Mező Dániel (szerk.): A dunántúli helvét hitvallású evangélmi egyházkerület egyházi névtára (Pápa, 1865)

27 I harangot vett, de 1807-ben a szentegyház kija­víttatván és hozzá új torony építtetvén, a haran­I gok abba helyheztettek; ez a torony 1856-ban új 1 fára vétetett és bádoggal fedetett be, és 1860-ban a régi harangok becseréltettek Pesten, a nagyobb i 397, a kisebb 193 fontos. Az egyház 15 lelkészei- és 31 tanítóinak so­irozatát bírja. 9. Dégh, a. e. Veszprémm. Leik. Szederkényi JGyörgy, lelks. Márton Miklós. Tan. Zánthó Péter, ;segédtan. Török Mihály. Nép. 470. Szül. 32. Ház. Э6. Holt. 24. Isk. 62. Conf. 11. Vas. isk. van. P. iEnying. A déghi helv. hitű egyház rövid történetében a Festetics nevet dicsőítő hálaemlékkel találkozunk. Mert Tolnai gróf Festetics Lajos királyi tanácsos, amint Dégh örökös földes ura, felemelkedvén az uralkodott II. József császár által 1781-ben kihir­itdetett türelmi parancsban nyilvánított keresztyén sszellem által, a római hitű földes uraságok üldö­3sést pártoló szenvedélyén — mint atya jelent meg 3déghi helv. hitű jobbágyai közt, — és felvilágosult elke tanácsló buzdításival, emberséges szive célra siegítő adományozásival bátorította őket, hogy mig • él, addig igyekezzenek legalább gyermekeik ta­I lítása végett mestert hozni. Ily nagylelkű biztatás lldtal bátorítva folyamodtak a szükséges engedély­ért az illető helyekre, s azt megnyervén, 1786-

Next

/
Thumbnails
Contents