Tóth Dániel: Egyházi Almanak (Pozsony, 1833)

221 Ilarag volt az, és nem boszszű. Soha a' más meg buktatása, vagy boszszú állás, szivéhez nem fért. Hibáját valakinek, kit tisztiben állott meg szóllitani, annak szemébe mondta, nem háta megett rovta meg — 's az illyen az ember barát. A' viszszás házosok félve áltak meg előtte, félve azon Ekklé'siai Tanáts előtt, mellyben О volt Elölülő, mert a' hibát, mint ritka ügyességgel kitudta keresni, úgy meg tudta feddeni, egyenességgel és keménységgel. Ifjabb korában meg jelent nála egy elméjében háborgó ember, azt adván elö, hogy ö fel akarja magát akasztani. Nem felelt egyebet Nagy István, hanem hirtelen egy kötelet kapván eleibe vágta e' szóval : „itt az eszköz !" Az ember tsudálkozva mondja : „én nem ezt vártam „Tiszteletes Uramtól" —- „én sem, mond a' Prédikátor egy Keresztyéntől." — Az ember nem végezte ki magát. Melly hatalmas gyógyitás ! Hahnemann Ilasonszenv rendszerének Lélekorvosi fogását, ki nem isméri itt meg ? A' háborgó sziv és elme beteg, fel otsúdván kábűlásából, derültebb észszel képesebb lehetett, a' Lelki Atya Evangyeliomi szava értésére 's el fogadására ! —• Mondhatná valaki, hogy az Isteni Ige Hirdető tüzes indulatja, ellenkezik az Evangyeliomi szelídséggel. — Nem volt ő nála szelídebb ember a' szelídekhez, — a' gyermekeket igen igen szerette , és azok repestek az ö látására, de nem volt ke-