okos való: ezen állítás ellen harezol egy részről azon szokott képzet, hogy az eszmék (ideák), agyrémeknél (chimaera), az észtan pedig nem egyéb ezen agyrémek rendszerénél — más részről azon hit, hogy az eszmék sokkel fölségesebbek minthogy valósággal (realilas) bírnának. Hanem ily az eszmének a valóságtól különválasztását különösen az értelem (megkülönböztetve az okosságtól a mint ezt a következőkben kimutatandjuk) szereti, mely elvonódásinak álmait nagyon valóknak tartja s keltjeit (sollen, oportet), melyekkel kivált polgári tárgyakban oly örömmel s oly gazdagon szolgál, valami magasaknak. Ha ö kell]é\e\ némely külső múlékony tárgyakat, helyzeteket, intézményeket stb. (melyeknek bizonyos körökre nézve viszonlagos fontosságuk lehet) megtámad: ám legyen