Mező Dániel (szerk.): A dunántúli helvét hitvallású evangélmi egyházkerület egyházi névtára (Pápa, 1865)
25 F rván, és a mostani mint 25-dik őrzi az Ur nyáját, S 48-ik tanítóval. 1702-ben lelkésze Szathmáry István a szomszéd Kajár határában a ráczok ellen vírvott kemény csatában a harcztéren találta halálát. Küngös, 1. e. Veszprémm. 1782-dik évben csatlakozott Csajágh anyaegyházhoz, azelőtti évekLen hihető csak puszta volt, s legkivált azóta népesedett. Tanító Bózsa Péter. Nép. 210. Isk. 30. Lepsény. 8. Csősz, a. e. Fehérm. Leik. Szente János. Tan. Somogyi Károly. Nép. 721. Szül. 30. Ház. 9. Holt. 14. Isk. 113. Conf. 22. P. Fehérvár. Csősz mint üres puszta ismertetett a 16-dik sszázad első felében. Mert egy Sümegről a Kunágba került Márkus Péter ifjú, ott katonáskodva, :itünö érdemeiért kun-kapitánynyá neveztetett ; mely hivatalról lemondván, Csikvárra, majd Lángba költözött, és itt tartózkodása alatt megvette Veses Csiszár tulajdonos úrtól a Csősz nevü pusztát oíoponya és Tácz helységek között. Az új birtokos Márkus Péter a birtokra új kiIMlyi adományozást akart nyerni, a mit később utódai számára Salonvári ügyvéd meg is nyert, és a lórtént egyesség következtében Csősznek felét Satímvári birtokba is vette, fele a Márkus-örökösök használatában maradt. Azonban a törökuralom zakúitásai miatt a Márkus-utódok máshová költözvén, nvollakukból mívelgették egy jó darabig osztály-